A LikeNews is megírta, hogy néhány hónapja több foltot is találtak Szilágyi István özvegyének, Humenyánszky Jolánnak a tüdején, majd később kiderült, hogy súlyos beteg.

Kórházban van

Az idős nő október óta szinte megszakítás nélkül kórházban fekszik.

Csak a segítője érdeklődik felőle

Az ünnepek is magányosan teltek Jolika néninek, ugyanis unokája és annak édesanyja nem kereste fel karácsonykor sem, egyedül segítője Baricz Dezső érdeklődik felőle mindennap.

Nem lehet rajta segíteni

“A napokban beszéltem Jolika néni ózdi kezelőorvosával, akinek sikerült felvennie a kapcsolatot a néni budapesti kezelőorvosával, aki azt mondta: nem veszik vissza az osztályra, mert nincs értelme. Az ózdi orvos volt olyan rendes, hogy elmondta, abetegsége súlyossága miatt már nem lehet segíteni Jolika nénin. Azt is hozzátette, ezért kellene valami végleges helyet találni számára, ahol megpihenhet és ez lehetőleg ne egy kórház legyen” – mondta Baricz Dezső a Ripostnak korábban.

Nem találkozhatnak a fiával

Az apja megölésével gyanúsított Szilágyi Péter és Jolika néni nem találkozhattak a tragédia óta, ugyanis az idősasszony a koronatanú, ő nézte végig, ahogy fia megölte a férjét.

Ez az utolsó kívánsága

Jolika néni utolsó kívánsága, hogy találkozhasson a fiával, hosszú hónapokig ezért várta a bírósági tárgyalást is.

„Nagyon örülnék, ha találkozhatnék a fiammal. Tudom, hogy óriási bűnt követett el, de nem tudok mit tenni, mégiscsak a gyermekem, a vérem… Remélem, kérvényezhetjük a találkozót, és ha megkapjuk a szükséges engedélyeket, hosszú hónapok után végre újra láthatom Pétert!” – mondta Jolika néni a Ripostnak.

Az ügyvéd szerint van rá esély

Jolika néni ügyvédje szerint kérvényezéssel megoldható lehet, hogy találkozzon anya és fia, ha benyújtják a szükséges papírokat az ügyészségnek.

„Méltányosságot kérünk arra hivatkozva, hogy ügyfelem súlyos beteg, így talán utoljára találkozhat a fiával. A jelenlegi helyzetben arra sok esélyt nem látok, hogy a személyes kontaktust engedélyezik, hiszen a látogatás hivatalosan szünetel. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy videókapcsolaton keresztül láthatják majd egymást és beszélni is tudnak…” – mondta dr. Tran Dániel a lapnak.

Többször megverte apját Sz. Péter

Szilágyi István 49 éves fia szülei nyugdíjából tengődött. Többször bántalmazta édesapját. Három évvel ezelőtt már bíróság elé kellett állnia súlyos testi sértés miatt, mert nagyon megverte az idős színészt.

Az ország Lópici Gáspárja azonban nem akarta, hogy fia bajba kerüljön, ezért többször, még a bíróságon is letagadta a bántalmazást.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Humenyánszky Jolán