Site icon LikeNews

„Fanni élt a kezemben, egy ilyen nyöszörgős hangot adott..” – ezt mondta B. László a tárgyalást követően

VVFanni-rtlklub

A LikeNews is megírta, hogy szakértők meghallgatásával folytatódott tegnap a Novozánszki Fanni halálával kapcsolatos büntetőper. Mint ismert a fiatal lány 2017 novemberében tűnt el nyomtalanul, a holtteste azóta sem került elő. A tegnapi tárgyalás után megszólalt a vádlott, B. László, aki elképesztő dolgot mondott.

Döbbenetes, új információk láttak nemrég napvilágot

Mint megírtuk bár a fiatal lány eltűnése óta már eltelt három év, még mindig döbbenetes információk kerülnek elő, amik nagyban befolyásolhatják az ügy további menetét. A A Blikk például a napokban úgy értesült, hogy az ügyben koronatanúnak számító B. Erika, Fanni egyik legközelebbi barátnője a rendőrségen végzett poligráfos vizsgálaton megbukott, több kérdésre is megtévesztő választ adott. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem mondott igazat

A vizsgálatot a nemzetközileg is elismert Krispán István végezte, akinek jelentése szerint az alany reakciói egyértelműen azt bizonyítják, hogy igyekezett megtéveszteni a gépet, vagyis a poligráf azt tanúsítja, hogy a koronatanú nem mondott igazat.

Ezt állítja a vádlott

B. László azt állítja, hogy B. Erika utasításai alapján adta át a lányt egy ismeretlen férfinak. A történet a vádlott szerint így nézhetett ki: egy munkamegbeszélés miatt felment Fanni lakásába, ahol ott volt B. Erika is. Fanni akkor már eszméletlenül feküdt az ágyon. A férfi mentőt akart hívni, de Erika megtiltotta, és utasításba adta, hogy a lányt adja oda ismeretleneknek – írta meg a Blikk.

B. Erikát is többször kihallhatták már

B. Erikát már többször kihallgatta a rendőrség, de soha semmivel nem tudták meggyanúsítani, azt ő maga tagadja, hogy a lakásban jelen lett volna, pedig a telefonjának cellainformációi erre engednek következtetni, most pedig a hazugságvizsgálat is azt mutatja, hogy a nő titkol valamit, talán azt is tudja, hogy lehet Fanni holtteste?

Ezzel védekezett B. László

A tárgyaláson B. László azzal védekezett, hogy a kocsiban azért találtak vért, mert húst szállított és annak a leve folyt ki. A mintavételt tovább nehezítette, de nem akadályozta meg, hogy B. László a kocsiját elvitte egy autómosóba, ahol magas nyomású géppel tisztították ki. Az autómosó vallomása szerint amikor a kocsin dolgozott, legalább két- három percig véres víz ömlött a járműből.

Újra levetítették a felvételt, ahol B. cipeli Fannit

Ezt a felvételt már korábban is levetítették, de most a szakértőnek is megmutatták, aki azt mondta: annyi biztos, hogy B. egy tónustalan testet visz, azt azonban nem lehet kijelenti, hogy a felvételeken a lány halott lenne. A felvételen Fanni karja ernyedt, de nem merev. A szakértő azt mondja, amennyiben a lány halott, akkor ez egy friss halott képe.

Ezt mondta B. László a tegnapi tárgyalás után

B. László a Bors újságírójának nyilatkozott a tárgyalás után: „A Fanni élt a kezemben, egy ilyen nyöszörgős hangot adott, amit el is mondtam már a vallomásomban. Egy ilyen alélt nyöszörgős hangot, de volt hangja, tehát élt, amikor lementünk a garázsba. Nem bántottam. Én bízom az igazságszolgáltatásban, és bízom abban, hogy csak azért ítélnek el, amit segítségként elkövettem. Ezért vállalom a felelősséget” – mondta a kamera előtt a férfi.

Ezt mondta a pszichológus B. Lászlóról

A LikeNews is beszámolt róla, hogy milyen döbbenetes szakvéleményt alkotott egy pszichológus B. Lászlóról. A szakértő durva szavakkal jellemezte a Fanni megölésével gyanúsított B. Lászlót: gátlástalan megszállottság, ami egyszerűbben annyit jelent, hogy az ilyen ember, megrögzötten a fejébe vesz valamit, amit véghez hajt anélkül, hogy bármiféle erkölcsi gát, vagy belső tiltás ebben megakadályozná. 

Sértődékeny is

A férfit a gátlástalanság és a megszállottság mellett további negatív jelzőkkel is illette a pszichológus. Kiderült, hogy a férfi rendkívül sértődékeny, indulatosan reagál, hogyha megsértik, valamint önmarcangoló és paranoid, közben pedig nagyobbra értékeli a saját képességeit a fantáziájában.

Ezt mondta Fanni családjának ügyvédje

Novozánszki Fanni családjának ügyvédje a móri mészárlást hozta fel példaként, ugyanis a gátlástalan megszállottság fogalmával pályafutása alatt annál az egy esetnél találkozott. “Pályafutásom alatt ilyen megfogalmazással, hogy gátlástalan megszállottság, talán csak a móri mészárosnál találkoztam. Azt hiszem, ezen nincs mit magyarázni. Nagyon remélem, egyszer még előkerül a holttest, és Fanni családja méltó búcsút vehet a lánytól” – mondta a Blikknek dr. Lichy József. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Novozánszki Fanni, RTL Klub

Exit mobile version