Elképesztően beteges dolgot művelt egy 28 éves férfi a szállodákban. Először csak azt vették észre a biztonságiak, hogy odamegy minden ajtóhoz és lehajol, figyelni kezdték, elkapták. Kiderült függővé vált, és „fizikai és lelki szükségleteit elégített ki ezzel. A videót a cikkünk alján lehet elindítani.

A 28 éves férfi azért tért vissza rendszeresen a kínai Csungking városában található szállodába, hogy az ajtón keresztül hallgassa a szeretkező párok hangjait – írta a Metro című brit lap.

A csak He néven említett férfi azután bukott le, hogy egy párnak feltűnt, hogy valaki van az ajtójuk előtt.

A pár jelezte a rendőrségnek, hogy látták valaki árnyékát az ajtó előtt mozogni kora hajnalban. Amikor a rendőrök megnézték a szálloda biztonsági kameráinak felvételét, látni lehetett, ahogy a férfi odatérdel az ajtó elé, majd a fejét az ajtó réséhez hajtja, és elkezd hallgatózni.

Letartóztatás után a férfi beismerte, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor ezt csinálta. Elmondása szerint rendszeresen visszatért a hotelbe, ahol a folyosókat járva kereste, honnan szűrödnek ki szexhangok.

Állítása szerint függővé vált, és „fizikai és lelki szükségleteit elégített ki ezzel. A 28 éves férfit öt napra börtönbe zárták, és pszichológushoz küldték.

Kiemelt kép: részlet a videóból