A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy tegnapelőtt Szabó Ádám, majd egy nappal később Tóth Andi is bejelentette, hogy elkapta a koronavírust. A két énekes hosszú ideig egy párt alkotott, ám a tavalyi évben lezárták a kapcsolatukat.

Pletykálnak

Andi és Ádám közösségi oldalain is megindult a találgatás, hogy vajon van-e összefüggés aközött, hogy mindketten most fertőződtek meg a koronavírussal. Egy esetleges békülés miatt lehet és egymásnak adták át a betegséget? A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Több bejegyzést is írtak

„Tóth Andi és Szabó Ádám újra összejöttek? – írta egy kommentelő, fedezte fel a Ripost. „Ki, kinek adta át a vírust? Nagyon gyanús…” – olvasható egy másik posztban.

Együtt voltak Jolika néni temetésén

Az is előfordulhat, hogy nem békülésről van szó, ugyanis múlthéten mindketten részt vettek Szilágyi István özvegyének, Jolika néninek a temetésén, így az is lehet, hogy ott fertőződtek meg. Ádám a szertartáson zenélt is.

Insta sztoriban osztotta meg

Andi az Instagram-sztorijában egy gyorstesztet is megmutatott, ami negatív eredményt hozott, de azt PCR teszt eredménye is látszik a kamerán, amin egyértelműen látszik, hogy pozitív lett az eredmény. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy Andit mennyire viseli meg a betegség, van-e láza vagy bármilyen egyéb fájdalma.

Szabó Ádám is a közösségi oldalán tudatta a hírt

Tegnapelőtt Szabó Ádámról derült ki, hogy covidos. Mint megírtuk az énekes szintén a közösségi oldalán tudatta, hogy ő is megfertőződött a betegséggel. KAPCSOLÓDÓ! Szabó Ádám is elkapta a koronavírust – Komoly fájdalmai vannak a zenésznek – fotó

Fájdalmai vannak

A fiatal zenész a bejegyzésében arról is beszél, hogy jól van, a hátában és a hasában érez eső, égető fájdalmat és köhög, de szerencsére csupán ennyi. “Viszont kérlek Titeket, hogy akik ezt a vírust nehezebben vészelik át és sokkal rosszabb állapotban vannak, nekik szurkoljunk és kívánjunk nekik nagyon sok erőt és kitartást!” – hangsúlyozza Ádám.

Úgy érzi egész jól megúszta

Ő maga úgy érzi, hogy megúszta, viszont mint mondja rengetegen vannak kórházban, nekik kell most nagyon az erő é a hit. Kitartást mindenkinek, vigyázzunk egymásra, ez nem játék! 10 nap minimum itthon pihi, de úgyis jelentkezem, liveozom is majd+ zenét is kaptok! Szeretlek Titeket!” – zárja sorait Ádám. EZT IS OLVASD EL! Aggódnak a rajongók Szabó Ádámért: Vajon mi az oka annak, hogy ilyen sokat beteg?

Arra kér mindenkit, hogy vegye komolyan

Ádám már elhatározta, hogy ő mindenképpen beoltatja magát, de szeretné, ha mindenki más is komolyan venné a járványhelyzetet. “Tényleg vegye mindenki komolyan, mivel úgy veszem észre, hogy a vírus nem válogat! Be fogom magam oltatni. Nem fogok ezzel várni, úgy gondolom, hogy nagyon fontos lesz, hogy beoltassuk magunkat” – jelentette ki korábban az énekes, akinek az oltása most betegsége miatt biztosan csúszni fog valamennyit.

Egy fiatal zenésztársa koronavírusban hunyt el

Mint arról a LikeNews is beszámolt az énekes egy zenésztársa nagyon fiatalon 28 évesen hunyt el koronavírusban. Ádám korábban a Borsnak monda el, hogy fiatal barátjának semmiféle alapbetegsége nem volt.

Gyenge volt az immunrendszere

“Szegénynek gyenge volt az immunrendszere, és nem bírta a teste a fertőzést” – nyilatkozta akkor Ádám.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tóth Andi és Szabó Ádám, Forrás: Youtube és LifeTV – LikeNews montázs