Site icon LikeNews

„Ha volt is, ami fájt, az én szívemben sosem volt harag Marika iránt” – Bangó Margit sajnálja azt a kilenc évet, amit lányával elvesztegettek

A LikeNews.hu is többször beszámolt róla, hogy tavaly karácsony előtt kilenc év után kibékült Bangó Margit és lánya, Marika. Közben az énekesnő imádott húga elhunyt, így azóta egymásba kapaszkodnak.

Ők a támaszai

Bangó Margitot nagyon megviselte húga elvesztése, ám szerencsére nem maradt egyedül a gyászában. „Az unokám, a kis Tina hatalmas lelki támasz, valamint természetesen a lányom, Marika, aki minden áldott nap jön hozzám. Hiszem, Isten tudja, hogy mit miért tesz. Elvette a testvéremet, ám nem sokkal korábban visszaadta a lányomat” – nyilatkozta a Blikknek az énekesnő. KAPCSOLÓDÓ! Bangó Margit lánya elárulta a békülésük részleteit: édesanyjával órákon át zokogtak a telefonban

Tudta, hogy egyszer béke lesz

Habár közel egy évtizedbe telt, de a művésznő és lánya mégis képesek voltak elásni a csatabárdot. Bangó Margit a szíve mélyén mindig is tudta, hogy egyszer újra egymásra fognak találni. „Arra gondoltam, ha Isten is képes megbocsátani, akkor ki vagyok én, hogy ugyanezt ne tegye meg? Ha volt is, ami fájt, az én szívemben sosem volt harag Marika iránt. Sosem mondtam vagy nyilatkoztam róla rosszat, és mindig hiányzott a távol töltött évek alatt, de tudtam, hogy egyszer megtörik a jég. A szeretet egy anya és gyermeke közt soha nem vész el, az mindent elfed és felülír. Szomorú, és nagyon bánom, hogy hagytam ezt a kilenc évet így elmenni, nyilván én is hibás voltam benne. A legnagyobb boldogság, hogy egymást ölelhetjük, mert ezt a fajta szeretetet nem lehet semmivel helyettesíteni. Nincs az az anya, aki a gyermekének ne bocsátana meg” – mondta a lapnak a művésznő.

Már együtt karácsonyoztak

Anya és lánya tavaly karácsonykor a szentestét már együtt töltötte, Marikáék énekelve toppantak be Bangó Margithoz. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A koronavírus hozta őket össze

Marika korábba elárulta, hogy szerinte a koronavírus-járványnak is nagy köze lehet ahhoz, hogy a békülés mellett döntöttek.“Ebben a nehéz időszakban sokan mindent átértékelnek, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. Az igazság azonban az, hogy már sokkal korábban le kellett volna ülnünk beszélgetni, hiszen mélyen legbelül mindig is nagyon szerettük egymást”.

Ezért voltak rosszban

Az énekesnő és a lánya 9 éve nem beszélnek egymással, ám a probléma valódi gyökere ennél sokkal régebbre vezethető vissza. Mint ismert ugyanis Bangó Margit párját pontosan a lánya, Marika szerette és ebből a kapcsolatból született Tina, akit mindezek ellenére a művésznő imád.

Elhunyt húgát gyászolja

A LikeNews is beszámolt róla, hogy elhunyt Bangó Margit imádott húga, Irénke. A 63 éves asszony négy és fél hónapig küzdött a tüdőrákkal. Az énekesnő az utolsó napokban is látogatta a testvérét a kórházban.

Nemrég temették el a testvérét

Bangó Margit a Blikknek elárulta, hogy múlthéten kísérték utolsó útjára imádott húgát és habár mindennap kicsit könnyebb, de a lélek gyógyulása egy nagyon hosszú folyamat. Az énekesnő a búcsúztatást végig sírta. KAPCSOLÓDÓ! Fogták a kezét és elköszöntek tőle – nagyon megviseli a húga halála Bangó Margitot

Nyerészkedni akartak a fájdalmán

A LikeNews.hu is megírta, hogy akadtak olyan rosszindulatú kattintásvadász portálok, akik nyerészkedni akartak az énekesnő gyászán és inkább Bangó Margit halálhírét keltették.  

A közösségi oldalán fakadt ki

Érthetően a művésznő is kiakadt, így a Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést, ahol arra kéri ezeket a portálokat, hogy fejezzék be az álhírek terjesztését: “Megdöbbenve látjuk ,és ismerősöktől megállás nélkül csörög a telefon,hogy egyes Like vadász hírportálok úgy próbálnak kattintást generálni,hogy az én halálhíremet keltik!! Szégyelljék el magukat ,hogy a család gyászát, fájdalmát nem tartják tiszteletben és még ilyen esetben sem szent nekik semmi! Imádott húgom elvesztése megviseli a családot! Kérem a médiát tartsa tiszteletben a gyászunkat, akár valós akár valótlan hírportál legyen!” – írta a bejegyzésében Bangó Margit. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Bangó Margit – Forrás:TV2

Exit mobile version