Egyre több furcsaság lát napvilágot VV Fanni eltűnésével kapcsolatosan, most a lány rejtett millióinak a sorsáról is szó esett

Egyre több a furcsaság

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta egyre több furcsaság derül ki VV Fanni, az egykori ValóVilág lakó eltűnésével és halálával kapcsolatban.

Érdekes dolgokra keresett rá a gyanúsított

B. László Fanni eltűnése előtt az interneten rákeresett, hogy “VV Fanni”, “autósnyomkövetés”, valamint az áldozat eltűnése után, pedig azokra a kifejezésekre, hogy “vízihulla” és “vízi holttest”, továbbá a nyilvános körözésekre is ránézett a rendőrség honlapján.

Többször telefonáltak Fanni telefonjával

Novozánszki Fanni november 17-én tűnt el, de ennek ellenére huszonnegyedikéig több sikeres és sikertelen hívást is felfedeztek a nyomozók. A nagy kérdés, hogy kihasználta a lány telefonját.

Kapcsolódó:

Döbbenetes dolog várta a helyszínelőket VV Fanni lakásán

Nem tudja hol van a mobil

“Nem láttam Fanni telefonját, amikor a lakásban voltam, és nem is vittem magammal. Fogalmam sincs, hol van a mobilja” – mondta B. László a Borsnak.

A lány eljrejtett milliói

Novozánszki Fanni eltűnését követően a helyszínelők csapata, illetve a rendőrség a lány lakásában nagyjából ötmillió forint készpénzt talált, amely úgynevezett bűnügyi letétbe került, s amelynek a sorsa eddig kérdéses volt. Bár azt lehetett tudni, hogy Fanni szülei öröklik az összeget, de hogy mi történt vele az eltelt három év során, arra csak most derült fény. Az üggyel foglalkozó bírónő, dr. Farkas Gabriella ugyanis a hétfői tárgyaláson kitért a milliók sorsára is, írja a Ripost.

Senki nem jelentkezett érte

„A sajtóban többször szó esett a Fanni lakásán talált pénzről, és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: a pénzért senki sem jelentkezett eddig. A sértett oldalához fordulok: ügyésznő, ügyvéd úr, kérelemmel mindig is volt és van is lehetőség rá, hogy az ügymenet során kiadják a sértett jogutódnak az összeget„ – közölte a bírónő.

Ez is érdekelhet:

Egyre rejtélyesebb az ügy: valaki az eltűnése után is használta VV Fanni telefonját, a vádlott tagadja, hogy köze lenne hozzá

A rendőrségen van a pénz

Tehát, mint kiderült, a milliók a mai napig bűnjelként a rendőrségen lapulnak, Fanni összetört édesanyja, Novozánszki Sándorné ugyanis eddig nem tartott rá igényt. 

Kiemelt kép: VV Fanni