Site icon LikeNews

A túlvilágról üzent Kis Grófo édesapja: egy gyermeken keresztül szólt a családjához

A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy tavaly év végén elhunyt Kis Grófo édesapja idősebb Kozák László, azaz Nagy Grófo. Most az elhunyt zenész egy rokonon keresztül üzent a családjának, akik így talán egy kis megnyugvást találtak.

Mindennap eszébe jut

Kis Grófo a Borsnak mesélte el, hogy a tragikus nap óta nincs olyan, hogy ne jutna eszébe az édesapja. Most azonban egy négyéves kislányon keresztül édesapja üzent nekik. Az énekes azt mondja, hogy saját maga is megtapasztalta, hogy a gyerekeknek működik az a bizonyos „harmadik szemük” és tudnak kommunikálni a túlvilággal.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Négy éves kislány látta

Kis Grófo a lapnak elárulta, hogy családjuk egy tagja, egy négyéves kislány látta elhunyt imádott édesapját, akitől megtudták, hogy meggyógyult és boldog a mennyországban.

Nem tudhatta mi történt

„A kislány nem tudhatta mi történt, a gyerekeket ugyanis óvjuk és távol tartjuk a fájdalomtól, amit mi felnőttek megélünk, mégis amit mondott és látott, az teljes bizonyosság volt számunkra. Az üzenet pedig felszabadította a lelkünket, s tudván jól van, képes voltam elengedni édesapámat” – mondta a Borsnak Kis Grófo.

Egymásba kapaszkodnak

A mulatós sztár elmondta, hogy még mindig fáj nekik, hogy édesapjuk nincsen, de egymásba kapaszkodnak, valamint már az ünnepek sem olyan vidámak, mint korábban. „Idő kell még mindenkinek, és ha jó is lesz valaha, ugyanolyan jó már sosem” – mondta a zenész. OLVASD EL EZT IS! Ez már kegyeletsértés! Csalók áldozatává vált az édesapját gyászoló Kis Grófo

Felnőtt édesapja halálával

Kis Grófo a lapnak azt is elárulta, hogy édesapja halálával hirtelen felnőtt, ám hozzátette, hogy valószínűleg mindenki így érez, aki elveszít egy szülőt, ugyanis már nem tudják kikérni a véleményüket és nem tudnak iránymutatást adni.

Mégsem költöznek

A LikeNews.hu is beszámolt róla, hogy heteken belül költözött volna be a családjával Kis Grófo a biatorbágyi álomotthonukba, ám úgy döntöttek, hogy inkább megválnak az ingatlantól és Szolnokon folytatják az életüket.

Ezért akartak költözni

Kis Grófoék azért akartak elköltözni, mert a gyerekek jövője és iskoláztatása miatt inkább Budapest közelében képzelték el a jövőjüket, ám Nagy Grófo halála mindent megváltoztatott, mint ahogy a LikeNews.hu hírportál is megírta a zenész 48 éves édesapja tavaly év végén hunyt el koronavírus-fertőzésben. 

Tavaly kezdtek el építkezni

Kis Grófoék a tavalyi évben kezdték el az építkezést, mostanra pedig hamarosan már el is foglalhatnák az új otthonukat, ám erre nem fog sor kerülni, ugyanis a család Nagy Grófo halála után úgy döntött, hogy inkább Szolnokon maradnak.

Nem hagyja egyedül az édesanyját

“Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, édesapám elvesztése mindenkit lesújtott, úgy döntöttem, nem hagyom egyedül édesanyámat, a testvéremmel együtt vigyázunk rá” – nyilatkozta néhány hete a Blikknek a zenész. EZ IS ÉRDEKELHET! Felemészti őket a gyász – Egyetlen pillanatra sem hagyják magára apjuk halála miatt megtört édesanyjukat Kis Grófoék

Szolnokon vesznek házikót

Az énekes elárulta, hogy amint eladja a biatorbágyi új házat utána annak az árából Szolnokon szeretnének venni egy házikót a családja közelében. „A gyerekek még kicsik, Lacika másodikos, Istvánka – becenevén Armandóka – elsős lesz, itt járják ki az általánost, hiszen itt is vannak jó iskolák, a város is folyamatosan fejlődik. Esetleg néhány év múlva újra fontolóra vehetjük a költözést” – folytatta Kis Grófo.

Megemlékezést szerveznek

A hatalmas temetés után a család szeretne egy megemlékezést szervezni Nagy Grófo 50. születésnapjára, amire júniusban került volna sor. Kis Grófo elmondta, hogy édesapja több mint ezerfős bulit szeretett volna a kerek évfordulóra, így ha a járványhelyzet lehetővé fogja tenni mindenképpen szeretnének megemlékezni róla a születésnapján. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Kis Grófo – Forrás: Youtube, Ultrahang

Exit mobile version