Már egy hónapja annak, hogy elstartolt a YouTube-on Istenes Bence beszélgetős műsora az IstenEst második évada. A műsorvezető az eddigi epizódokban Fluor Tomi, Járai Máté és Marics Peti társaságában boncolgatott komoly és persze kevésbé komoly témákat. A műsor koncepcióját tekintve a humorra helyezi a hangsúlyt, mindezt úgy, hogy minden epizód kap egy vezérvonalat is, egy aktuális kérdést-felvetést, amelynek mentén a szereplők megvitatnak egy egyébként, aktuális és fontos kérdést.

A koronavírus helyzet és a fiatalok

A hétfő esti adás első néhány percében próbára tették a rekeszizmainkat, ám aztán hirtelen komolyra fordult a szó: Bencéék a jelenlegi járványhelyzetet és annak hatásait értékelték, különösen a fiatalokra nézve. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mindenkinek nehéz

Abban mind a négyen egyöntetűen egyetértettek, hogy most minden bizonnyal mindenkinek nehéz, ám külön kiemelték a fiatalokat, akiknek most egy nagyon fontos szakasz marad ki az életükből, hiszen gólyabálok, szalagavatók, ballagások maradnak el, ráadásul nagy eséllyel az idei szóbeli érettségi is veszélybe került ismét.

Visszaszorulnak a társas kapcsolatok

A társas, szociális kapcsolatok visszaszorulnak, ami hatalmas stresszel jár, s bár nyilván oka van az online oktatás rendszerének, de akárhogy is, a jelenlétit nem tudja pótolni. Ennek kapcsán a beszélgetés egy pontján bekapcsolódott videóchaten Jocó bácsi, akit az országban nagyon sokan ismernek. Jocó bácsi történelemtanár, író, blogger, a Jocó bácsi világa oldal tulajdonosa, az Autistic Art nagykövete. EZ IS ÉRDEKELHET: “Ez nagyon kemény” – Szabó Zsófi Istenes Bencének vallott a válása körüli huzavonáról, még most is fáj beszélnie az elmúlt pár hétről – videó

Jocó bácsi világa

Istenes Bencéék őt kérdezték arról, mi a véleménye a jelenlegi helyzetről, hogy látja a fiatalokat. A történelemtanár a bejelentkezése során nagyon durva történeket osztott meg Bencéékkel. Elmondta van egy diák – nem az ő tanítványa, de elmondása szerint sok diákkal tartja a kapcsolatot – aki azt mondta neki, hogy amennyiben még egy napot el kell tölteni otthon az alkoholista apjával, akkor öngyilkos lesz. Ennek kapcsán Jocó bácsi elmondta, beszélt egy gyógyszerésszel, aki elmondta, hogy kizárólag januárban háromszorosára nőtt a 14-18 éves kor között kiadott antidepresszánsok száma. „Ennyire súlyos a helyzet, nagyon sokan vannak nagyon mélyen.”

Megugrott az öngyilkosok száma

A becslések szerint egyébként az átlagosnál legalább 20 százalékkal többen követtek el öngyilkosságot tavaly. Ennek egyik oka az lehet, hogy a pszichésen instabil emberek legjobb esetben is csak az interneten keresztül kaphattak segítséget, személyes kapcsolatuk megszakadt a terapeutájukkal.

Bezártság=depresszió

Másrészt tömegesen lettek depressziósak a bezártság, a bizonytalanság vagy rosszabb esetben a munkájuk elvesztése miatt. 2020-ban 8 millió nyugtatót vásároltak a magyarok, fél millióval többet, mint egy évvel korábban – erről már Zacher Gábor beszélt egy online konferencián nemrégiben. „A szerhasználat szempontjából az otthoni magány nagyon rossz tud lenni. Este 8 után már nem mehetünk semerre ezért bejönnek a pótló szerek. A dohányosok még többet dohányoznak, az alkoholisták pedig még többet isznak”– magyarázta a toxikológus.

Randi a covid idején

Jocó bácsi azt is elmondta, hogy sokat beszél gyerekekkel, kamaszokkal, akik elképesztő történeteket mesélnek el neki. Adott például egy helyzet, amikor is két kamasz randevúzik – ami most ugye a covid idején eleve nehéz – de helyszínt, időt találnak rá, randiznak, ám valami mégis megvétózza a találkát. Ez pedig nem más mint a covid, ugyanis Jocó bácsi elmondása szerint a gyerekekben hatalmas a félelem azzal kapcsolatosan, hogy covidos-e a másik. „Ők azt hallják egy éve, hogy ne menjél ki, elkapod, hazaviszed, megölöd a szüleidet, és azonnal átáll ez a mechanizmus”

Nehéz az online oktatás

Emellett arról is beszélt, hogy sokak számára az online oktatás egyszerűen technikaliga kivitelezhetetlen és nem csupán azért, mert nincs megfelelő eszközük hozzá, hanem például azért is, mert az otthoni tér miatt korlátozottak a lehetőségek. Mint mondja lehet tartani online testnevelés órát, de amikor a diák a szobája kis mérete miatt egy fekvőtámaszt nem tud csinálni, akkor okafogyottá válik az egész.

„Szeretek elvetemült humoron nevetni”

Jocó bácsi egyébként a közösségi oldalán is beszámolt róla, hogy részt vette a műsorban, mint írja: „Lehet szeretni, vagy nem szeretni valamit. Ez a műsor is megosztó. Őszinte leszek, én szeretem. Mert szeretek elvetemült humoron nevetni. Szeretem azt, amikor valakik teljesen meg tudnak őrülni, tudnak magukon nevetni. Akár beteg módon is.” NE HAGYD KI! Hoppá: ezért a nőért rajong Istenes Bence

Fontos téma

Posztjában ő is kiemeli, hogy a műsor nagyon fontos témákat is érint, hiszen volt már szó a hűségről és a pszichológushoz járásról is. „Igen, bevállaltam, akkor is, ha lesz olyan, aki ezzel nem fog egyetérteni. A 32. perctől beszélgetünk, beszélek a fiatalok helyzetéről, tapasztalatokról, megoldásról. Nézzétek meg, tényleg! A műsor többi részében pedig lehet önfeledten nevetni. Mert az is kell.” – írja a posztjában Jocó bácsi.

Jocó bácsi posztja itt nézhető vissza:

Istenes Bence megosztó személyiség

A történelem tanár arról is beszél, hogy tisztában van azzal, Istenes Bence egy megosztó személyiség, ám ő úgy gondolja, mindennek ellenére hiteles. „Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik bevállalósak, akik felvállalják magukat, önazonosak.” – írja. EZ IS ÉRDEKELHET: “Nem működik a monogámia szerintem, nem így vagyunk kódolva mi, emberek, azt gondolom” – Istenes Bence kendőzetlen őszinteséggel vallott a Csobot Adéllal való kapcsolatáról

„Gondolkodjatok el azon, amiket mondtunk”

Arról is beszámolt a bejegyzésében, hogy ő a műsor 32. percétől látható, ám arra is buzdít mindenkit, hogy nézze meg a teljes adást. Jocó bácsi kiemeli poszjában Fluor Tomit és Marics Petit is, mint írja: „Mindegyikük más és más, és talán ezért is működik a műsor. Szóval nézzétek, nevessetek egy nagyot, majd kicsit gondolkodjatok el azon, amiket mondtunk…” A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A teljes adás itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: IstenEst videorészlet – Forrás: YouTube