Ahogy azt elsőként itt a LikeNews.hu hírportálon megírtuk, még februárban balesetet okozott Vitray Tamás az Andrássy úton. A 88 éves tévés figyelmetlen volt, ezért piros Volvoja csúnyán összetört. Mivel ő volt a hibás, bevonták volna a jogsiját, Vitray azonban kijárta, hogy ez másként legyen.

Vitray Tamás balesete

Az egykori tévés az Andrássy úthoz érve a záróvonalon szabálytalanul akart áthajtani az úton. A Hősök tere felől, a belső sávban éppen akkor ért oda egy hölgy által vezetett Audi, amely vélhetően még a Kodály köröndnél zöldet kapott, így lendületből belecsapódott a Vitray autójába. A LikeNews.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A baleset után így nézett ki Vitray autója

Vitray Tamás balesete
Vitray Tamás balesete

Eltiltották volna a vezetéstől

A baleset okozásáért pénzbüntetést kell fizetnie, és ugyan első körben a vezetéstől is eltiltották volna, ám ettől végül eltekintett a hatóság. A méltányosság érdekében Vitray levelet írt – hiszen a vírushelyzet a személyes meghallgatást nem tette lehetővé –, és indokait elfogadták – írja a Blikk.

Pénzbüntetés

“Első körben a pénzbüntetés mellett negyedévre bevonták volna a jogosítványomat. Szerettem volna, ha ezt elengedik, mert nem vezetéstechnikai hiba történt, hanem figyelmetlenség – mondta Vitray, majd így folytatta:

Kézzel írt levél

A vírusra való tekintettel azonban most nincsenek személyes meghallgatások, ezért egy kézzel írt indoklásban kellett megfogalmaznom, hogy kérem, a vezetéstől való eltiltástól tekintsenek el, mert egyedül élek, magamról gondoskodom, és a legfontosabb helyekre, ahová el kell jutnom, csak többszöri átszállással tudnék tömegközlekedni” – mesélte a a tévés, aki végül a napokban meg is kapta a választ a kérvényére – kérésének végül helyt adtak.

A bordái környékén érez még fájdalmat

„Itt-ott, legfőképpen a bordáim környékén fáj, ahol a biztonsági öv jó erősen megszorongatott. Nagy volt az ütközés, mert a másik autó fékezés nélkül jött belém, de én meg szabályt szegtem, úgyhogy ez a baleset létrejött. A vizsgálat majd megmondja az igazat, de a lényeg, hogy velem együtt, a másik autó sofőrje is távozhatott pár órán belül a kórházból” – mondta Vitray Tamás.

Egyedül van

Az egykori tévés most azt mondta, hogy a járvány miatt egyedül van otthon, igaz gyerekeivel és öt unokájával rendszeresen tartja a kapcsolatot. Vitray Tamás azt is elmondta a lapnak, hogy balesete ellenére, ha úgy adódik ismét autóba ül és vezet.

Figyelmetlenség

“Nincs bennem félelemérzet, hisz nem vezetési hibából történt a baleset, hanem figyelmetlenségből. Ha a képességeim romlanának, azt megérezném. A saját életemet és másokét pedig nem tenném kockára – mondta a 88 éves tévés.

Péter fia sietett édesapjához

A televíziós segítségére kisebbik fia, Péter sietett, idősebb fia a távolból adott hálát az égnek, hogy nem lett nagyobb baj. Ifjabb Vitray Tamás munka közben, a BudaPestkörnyéke.hu hírportál helyszínen készült fotójáról tudta meg, hogy édesapja autóbalesetet szenvedett.

Az interneten látta a baleset fotóit

„Senkinek nem kívánom ezt az érzést, szörnyen megrázó volt látni. Csoda, hogy abból a két összetört autóból két ép ember szállt ki. Örülök, és hálás vagyok az égnek, hogy édesapám és a másik autó sofőrje is jól van” – mondta ifjabb Vitray Tamás. A LikeNews.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vitray Tamás