Mint ahogy a LikeNews is megírta döbbenetes számok érkeztek az elmúlt 24 órából, már ami a koronavírus járvány hazai alakulását illeti: 1293 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 43 025-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Növekszik az áldozatok száma

Elhunyt 33 krónikus beteg, 1085-re emelkedett az elhunytak száma, 13 134-en pedig már meggyógyultak. Az elhunytak között szerepel egy 20 éves férfi is, ő a járvány eddigi legfiatalabb áldozata hazánkban.

Kiderült: Eddig érvényesek még a veszélyhelyzet idéjén lejárt okmányok | LikeNews

A kormányzati portálon azt írták: a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket, minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat. Emlékeztettek: a koronavírus-járvány első hulláma alatt a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok március 11.

Ezek most a LikeNews legfrissebb hírei

Több alapbetegsége is volt a fiúnak

A koronavírus tájékoztató oldal információi szerint a halálos áldozatok között szerepel egy 20 éves fiatal férfi is, akinek olyan alapbetegségei voltak, mint csontvelő-transzplantáció, kóros elhízás és vérszegénység.

Drámai mértékben növekszik a halottak száma itthon, közben van olyan ország, ahol már a köztereken is kötelező a szájmaszk | LikeNews

Elhunyt 33 krónikus beteg, így az elhunytak száma 1085 főre emelkedett, 13 134-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 28 806 fő. Az aktív fertőzöttek 32%-a, az elhunytak 42%-a, a gyógyultak 30%-a budapesti. 1642 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 171-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília is megszólal

A 20 éves férfi halálának körülményeiről Müller Cecília tiszti főorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján annyit mondott, hogy gyorsan zajló, súlyos megbetegedésben szenvedett.

A sajtótájékoztató itt visszanézhető:

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 16.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 16.)Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. október 16., péntek

Ez is érdekelhet: Szétválasztott bangladesi ikrek – Erre készülnek most az orvosok

A járvány legfiatalabb áldozata

A 20 éves férfi egyébként a járvány legfiatalabb áldozata hazánkban, korábban egy 21 éves nő volt, akinek szintén több alapbetegsége volt, többbek között súlyos trombocitopénia és agyállományi vérzés.

Fontos: Kiderült: Eddig érvényesek még a veszélyhelyzet idéjén lejárt okmányok

Kiemelt kép: Illusztráció