Kilencvenhárom ember meggyilkolását ismerte be a 79 éves Samuel Little elítélt az Egyesült Államokban, és amennyiben igazat mond, amerikai hírportálok szerint ő az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján. Az egykori ökölvívót először 2012-ben vették őrizetbe Kentuckyban, és átadták a kaliforniai hatóságoknak.

Két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert bebizonyosodott, hogy Los Angelesben 1987 és 1989 között meggyilkolt három nőt. Mindhárom áldozatot összeverte és megfojtotta.

Little az évek során nem beszélt más gyilkosságokról, de – írják amerikai hírportálok – élete alkonyán megnyílt a texasi rendőrség egyik nyomozójának, James Hollandnak. A rendőr gyanította, hogy Little más bűntettekért is felelős.

Tavaly május óta számtalan alkalommal beszélt az elítélttel, összesen 700 órán át hallgatta ki, és ez idő alatt az idős férfi 93 ember – jórészt nő – meggyilkolását ismerte be. Elmondása szerint 19 amerikai államban hajtotta végre a bűncselekményeket 1970 és 2005 között.

Samuel Little vallomásának köszönhetően az FBI eddig 50 megoldatlan ügyre derített fényt, és a többi bűntény felderítése érdekében – amíg él a tettes – James Holland vasárnap interjút adott a CBS televíziónak, és beszélt arról, hogyan tudta szóra bírni az elítéltet.

Úgy tudta kicsikarni belőle a vallomást, hogy nem szállt vele vitába, egyetértett vele abban, hogy a férfi nem nemi erőszaktevő, hanem egyszerűen gyilkos.

Holland szerint Samuel Little bámulatos, szinte fotografikus memóriájának köszönhetően pontos személyleírást tudott adni minden egyes nőről, akit meggyilkolt az elmúlt évtizedekben, és a legapróbb részletekre emlékezve adott leírást a bűntények helyszínéről is.

Kiemelt kép: illusztráció/ MTI