Örülhetnek az Omega rajongók, ugyanis nagyon úgy látszik, hogy a koronavírus járvány és a két legendás tag Benkő László és Mihály Tamás halálának ellenére tovább zenél az együttes.

Kóbor János már a tragédiák előtt is úgy érezte, hogy vége

Kóbor János még Benkő László és Mihály Tamás halála előtt is arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány megölte az Omegát.

„A sorsunk megpecsételődött, az Omegát végleg megölte a koronavírus. Már nyáron is nagyon tartottam ettől a második hullámtól, sajnos az aggodalmam nem volt alaptalan. A mi esetünkben azért rosszabbak a dolgok, mert egy hatvan­éves zenekarról van szó, bőven hetven év feletti tagokkal. Egy év nekünk már nem ugyanaz, mint egy fiatalabb művésznek” – mondta a zenész néhány hónapja a Ripostnak.

Így érzi most

Kóbor a Fókusznak és a Borsnak mesélt a zenekar sorsáról: elmondta, hogy a járványhelyzet miatt még van idejük átgondolni, hogy folytatni szeretnék-e, vagy sem, valamint Benkő Lacival a halála előtt sokat beszélgettek arról,hogy ha bármelyikükkel történne is valami az Omega akkor is tovább élne.

Kötelezettségeik is vannak

Továbbá a zenész elárulta, hogy például még teljes volt a csapatuk, amikor leszerződtek azokra a koncertekre, amiket a járvány miatt egy évvel későbbre halasztottak és úgy érzi, hogy nem akarják a közönséget cserben hagyni majd, ezért úgy látja, hogyha a közönség látni, akkor nem fognak negatív irányba döntést hozni.

„Azt gondolom, ha úgy érezzük, ők még úgy akarják és szükség van ránk, nem döntünk negatív irányban és a barátaink emlékét tovább visszük és éltetjük” – mondta Kóbor.

Megszólalt Benkő László fia is

Benkő László fia, Benkő Balázs a Borsnak elmondta, hogy édesapja is azt szeretné, ha az Omega tovább élne, ugyanis a mottójuk: életfogytig rock’n’roll!

Mihály György másképp vélekedik

Mihály Tamás öccse, György más véleményen van, mint Kóbor, vagy Benkő fia, ugyanis szerinte Benkő és a testvére halálával véget ért az Omega, és a ha a még élő három tag közül ő lenne az egyikük, akkor ő biztos azt mondaná, hogy hagyják abba, mert nélkülük nem érdemes.

„Nem az én tisztem megmondani, hogy mi legyen az Omegával. Mindenki máshogy gondolkodik. Én jelenleg a bátyámat gyászolom, mert bár azt hittem, jóban vagyok a halállal és mindenre fel vagyok készülve, kiderült, hogy erre nem voltam” – mondta Mihály György a lapnak.

Benkő László ment el először

Hosszú betegség után november 18-án örökre elment Benkő László. Az Omega billentyűse hatalmas űrt hagyott maga után, halálhíre az egész országot lesújtotta. Szerda délután a Farkasréti temetőben családja, néhány barátja és pályatársa kísérik az örök nyughelyére a zenészt.

Három nappal később elhunyt Mihály Tamás

Benkő László halála után három nappal elhunyt Mihály Tamás a zenekar egykori basszusgitárosa.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Tragédiák sorozata sújtja az Omegát: egyik rajongójuk elhunyt miután beleszakadt a szíve Benkő László és Mihály Tamás elvesztésébe – Kóbor János is megszólalt

Kiemelt kép: Kóbor János