Ismét letartóztatásba helyezték azt kaposvári remeteként elhíresült 28 éves férfit, aki összeverte, majd megkötözte és egy erdőben a sorsára hagyta a barátnőjét.  A Kaposvári Törvényszék ugyanis helyt adott a Kaposvári Járási Ügyészség fellebbezésének, és megszüntette a férfi bűnügyi felügyeletét és elrendelte a legszigorúbb kényszerintézkedést vele szemben.

A férfi másfél évvel ezelőtt ismerkedett meg a nővel. Miután kapcsolatuk komolyra fordult, a nő feladta az egyetemi tanulmányait, munkáját, és végleg a férfihoz költözött Kaposvár külterületére, egy félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe.

A rendszeresen kábítószert fogyasztó férfi munkát nem vállalt, a nő spórolt pénzéből éltek tavaly májusig, amikor a férfi közölte a sértettel, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal.

A nő kezeit megkötözte, összeverte őt, cigarettacsikket nyomott el a combján, majd hajnalban ruhátlanul kihúzta az épület elé, és újabb bántalmazás után sorsára hagyta. A lány napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget – írja a 24.hu.

A Kaposvári Járásbíróság március végén megszüntette a férfi letartóztatását, és vele szemben bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el. Az ügyészség a letartóztatásának elrendelése érdekében fellebbezett.

A férfi a szabadlábra kerülése után az egyik közösségi oldalon nyomban felvette a kapcsolatot a lánnyal, ezért a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, azonban a férfi őrizetbe vétele után megtartott ülésen sem rendelte el a férfi letartóztatását. Az ügyészség azonban fellebbezett a végzés ellen, aminek a bíróság végül helyt adott.

Kamerák előtt beszélt az őt ért sérelmekről Viktória, a kaposvári Kegyetlen Remete áldozata. A fiatal nő azután döntött úgy, hogy megtöri a csendet, miután egykori párja márciusi szabadulása után megkereste őt. Viktória és a remete történetét a LikeNews.hu ebben a cikkében írta meg.

Ahogy arról ebben a cikkben írtunk, az RTL Klub Fókusz című műsorából kiderül, hogy a férfi és a nő kapcsolata egy idő után egyre eldurvult, a nő szerint mindenben irányítani akarta őt a férfi. Viktória szinte isteníteni kezdte a párját, de egy idő után már nem ehetett, nem ihatott, majd egy este arra ébredt, hogy a férfi ütni kezdi.

Kiemelt kép: A remete lakhelye – Forrás: police.hu