Bereczki Zoltán Szinetár Dórával való válása után sokáig volt szingli, ám két évvel ezelőtt rátalált a szerelem Bata Éva személyében. Az énekes kedvesét a nézők a Mi kis falunk Tecájaként ismerhetik.

Így ismerkedtek meg

A két színész 2019 január 14-én találkozott először a Nemek és igenek című előadás próbáin kerültek közel egymáshoz, amit az év márciusában mutattak be a Centrál Színházban – írja a Femina.

Így kedveskedik a párjának Zoli

Habár az egyedülálló évei alatt Bereczki Zoli próbálta a szerelmesek ünnepét kizárni, amióta két éve boldog Éva mellett, azóta természetesen ő is szívesen ünnepli a Valentin-napot. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiegyensúlyozott kapcsolat

„Természetesen amióta kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban élek, a Valentin-nap is új megvilágításba került. A szerelmem imádja a virágokat, ezért idén is meglepem egy hatalmas csokorral. Saját magam készítem majd el a romantikus vacsorát, utána pedig tartunk egy borozgatós, beszélgetős, csak egymásra figyelős estét” – mondta a Best Magazinnak a színész.

Premier

Kiderült, hogy a jeles napon , azaz ma van Zoli és Rúzsa Magdi közös számának a Csillagtérképnek a klippremierje. Továbbá a művész és több zenésztársa online koncerteket fognak adni több szerelmes párnak is.

Hallgasd meg te is!

Ördög Nóráék is Valentin-napi lázban égnek

A LikeNews is beszámolt róla, hogy Ördög Nóráék Balatonakarattyai kisboltjában szintén ünneplik a jeles eseményt. Nánási Pál és Ördög Nóra kisboltja szerelmes stílusban lett kidekorálva, így várják a vendégeiket.

Így lehet a Valentin-nap rendhagyó otthon

Bizonyos szempontból rendhagyónak számít az idei Valentin-nap, hiszen nem tehetünk éjszakai romantikus sétát, nem ülhetünk be étterembe gyertyafényes vacsorára, de színházban vagy moziban sem tudunk randevúzni a kedvesünkkel.

Egész napos szórakozás

Kárpótlásként egésznapos szórakozást ígérnek a ViacomCBS magyar nyelvű csatornái, de az egyedülállóknak, sőt, még a tiniknek és a gyermekeknek is egyaránt izgalmas lesz a szerelmesek napja.

Ez is érdekelhet: Otthon maradós Valentin-nap: Hangulatos programok, hogy romantikus legyen az este

Örökzöld klasszikusok

Február 14-én egy örökzöld filmklasszikus, egy zokniárusító agglegény udvarlási tippjei, valamint Bikinifenék rózsaszín ködbe burkolózó lakói várják a nézőket.

Meglátni és megszeretni!

Valentin-napon a Comedy Central a Bob szereti Abisholát című vadonatúj vígjátéksorozatának maratonjára készül. A szériaegy különleges szerelmet mutat be: a zokniforgalmazásból élő agglegény, Bob, egy nap kórházba kerül, és első pillantásra beleszeret az őt ápoló nigériai nővérbe. A két főhős kapcsolatának beteljesedéséhez persze rögös út és rengeteg mókás pillanat vezet. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Bereczki Zoltán, TV2