Kis Grófo, azaz Kozák László valószínűleg csak nagyon hosszú idő múlva tudja majd feldolgozni imádott édesapja, Nagy Grófo halálát, ám erősnek kell maradnia azért, hogy édesanyját segítse.

Koronavírusban hunyt el

A LikeNews is megírta, hogy a szintén zenész Nagy Grófo koronavírusban hunyt el, temetését december 19-én tartották a szolnoki temetőben, ahol rengetegen jelentek meg, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Rengetegen gyűltek össze

A temetés egyik szervezője szerint több mint 200-an lehettek, de a Blikk egy kollégája szerint körülbelül 350 ember mehetett el Nagy Grófo temetésére.

Egyetlen dolog enyhíti a fájdalmukat

” Sokan tudják és látják, hogy mi rendkívül családcentrikusak vagyunk. Édesapám hiánya örökre velünk marad. Egyetlen dolog enyhíti a fájdalmunkat, hogy tudjuk, ő már a Jóisten mellett van” – mondta Kis Grófo a Blikknek.

Vigyáznak az édesanyjukra

Habár Nagy Grófo gyermekei már nem élnek a családi fészekben, mind édesanyjuk közelében maradtak, hogy ő sosem legyen egyedül. „Eddig is sokat voltunk együtt, az utóbbi időben sincs ez másként. Vigyázunk egymásra, az édesanyánkra, mindig van mellette valaki – mondta Kis Grófo.

Rengeteget kaptak az apjuktól

– Nagyon sokat kaptunk édesapámtól. Egész életemben követni fogom a tanítását, hogy első a család, az alázat és a tisztelet” – jelentette ki a mulatóssztár a lapnak.

Roma hagyományokat őrizve gyászol

A fiatal zenész a roma hagyományokat megtartva gyászolja édesapját. Kis Grófo azt is elmondta, hogy unokaöccse még nem igazán érti meg, hogy mi történt a nagypapájával. „Vannak hagyományaink, de a családunk gyásza, annak megélése maradjon csak a miénk. A kisebb unoka még nem érti igazán, hogy mi történt a nagypapájával, a nagyobb megértette, hogy ő az Úrhoz költözött” – mesélte az énekes.

Mindennap eszébe jut valami

A zenésznek édesapja halála óta nem telt el úgy nap, hogy valami szép emlék nem jutott eszébe. „Az első közös színpadi fellépésünk mindennap eszembe jut. Valamint a család szeretete, amire nevelt, és amiben minden egyes nap igyekszem magam is példát mutatni a gyermekeimnek – sóhajtotta a zenész, aki elárulta: édesapja egy tárgyától képtelen megválni, azt örökre megtartja emlékbe a család” – folytatta a Blikknek a zenész.

Nem adják el az autóját

A mulatóssztár elmondta, hogy megtartották édesapjuk autóját és nem is tervezik, hogy bármikor eladják.

Emlékdal írásán gondolkodik

Kis Grófo hozzátette, hogy egy emlékdal megírására is sor kerülhet valamikor, ám ennek még nem jött el az ideje, azonban vannak olyanok, akik emléktáblát terveznek Nagy Grófonak.

Szobrot is állítanának neki

„Több megkeresést, jelzést kaptunk már, hogy édesapám tisztelői, roma szervezetek képviselői körében felmerült, hogy emléktáblát, szobrot szeretnének állítani, de ez még a jövő titka” – mesélte a lapnak a zenész.

Szeretne fellépni

Kis Grófo bízik benne, hogy hamarosan vége lesz a koronavírus-járványnak és újra színpadra állhat. Abban bizakodik, hogy nyáron már felléphet.

Kiemelt kép: Kozák László, Kis Grófo