Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Több eltűntént keresett ember holttestéről és gyermekkori molesztálásokról beszélt Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi

Till Tamás megölésével kapcsolás ügyben, minősített emberölés miatt, egy hónapra börtönbe zárták F. Jánost. A férfi vallomásai zavarosak és egymásnak is ellentmondanak. Szombaton, a bíróságon is új körülményekről beszélt, de az ügyvédjének is voltak meredek állításai. Habár korábban a rendőröknek elismerte a 24 éve eltűnt kisfiú megölését, most már mindent tagad. Azt viszont állítja, gyermekkorában molesztálták a nevelőintézetben felnőtt férfit.  Több holttestről is tud  Szombaton, a kecskeméti bíróságon tárgyalták F. János ügyét. Till Tamás megölésével gyanúsított férfi, a tárgyalás előtt az ügyvédjének azt mondta, hogy tudomása van még több eltüntetett személyről, akiknek a holttestét elásták, ő pedig pontosan tudja ezeknek a […]

Olvass tovább

Rejtett kamerát találtak a váci uszoda öltözőjében, a faliórába rejtették a kukkolásra alkalmas eszközt

Rejtett kamerát találtak a váci uszoda férfi öltözőjében, számolt be Facebook-oldalán Makrai Zsolt váci önkormányzati képviselő. A képviselő azt írta, hogy a kamerát a sportoló gyerekek vették észre péntek este. Az eszköz egy fali órában volt elrejtve. Az esetről értesítették a hatóságokat, a kiérkező rendőrök még aznap este felvették a tanúvallomásokat. Faliórába rejtették a kamerát  Vácon a városi uszoda férfi öltözőjében egy faliórába rejtett kamerát találtak pénteken. “Vendégek, pontosabban sportoló gyerekek vettek észre egy kamerát öltözőjükben tegnap, azaz péntek este a váci uszodában – erről kaptam megerősített információt. A kukkoló minieszközt a férfi öltözőben, egy fali órába rejtve találták meg” […]

Olvass tovább

Till Tamás gyilkosa azt állítja, kényszer és fenyegetés miatt vallotta be, hogy ő ölte meg 24 évvel ezelőtt a 11 éves kisfiút

A rendőrségi kihallgatáson még beismerte, most már tagadja F. János, hogy ő ölte meg Till Tamást. Hódos Attila, a szombat délelőtt letartóztatott Budapest környéki vállalkozó ügyvédje  azt mondta, hogy ügyfele ezt azzal indokolta, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak. Beismerte a gyilkosságot  A rendőrség kedden jelentette be, hogy kiderült, ki gyilkolta meg 11 éves korában eltűnt Till Tamást. A bajai kisfiú holttestét 24 év után, idén nyáron bebetonozva találták meg egy tanyán. Bogdány Gyula, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője az ORFK sajtótájékoztatóján elmondta, Till Tamás gyilkosa 16 éves volt a cselekmény elkövetésekor. F. […]

Olvass tovább

Borzalom a gyömrői állatmenhelyen: patkányok rágják a beteg, éhes kutyákat, egymást ölik az állatok az ételért

Betegek, éhesek és még elég vizet sem kapnak a kutyák és a macskák a gyömrői Kutyamentsvár menhelyen, ahol szó szerint egymást ölik az állatok a zsúfolt kennelekben. A hvg.hu birtokába került dokumentumból kiderül: a hatóság tudott arról, hogy a látogatókat is fogadó menhelyen az állatok többségének még veszettség elleni oltása sincs. A menhely vezetője szerint erre nincs pénz, közben a környékbeli önkormányzatoknak gyepmesterként dolgozik és milliós összeget kapnak az adó 1 százalékokból is. A telepen készült elborzasztó fotókat cikkünk végén tudod megnézni. Megkeresték a hatóságokat Éhes és szomjas, beteg és legyengült, elhanyagolt állatokról számoltak be a gyömrői Kutyamentsvár önkéntesei. Egyikük, […]

Olvass tovább

Nagyon bepöccent a gyorshajtókra Karácsony Gergely: a főpolgármester elkoboztatná az ámokfutók autóját

Karácsony Gergely azt javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezze a kormánynál a közlekedési jogszabályok olyan módosítását, amely jelentős sebességtúllépés esetén első alkalommal a gépjármű hat hónapra szóló átmeneti lefoglalását, második alkalommal pedig már az elkobzását is lehetővé teszi. 53 ezer gyorshajtó Budapest főpolgármestere a Facebookon azt írta, helyes döntésnek bizonyult, hogy Budapest a rendőrséggel együttműködve,  maga helyezett ki traffipaxokat a városban, mert az új kamerák a működésük első hónapjában összesen mintegy 53 ezer gyorshajtót mértek be. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Üllői úti ámokfutó „Rémisztő szám, az igazán […]

Olvass tovább