Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt érdekes dolog történt a Való Világban, ugyanis a villalakók levelet kaptak, a levél tartalma szerint pedig Daninak azonnal a riportszobába kellett mennie, mert tudomást kellett szereznie egy, a családját érintő fontot dologról.

Rossz hírként lengették be

Mint megírtuk az előzetesben nagyon úgy tűnhetett, hogy Dani valami nagyon rossz hírt fog kapni, a villalakók is tátott szájjal, ledöbbenve hallgatták végig, ahogy Dani felolvassa a levelet, majd kivonul a riportszobába. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A Való Világ 10-ben még nem volt ilyen

Mint a levélben állt, amennyiben valakinek a családjában rendkívüli esemény történik, akkor arról nagy testvér tájékoztat. Ilyen még nem volt a Való Világ 10 történetében, de most eljött az alkalom. Daninak pedig azonnal, társaság nélkül kellett megjelennie a riportszobában. Szemmel láthatón a levél felolvasása után Dani is aggódni kezdett, hiszen fogalma sem volt, milyen hírrel kell szembesülni majd.

FRISS! “Most már csak egy rossz emlék ez az egész” – jó híreket kapott utolsó kontrollján Delhusa Gjon

Édesapjával beszélhetett

Ezt követően a fiatal fiú telefonon válthatott pár szót az édesapukájával, aki egy nagyon fontos dolgot szeretett volna megbeszélni Danival. Dani a riportszobában szinte azonnal elsírta magát, ahogy meghallotta az édesapja hangját, hiszen ekkor még mindig nem sejtette, hogy mi történt. „Mondj valamit, mert beküldtek ide a riportszobába és most nem tudom, mi van” – mondta Dani az apukájának.

Baj az az nem történt

Dani apukája persze egyből megnyugtatta fiút, hogy nincsen semmi baj, majd elárulta, hogy egy örömhírt szeretnének megosztani vele, mégpedig azt, hogy lesz még egy kistestvére.

Nagy kő esett le a szívéről

Dani szívéről láthatóan nagy kő esett le, azonnal elmosolyodott és hirtelen csak annyit tudott mondani: „Gyönyörű”.

Apukája próbálta motiválni Danit

A pár perces beszélgetés alatt édesapja egy kis motivációt is próbált adni Daninak, elmondta, hogy büszkék rá és szeretnék, ha ugyanazzal az ambícióval folytatná a játékot, mint amivel be ment a villába, a cél pedig az, hogy végül győzedelmeskedjen.

A teljes videót itt tudod megnézni:

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: VV Dani – videó részlet