Site icon LikeNews

Nagy Feró is megkapta a koronavírus elleni védőoltást – ezzel a vakcinával oltották be

Nagy Feró is sorra került, így most már őt is beoltották a koronavírus elleni vakcinával! Az énekes elsők között regisztrált fel, ugyanis már alig várta, hogy végre visszakapja a szabadságát és minden a régi legyen.

Ő már átesett a koronavíruson

A zenész tavaly ősszel elkapta a koronavírus-fertőzést, így félő is volt, hogy ez befolyásolja-e számára az oltást, de szerencsére a napokban megkaphatta a vakcina első adagját. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Bízik az orvostudományban

„Bízom az orvostudományban, ha ők azt mondják, oltani kell, akkor nem volt kérdés számomra, hogy vállaljam. Tavaly ősszel estem át a feleségemmel a koronavíruson, nem szeretném, hogy ez még egyszer bekövetkezzen. Korunkból adódóan a ve­szélyeztetett korosztályba tartozunk, arról nem beszélve, ott vannak a pici unokáink, így mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk őket is” – nyilatkozta Feró a Borsnak.

Nehéz volt neki

A rockzenész elárulta, hogy nagyon nehezen élte meg, amikor hónapokig nem ölelhette át imádott unokáit és, mivel még kicsik igazán elmagyarázni sem tudták nekik, hogy miért nem bújhatnak hozzá a papájukhoz. Feró azt is elmondta, hogy végre újra vállalhatnak gyerekvigyázást a feleségével, ha az unokák szüleinek dolga akad.

A második injekció után nyugszik meg teljesen

Feró a lapnak elmondta, hogy a második adag vakcina után még bátrabban meri majd látogatni a gyerekeit, de már így is nagyon boldog és örül, hogy sorra került.

Elsők között jelentkezett

„Azonnal leadtam a jelentkezésemet. A múlt héten végre én is sorra kerültem, és megkaptam a védőoltást. Nem ra­gaszkodtam egyik vakcinához sem, nekem mindegy, hogy melyik ország gyártja le, mindegyikben hiszek, és örülök, hogy túl vagyok rajta” – folytatta az énekes a Borsnak.

Ezt a vakcinát kapta meg

Nagy Ferót a kínai Sinopharm vakcinával oltották be. Az oltás után semmilyen tünet nem jelentkezett az énekesnél, még csak az oltás helye sem fájt neki. A zenésznek a háziorvosa azt mondta, hogy például ő az AstraZenecát nem is kaphatja meg. EZ IS ÉRDEKELHET! Katus Attila átesett a koronavíruson – azt is elárulta,hogy beoltatja-e magát

Ez az egyetlen mód, hogy minden a régi legyen

„Hiszem, hogy ez majd mindenkit megvéd attól, hogy ne legyünk betegek, és ne fertőzzünk meg másokat. Talán a ze­nésztársaim nevében is elmondhatom, mindenki szeretne újra zenélni, koncertezni, túl sok idő telt már el, higgyünk az okosoknak és a gyógyszergyáraknak” – nyilatkozta Feró.

Esztergályos Cecília is kínai vakcinát kapott

A 78 éves színésznőt a kínai Sinopharm vakcinával oltották be, ám ő cseppet sem bánja, ugyanis hisz a kínai orvoslásban. “A kínai természetgyógyászat harminc éve olyan népszerű volt itthon is, hogy emberek fél vagyonokat voltak képesek elkölteni egy akupunktúrás kezelésre. Hatásos is volt, hiszen a kínai orvostudomány az egyik legrégebbi, nem is értem, most bárki is miért kétkedik. Én úgy vagyok vele, hogy mindent megteszek az egészségemért, amit a szakemberek mondanak” – mondta Esztergályos Cecília néhány napja a Borsnak. KAPCSOLÓDÓ! Esztergályos Cecília is megkapta a koronavírus elleni védőoltást – ezt a vakcinát kapta meg

Sváby András szintén

A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcinát Sváby András! Az ATV műsorvezetőjét a kínai Sinopharm oltóanyagot kapta meg. A tévés egyébként sem az egészségi állapota, sem a kora miatt még nem jutott volna sorra, ám mégis behívták az oltásra, Sváby elárulta, hogy miért.

Felhívta a háziorvosa

Svábyt a háziorvosa hívta fel, hogy ha szeretné akkor megkaphatja a kínai vakcinát ugyanis annyian visszautasították az oltóanyagot, akik egyébként a tévés előtt lettek volna, hogy bőven marad belőle azoknak is, akik hátrébb vannak a sorban.

Saját szemével látta, ahogy visszautasítják

Miután Sváby megkapta a vakcinát még fél órát a rendelőben tartózkodott, hogy megvárják, ha esetleg bármiféle allergiás reakció fellépne, így amíg várakozott a saját szemével is látta, hogy 10-ből 5-en visszautasítják a Kína által készített védőoltást. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Nagy Feró – Forrás: TV2

Exit mobile version