Site icon LikeNews

Három év után komoly lépésre szánta rá magát VV Fanni édesanyja – Ezt követeli a lánya megölésével vádolt férfitól

Már három éve annak, hogy eltűnt a Való Világ műsorából megismert Novozánszki Fanni. Három éve annak, hogy a család kétségbesetten szeretné megtudni, mi is történt a lányukkal pontonsa, és ami a legfontossabb, hol van jelenleg. Ugyanis bár Fannit halottként tartják nyilván, a holtteste máig nem került elő.

NE HAGYD KI!

Elfogatóparancsot adtak ki VV Krisztián ellen, az RTL klub sztárját önbíráskodás miatt körözik

Fanni holtteste már csak egy módon kerülhet elő

– Fanni holtteste mostanra csak úgy kerülhet elő, ha a feltételezett gyilkos elárulná, hogy hova rejtette el. Mivel azonban a vádlott eddigi viselkedését látva erre semmi esélyt nem látok, úgy gondolom, nincs tovább mire várni, beadjuk a kártérítési igényünket. A bíróságtól azt is kérni fogom, hogy ne külön polgári perben tárgyalják a sérelemdíj ügyét, hanem a büntetőügy végén erről is döntsenek. Természetesen tudjuk, hogy a pénz semmit nem enyhít a szülők soha nem múló fájdalmán, de úgy gondoljuk: ha a vádlott vidáman éli életét, mintha nem is követett volna el semmit, legalább fizessen – mondta a Blikknek a jogász.

További bűnügyi híreket itt olvashatsz

A rejtélyes ügy

Mint ismert a Való Világ egykori szereplője, VV Fanni 2017. november 20-án tűnt el nyomtalanul. A holtteste ugyan máig nem került elő, ám a rendőrség szinte az első perctől kezdve gyilkosságként kezelte az ügyet és pár napon belül el is kapták B.L Lászlót.

A férfi elismerte, hogy látta aznap Fanni, de a gyilkosságot tagadja

A férfi azt elismerte, hogy az eltűnés napján találkozott Fannival, azt azonban végig tagadta, hogy ő végzett volna a fiatal lánnyal. Ennek azonban szögesen ellentmond egy nemrég a nyilvánosságal is megosztott kamerafelvétel, melyen jól látszik, hogy az eszméletlen állapotban lévő lányt a vállán cipeli ki a teremgarázsba, ahol a férfi autója állt. Illetve az is tény, hogy a férfi az általa akkor használt autót véres kárpittal vitte vissza az autókölcsönzőbe.

Kapcsolódó:

B. László védekezése több sebből vérzik

– Teljesen nonszensznek tartom a vádlott védekezését. Állítása szerint üzleti céllal felment Fanni lakásába, ahol már ott volt a lány barátnője, B. Erika is. Fanni már eszméletlen volt, Erika pedig megkérte, hogy vigye el barátnőjét autójával egy megjelölt helyre, és ott adja át ismeretlen férfiaknak. Ez nemcsak életszerűtlen, de a bíróságon maga B. Erika is cáfolta. A rendőrség se gyanúsította meg a nőt soha semmivel. Számomra egyre kevésbé kérdéses, hogy B. László ölte meg Fannit, ahogy azt a rendőrség is alapos nyomozás után állítja – vélekedett dr. Lichy József, család ügyvédje.

EZ IS ÉRDEKELHET:

MOST TÖRTÉNIK: Füstölni kezdett a Szent Imre Kórház épülete, nagy erőkkel érkeztek a tűzoltók

Mekkora legyen az összeg?

A sérelemdíj megállapításánál nagyon sok tényezőt mérlegel a bíróság. Ilyen például, hogy egyedüli gyerek volt-e az áldozat, illetve nagykorú vagy gyerek-e még. VV Fanni esetében azt is figyelembe veszi feltehetőleg a bíróság, hogy a szülők nem tudták eltemetni gyermeküket, ami lelkileg nagyon fontos lett volna a gyász feldolgozása szempontjából, írja a Blikk.

Ezek a LikeNews legfrissebb hírei:

Kiemelt kép: VV Fanni

Exit mobile version