Válassza az Oldal lehetőséget

Keresési eredmények erre: tóth gabi

„Nagyon magányosan élt, drogos, játékfüggő múlttal” – mondta Tóth Gabi volt férjéről, az énekesnő válása után is hisz a házasságba

Tóth Gabi újra megszólalt a magánéletéről. Az egyik interjúban azt mondta, hogy sok konfliktusa volt férjével, aki korábban szenvedélybetegséggel küzdött. Az énekesnő bevallotta, ő abban hibázott, hogy a házasságáról mindig csak a szépet mutatta meg a külvilágnak. Hisz a házasságban „A házasság egy szép dolog, hiszek a házasságban, abban, hogy Isten színe előtt összekötni az életed azzal, akit szeretsz, gyereket nevelni az élet legfontosabb értelme, legnagyobb felelőssége, amire ha képes vagy, akkor mindenre képes vagy, semmi más nem számít. Továbbra is ugyanebben hiszek, és abban is, hogy megadatik nekem egyszer. Ha elsőre nem is sikerült, de másodjára lehet, hogy fog” […]

Olvass tovább

„Végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk, látják, hogy közöttünk őszinte érzések vannak” – Tóth Gabi úgy érzi, hibázott, amikor nem beszélt az új szerelméről

Szombaton Győrben lépett fel Tóth Gabi és a Fricska Táncegyüttes. Mint ismert, az énekesnő tavalyi válása után összejött a néptánccsapat egyik tagjával, Papp Máté Bencével. Tóth Gabi a lapnak azt mondta, úgy érzi, az emberek elfogadták, hogy egy párt alkotnak. Elfogadták, hogy együtt vannak „Az emberek nagyon pozitívan állnak hozzánk. Azt hiszem, az is segített, hogy mi is megnyíltunk és elkezdtünk beszélni kettőnkről. Az utóbbi hetekben azt tapasztalom, hogy egyre többen látják meg a valódi énünket. Nyitottan viszonyulnak hozzánk, úgy érzem, végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk, látják, hogy közöttünk őszinte érzések vannak” – mondta az énekesnő.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva […]

Olvass tovább

A szentendrei bíróságon mondták ki Tóth Gabi és Krausz Gábor válását: a család szentségéről papoló énekesnő új szerelmével érkezett a bontóperre

Végleg lezárult Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága. Az egykori házasok karácsony előtt a szentendrei bíróságon is felbontották házasságukat. A bíróságra Gabit új szerelme kísérte el, a sztárséf viszont egyedül érkezett a bontóperre. Egyetértésben váltak el  „Teljes egyetértésben ültünk egymással szemben, mindenben megállapodtunk, nem volt semmilyen vitás kérdés. Mindkettőnknek a lányunk, Hanni a legfontosabb, akit továbbra is együtt nevelünk, tehát közös felügyeletben állapodtunk meg” – mondta a Hot magazinnak a sztárséf. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Ausztriába ment dolgozni A Dancing with the Stars végeztével Krausz Gábor rögtön kiment Ausztriába, amiről azt mondta a Hotnak: „Elindult a síszezon, kinyitottak a […]

Olvass tovább

„A kidolgozatlan traumákkal szembe kell néznem” – összefoglalta igen mozgalmas évét Tóth Gabi, aki akkor sem hagyja magát, ha a világ ellene van

Négy hónappal a szakítás után papíron még mindig házas Krausz Gábor és Tóth Gabi. Az énekesnő újra szerelmes lett, állítólag nagyon boldogok a Fricska együttes táncosával. Most közösségi oldalán foglalta össze az évet, Gabi szerint a világ ellene van. Összefoglalta az évet Tóth Gabi ” Így az évnek a vége felé sok minden kavarog bennem.. életem egyik legnehezebb és egyben legszebb éve is volt az idei. Ami igazán megerősödött bennem: a bátorság és a magamba vetett hitem” – kezdi év végi összefoglalóját Tóth Gabi. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A világ ellene van „Amikor mersz tenni, lépni, lenni, […]

Olvass tovább

Hoppá! Ezt üzente Tóth Gabi Krausz Gábornak és Mikes Annának, miután megnyerték a Dancing with the Starst

Ahogyan arról a BudapestKörnyéke.hu is hírt adott Krausz Gábor és Mikes Anna nyerték meg a Dancing with the Stars negyedik évadát. A második helyen Marics Peti és Stana Alexandra, míg a harmadik helyen T. Danny és Lissák Laura végzett. A finálé után Tóth Gabi, Krausz Gábor exe és gyermekének édesanyja is üzent a párosnak. Vége Mint ismert Tóth Gabi és Krausz Gábor kapcsolata hat és után ért véget, erről portálunk is beszámolt. A válás híréről a séf számolt be a közösségi oldalán, posztjában hangsúlyozta, kislányuk, Hannaróza nevelésében a jövőben is közösen vesznek részt. A hírt Tóth Gabi is megerősítette, ő […]

Olvass tovább

Krausz Gábor és Mikes Anna nyerték a Dancing with the Starst: de vajon mi van Tóth Gabi exe és a táncosnő között?

Véget ért a Dancing with the Stars 4. évada, amit sokak meglepetésére végül Krausz Gábor és Mikes Anna nyertek meg. A döntőben kizárólag a nézők határoztak arról, végül ki legyen a győztes, a voksok alapján pedig Tóth Gabi exére érkezett a legtöbb szavazat. Három páros a döntőben Két hónappal ezelőtt tíz páros kezdte el a műsort, a fináléra viszont már csak hárman maradtak: Marics Peti és Stana Alexandra, T. Danni és Lissák Laura, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna. Ők harcoltak a trófeáért, a műsor magyarországi történetében pedig egyedülállónak számított ez a döntő, hiszen amatőr oldalról először történhetett meg az, […]

Olvass tovább

Hahó, Tóth Gabi vagyok és itt egy közös fotó a pasimmal, de ne beszéljetek róla, mert zavar, ha a magánéletemmel foglalkoztok

Tóth Gabi megint nem bír magával. Hétfőn, közösségi oldalára egy közös képet tett szerelmével. Amivel nem is lenne baj, ha az énekesnő nem hangsúlyozná naponta, hogy milyen rossz neki, mert mindenki a magánéletével foglalkozik. És őt mindenki csak bántja, és bántja, és bántja… Itt a közös fotó Tóth Gabi a 24 óráig elérhető Facebook-történetében posztolt egy képet a párjával, amiben meg is jelölte a kedvesét. Az énekesnő a párja ölében ülve pózol. A fotót ide kattintva tudod megnézni. Nyári ment tönkre a kapcsolatuk Ahogyan arról mi is beszámoltunk, augusztusban, jelentette be a Tóth-Krausz házaspár, hogy útjaik különválnak. Már akkor a séf arra utalt, […]

Olvass tovább

„Te egy buta majom vagy” – keményen nekiment Tóth Gabinak Osváth Zsolt, nem teszi zsebre az énekesnő, amit kapott a megmondóembertől

Alaposan kiosztotta Osváth Zsolt Tóth Gabit. Szerinte az énekesnő megalázta volt férjét, és amit mostanában művel, azzal a gyerekének sem tesz jót. Osváth Zsolt, Magyarország egyik legismertebb youtubere. Csatornájának, közel 300 ezer feliratkozója van, az Instagramon pedig közel félmillióan követik. Több pasi, mint lemez Osváth Zsolt a napokban arról beszélt, hogy amióta Tóth Gabit ismeri, az énekesnőnek több pasija volt, mint lemeze. Szerinte ezen talán már mindenki túl tudott jutni „soha nem vetettem meg én sem a mókát, hogy úgy mondjam… Nem akarok álszent lenni, soha nem állítottam, hogy én lennék a szentlélek, és hogy én házasságig szűz maradok – […]

Olvass tovább

„Már évek óta szerettem volna lépni” – egy nap alatt másodszor magyarázkodik Tóth Gabi, most azt állítja, régóta csődben volt a házassága, ezért lépett félre a Fricska táncosával

Amint arról pár órával ezelőtt beszámoltunk, Tóth Gabi közösségi oldalán próbálta szerda délben elmagyarázni,  hogy ő bizony nem csalta meg a férjét, a Fricska Táncegyüttes tagjával csak azután esett szerelembe, miután hivatalosan is bejelentették Krausz Gáborral, hogy szétköltöznek. Jászberényben tűntek fel Az énekesnőt az sem zavarta, hogy férje, a válásukról szóló hivatalos közleményben már utal arra, hogy házasságuk a Fricsa egyik tagja miatt futott zátonyra. A közlemény másnapján, az egyik fideszes képviselő által nyilvánosságra hozott fotó szerint Gabi és Papp Máté Bence együtt vendégeskedett Jászberényben, majd együtt vásárolgattak egy rendezvényen. Sajnáltatta magát A hónapok óta tartó találgatásokra Gabi mindössze annyival […]

Olvass tovább

Hahó, Tóth Gabi vagyok! Nem csaltam meg a férjemet, és nem szeretem, ha a magánéletemről beszélnek: az énekesnő megint a közösségi oldalán kesereg

Újra jelentkezett Tóth Gabi, és újra magyarázkodik a válása miatt. Az énekesnő közösségi oldalán egy hosszú posztban ír arról, hogy most éppen attól szenved, hogy korábban mennyit szenvedett. Azt is elmagyarázza, hogy milyen nehezen élte meg, hogy nem beszélt a tönkrement házasságáról, mások viszont igen. Nyári ment tönkre a kapcsolatuk Ahogyan arról mi is beszámoltunk, augusztusban, jelentette be a Tóth-Krausz házaspár, hogy útjaik különválnak. Már akkor a séf arra utalt, hogy felesége a Fricska együttes egyik tagjával van együtt. Másnap az egyik fideszes képviselő által nyilvánosságra hozott fotó szerint Gabi és Papp Máté Bence együtt vendégeskedett Jászberényben, majd együtt vásárolgattak […]

Olvass tovább