Vajna Timi még augusztusban kapta el a koronavírust egy külföldi bulin, ám a betegség szövődményeit a mai napig érzi.

Gyógykezelésre szorul

” Mivel nagyon fáj még a tüdőm, valamint az egész mellkasom nyilall felül, a pulmonológiára kell mennem a visszamaradt szövődmények miatt, mert gyógykezelésre szorulok” – mondta Vajna Timi a Blikknek.

Kapcsolódó!

Andy Vajna özvegye, Vajna Timi elkapta a koronavírust és rohammentőt akart hívni, annyira rosszul lett

Három és fél hónap telt el a betegség óta

„”Miért van az, hogy 3,5 hónappal… a koronavírus után se bírok futni, és a fáj a tüdőm és a mellkasom. Eddig kétszer voltam futni, de közben és másnap reggel (mikor háton fekszem) olyan érzés, mintha újra beteg lennék, és fáj. Akinek gyengébb az immunrendszere, ez a….. vírus rendesen roncsolja a tüdő-, és szívszöveteket” – írta Timi az Instagram sztorijába, ami 24 órán keresztül érhető el.

Néhai férje egyik barátjától kapta el a vírust

„Augusztus elején külföldön, egy születésnapi partin voltam, ahol ott voltak Andy barátai is. Az egyikükről később kiderült, hogy covidos, tőle kaptam el én is” – mondta akkor a Borsnak Timi.

Rohammentőt akart hívni magához

Andy Vajna özvegye augusztusban olyan rosszul lett a betegség következtében, hogy ohammentőt akart hívni magához. Legfőképp elviselhetetlen tüdő-, mellkas-, és hátfájdalomra panaszkodott, de elmondása szerint tulajdonképpen mindene fájt.

Dukai Regina is koronavírusos

A LikeNews is beszámolt róla, hogy Dukai Regina is megfertőződött a koronavírussal.

A teljes cikket itt olvashatod el

Most jött: elkapta a koronavírust Dukai Regina, ilyen állapotban van most a modell

Majka visszakerült a kórházba

Annyira leromlott Majka állapota a koronavírustól, hogy vissza kellett mennie a kórházba. Közben kiderült, nemcsak a felesége, hanem gyermekei is elkapták a betegséget. Majka már a kilencedik napja van kórházban. Megfogadta, hogy addig nem megy haza, amíg teljesen fel nem épül. Hétfőn lesz tüdőröntgene, melynek során kiderül, hogyan reagált a tüdeje a kínai gyógyszerekre és a szteroidokra, amiket kapott. Reméli, hogy minden rendben lesz vele.

Kiemelt kép: Vajna Tímea