Az országos tisztifőorvos arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy éljenek az oltás lehetőségével.

Erre kérte az egészségügyi dolgozókat

Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján azt kérte az egészségügyi dolgozóktól, hogy jelentkezzenek és oltassák be magukat, mert – mint mondta – szeretnének „továbblépni az oltási sorban”.

Ő is megkapta a vakcinát

Budapest, 2021. január 13. Bedros J. Róbert, az országos kórházfõparancsnok helyettese, fõigazgató beadja Müller Cecília országos tisztifõorvosnak a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját Budapesten a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban 2021. január 13-án. MTI/Balogh Zoltán

Megjelent a mutáns vírus

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy kedden három magyarországi beteg mintájában azonosították azt az angliai vírusvariánst, amelyet már a környező országokban is azonosítottak, így nyilvánvaló volt, hogy az Magyarországot sem kerüli el.

Gyorsan terjed

Jelezte, hogy ez a variáns rendkívül gyorsan terjed, megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb, mint az eredeti koronavírusé, ugyanakkor a vakcinagyártók jelentős része állítja, hogy oltóanyagaik hatékonyak az új mutánssal szemben. Mi is eben bízunk – jegyezte meg.

Így azonosították

A vírusmutációt Kiss Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vírus-referencialaboratóriumának virológusa, Gyenesei Attila, a Pécsi Tudományegyetemen működő bioinformatikai kutatócsoport vezetője és az Állatorvos-tudományi Egyetem bioinformatikai központját vezető Solymosi Norbert közös kutatásának eredményeként azonosították.

A napi adatok

Müller Cecília ismertette, hogy kedden 1358-cal nőtt az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma. A kórházban ápoltak száma 5000 alá csökkent, jelenleg 4870 beteg szorul kórházi ellátásra, és 339-en vannak lélegeztetőgépen. „A járványügyi adatok napok óta kedvező tendenciát mutatnak, de ez nem ad okot lazításra” – mondta. Hozzátette: a járvány kezdete óta elhunyt betegek jellemzően valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, 3 százalék azoknak az aránya, akiknek semmilyen alapbetegségük nem volt.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Folyamatos az oltás beadása

A tisztifőorvos hangsúlyozta: a védőoltások beadása folyamatos, minden csoport oltását tervezik, és kizárólag a beérkező vakcinamennyiség szab határt az oltások beadásának. Kedd estig az összes beérkezett vakcinát felhasználták, 86 929-en kapták meg az oltást. Január 18-án elkezdik beadni a második oltásokat.

A maszkviselés az oltás beadása után is fontos

Kérdésre válaszolva elmondta: a beoltottakra is vonatkoznak a maszkviselés és a távolságtartás szabályai. A védettség a második oltóadagot követő egy hét múlva alakul ki, de ez nem jelenti azt, hogy a védelmi intézkedéseket ne kellene betartani. A népesség védettsége akkor alakul majd ki, ha a lakosságot nagy részét beoltják – fűzte hozzá.

Erről beszélt még

További kérdésre válaszolva Müller Cecília közölte: elsősorban az Európai Unió által engedélyezett vakcinák érkeznek Magyarországra közös beszerzés révén, „tudnánk oltani még többet, az infrastruktúra és a felkészültség adott, az oltóhelyeket és az oltandó csoportokat is tudjuk bővíteni”. Hozzátette: a kormány tárgyal minden gyártóval, „ahonnan hatékony és biztonságos vakcinát tudunk beszerezni”.

Kiemelt kép: Müller Cecília, MTI/Balogh Zoltán