Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta teljes káoszba fulladt a hétvégére tervezett tömeges oltás, melynek során 74 ezer kívántak a hétvége alatt beoltani. A BudapestKörnyéke hírportál elsők között számolt be arról, hogy akik megkapták csütörtökön az sms-t az időpontokkal és a vakcinázás helyével, azoknak szomorúan kellett tudomásul venni, hogy majd egy későbbi időpontban oltják majd be őket.

Hiba a rendszerben

Mint ahogyan azt a lap megírta felülvizsgálták azt a rendszert, amely sms-ben hívta be a oltásra a pácienseket – legalábbis ezt mondta péntek reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök elismerte, hogy nagyon sok a hiba van az adatokban, emiatt keletkezett nem kis kavarodás, a rendszert pedig egy rövid időre le is állították. Az érintettek egyébként az AstraZeneca oltást kapták volna meg. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Többen mégis szerencsét próbáltak

Mindezek ellenére sokan, akik kaptak sms-est úgy döntöttek, hogy mégis csak szerencsét próbálnak. A HVG azt írja egy budapesti férfi több tízezer emberrel egyetemben megkapta az előjegyzést lemondó sms-t, de úgy döntött, azért ő megpróbálja megkapni az oltást. Lesz, ami lesz alapon érkezett a helyszínre, úgy volt vele, hogy majd ott kiderül, számoltunk be róla egy korábbi írásunkban.

Probléma nélkül megkapta az oltást

Mint megírtuk a férfi miután megérkezett a számára kijelölt fővárosi oltópontra megmutatta az ügyintézőknek a behívó sms-t, majd pedig a helyszínen mindenféle probléma nélkül megkapta a vakcinát. EZ IS ÉRDEKELHET: Tombol a harmadik hullám: döbbenetes csúcson az új koronavírus fertőzöttek száma, meghalt 146 ember

Nem nevezte meg az oltópontot

A férfi az oltópontot egyébként nem nevezte meg, mert nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni az ott dolgozókat, éppen ezért csak annyit árult el, hogy egy fővárosi helyszínről van szó. IDE KAPCSOLÓDIK: Többen is szerencsét próbáltak a lemondó sms ellenére – Elmentek a kijelölt oltópontra és gond nélkül megkapták az AstraZenecát

Félt, hogy elküldik

„Kicsit féltem tőle, hogy lepattintanak majd, de semmi, a bejáratnál csak annyi történt, hogy a portás megkérdezte, az első vagy második oltásomra jöttem-e, amikor mondtam, hogy az elsőre, akkor jobbra küldött. Ott már állt egy kisebb sor, majd katonák fogadtak, az ügyintéző pedig elkérte a papírjaimat, ekkor derült ki, hogy nem vagyok rajta a listán. Amikor azonban felmutattam a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adataimat, elkérték az igazolványaimat és felírtak” – mesélte a férfi. DURVA! Pánik! Lefosztották az emberek az FFP2-es maszkkészleteket, pedig be sem jelentették, hogy kötelező lenne

Az AstraZenecával oltanak

Mint arról hírt adtunk a férfi beszámolója szerint az oltóponton csak az AstraZenecával oltottak, főleg harmincas-negyvenes korosztályú embereket. Emellett nem ez a férfi volt az egyetlen, aki a káosz ellenére is, de megjelent az oltóponton. A Telex beszélt egy háromgyerekes budapesti férfival, aki ugyanígy tett. AZ ELMÚLT 24 ÓRA JÁRVÁNYÜGYI ADATAI: Tombol a harmadik hullám: döbbenetes csúcson az új koronavírus fertőzöttek száma, meghalt 146 ember

Felkészültek az orvosok és a nővérek

Ő azt mondta, hogy a helyszínen az orvosok és a nővérek is felkészülten várták, senki nem mondta neki, hogy elmaradna az oltás. Elmondása szerint rajta kívül még többen is érkeztek beoltatni magukat. A menetrend szerint, az oltási igazolásába beírták, hogy májusban fogja megkapni a második adagot. EZ IS ÉRDEKELHET: Közösségi oldalán kelt ki magából Majka – “Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics*ba ?”

Kálmán Olga is megkapta a lemondott oltást

Nemrégiben pedig Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja tudatta a közösségi oldalán, hogy ő is megkapta a lemondott oltást. A DK által küldött közleményben azt írják: Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja Nemes Gáborhoz hasonlóan szintén kapott oltási behívót sms-ben, amit aztán újabb sms-ben, a tömeges oltás elmaradására hivatkozva lemondtak. Kálmán Olga is elment a megadott időben a neki megadott helyszínre, a Gottsegen György Kardiológiai Intézetbe és többekhez hasonlóan ő is kapott oltást.

Közösségi oldalán is megosztotta

Kálmán Olga a közösségi oldalán is megosztotta, hogy bizony megkapta a vakcinát a lemondó sms ellenére is, mint posztjába írja „ÉN IS MEGKAPTAM A LEMONDOTT VÉDŐOLTÁST! Valljuk be, mint kiscica a gombolyagba, úgy gabalyodott bele a kormány a tömeges oltás megszervezésébe.” EZ IS ÉRDEKELHET: Lakatos Márk már megkapta a koronavírus elleni vakcinát – sokan felháborodtak, hogy miért került ilyen hamar sorra a stylist

Itt a teljes poszt:

Örült, amikor megkapta az smst-t


„ÖRÜLTEM, amikor a héten sms-t kaptam, hogy szombaton beoltanak.
ELKESEREDTEM, amikor másnap sms-t kaptam, hogy bocs’ technikai probléma miatt mégsem. REMÉNYKEDTEM, amikor ma olvastam a híreket, hogy aki a lemondás ellenére mégis odament, az megkapta.” NE HAGYD KI! Közösségi oldalán kelt ki magából Majka – “Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics*ba ?”

Ő is szerencsét próbált és elment az oltópontra


Ezek után én is szerencsét próbáltam, és minden a legnagyobb rendben ment. Volt oltóanyag, volt személyzet és szerepeltem a behívottak listáján. Azon a listán, amit a kormányszerv egyébként törölt….Csupa kedves, segítőkész, figyelmes orvos, nővér, katona fogadott a Gottsegen György Kardiológiai Intézet oltópontján. Ott már minden flottul, szervezetten, profin ment. Lehet, hogy csak a kormányt kellene kihagyni a rendszerből? A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Kálmán Olga – Forrás: Facebook