Megkapta a koronavírus elleni vakcinát Sváby András! Az ATV műsorvezetőjét a kínai Sinopharm oltóanyagot kapta meg. A tévés egyébként sem az egészségi állapota, sem a kora miatt még nem jutott volna sorra, ám mégis behívták az oltásra, Sváby elárulta, hogy miért.

Felhívta a háziorvosa

Svábyt a háziorvosa hívta fel, hogy ha szeretné akkor megkaphatja a kínai vakcinát ugyanis annyian visszautasították az oltóanyagot, akik egyébként a tévés előtt lettek volna, hogy bőven marad belőle azoknak is, akik hátrébb vannak a sorban. „Természetesen regisztráltam még időben, és tisztában voltam vele, hogy ki kell várnom a soromat, ezért is lepődtem meg, amikor telefonált az orvosom, majd behívott az oltásra” – mesélte Sváby a Blikknek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kétszer is visszakérdezett

A tévés nagyon meglepődött, amikor felhívta az orvosa, ezért nem is hitte először, hogy biztosan mehet-e oltásra. „Kétszer is visszakérdeztem, biztos-e a dolog, hiszen nem vagyok veszélyeztetett korban és krónikus betegségben sem szenvedek. Erre az orvosom elmondta, hogy sajnos annyi oltóanyag maradt meg a mi körzetünkben, hogy jut olyanoknak is, akik hátrébb vannak a sorban. Természetesen azonnal igent mondtam” – folytatta a lapnak a műsorvezető.

Párja a Covid-osztályon dolgozik

Habár Sváby András kedvese gyermekorvos, most a Covid-osztályon dolgozik, így ő testközelből is megtapasztalja, hogy mennyire veszélyes is a koronavírus-fertőzés, így a párosnak egyértelmű volt, hogy amint lehet beoltatják magukat.

Saját szemével látta, ahogy visszautasítják

Miután Sváby megkapta a vakcinát még fél órát a rendelőben tartózkodott, hogy megvárják, ha esetleg bármiféle allergiás reakció fellépne, így amíg várakozott a saját szemével is látta, hogy 10-ből 5-en visszautasítják a Kína által készített védőoltást.

Mindegy volt, hogy milyen

„Félő, hogy a vírus csak most durvul be igazán. Megjelentek a különböző mutációk és ismét egyre magasabb a fertőzöttek száma. Ez egy nagyon agresszív betegség. Mindegy volt, milyen típusú oltóanyag, csak oltás legyen. Nekem pedig a kínai jutott” – nyilatkozta Sváby a Blikknek.

Az Instagramra is feltett egy fotót

Ő is jobban örült volna egy másiknak

A műsorvezető hozzátette, hogy nyilván ő is jobban örült volna, ha lett volna másik oltóanyag is, de erre neki most a jelen helyzetben esélye sem volt és így is jobban járt, mintha nem kapott volna semmilyent. „Éltem egyébként Kínában, jó véleményem van a kínai orvoslásról, és az oltással foglalkozó orvosok mind megerősítettek abban, hogy ez az oltóanyag is ugyanolyan jó, mint a többi. Az én párom is orvos, ő is nyilvánvalóan alaposan körbekérdezett, és mindenki azt mondta, hogy jó ez a vakcina. Én jobban félek a Covidtól, mint egy esetleges, az oltás miatt kialakuló mellékhatástól. A mutáns vírusok olyan erősek, hogy ha csak a felétől megvéd, akkor már sokkal beljebb vagyok, mintha nem kaptam volna vakcinát – mondta a napilapnak Sváby.

Balázs Klári is megkapta a védőoltást

Korda György után nem sokkal a felesége, Balázs Klári is megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Az énekesnő először nagyon izgult, aztán amikor túl volt mindenen elárulta: egy szúnyogcsípés is kellemetlenebb ennél.

Elkísérte a férje

Balázs Klárit az oltásra egyébként elkísérte férje, Korda György is, aki boldogan újságolta, hogy végre megpuszilgathatja a feleségét, írta meg a Bors.  „Amíg csak nekem volt oltásom, nem nagyon puszilgathattam a feleségem, ennek mától hivatalosan is vége.”

Gyuri bácsi néhány napja kapta meg a vakcinát

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta pár nappal ezelőtt Korda György is megkapta a koronavírus elleni vakcinát! A zenész lassan egy éve élt önkéntes karanténban és végre eljött számára a várva várt pillanat, amikor a háziorvosa felhívta, hogy sorra került. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Sváby András, ATV