Nagy Alexandra azzal, hogy a történetét megosztja másokon szeretne segíteni, akik szintén hasonló cipőben járnak. A Barátok Közt színésznője ugyanis tinédzserkora óta küzd bőrproblémáival.

Nincs porcelánbőre

„Mindig is irigyeltem azokat, akiknek porcelánbőrük van, ám elég hamar beláttam, hogy én nem tartozom közéjük. Nagyjából tizenöt éves voltam, amikor elkezdődtek a problémák, amelyekkel még ma is küszködök” – kezdte el a történetét mesélni a Blikknek a színésznő. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Több bőrbetegsége is van

Alexandra bőrproblémái több összetételűek, a pattanásos bőr mellé párosul egy másik betegség is, ami megkeseríti az életét. „Alapvetően aknés, pattanásos a bőröm, erre jön rá az úgynevezett dermatománia, amelynek a lényege, hogy akár önkéntelenül is piszkálja, vakarja az ember a bőrét, ez egyfajta stresszoldás, és sokszor észre sem vettem, hogy éppen ezt csinálom. Ennek lett az eredménye az, hogy hegek maradtak az arcomon, és ezek a korábbi problémákkal együtt súlyos gondokat okoztak” -folytatta a lapnak Alexa.

Sokszor volt szégyenérzete

A színésznő a Blikknek elárulta, hogy állandóan sminket visel a forgatások miatt is, így ideje sincsen a bőrét pihentetni, valamint sokszor a szégyenérzet annyira elhatalmasodott rajta, hogy lemondott programokat, csak ne lássák mások az arcbőrét. EZ IS ÉRDEKELHET! Dráma a Konyhafőnök VIP-ben: Felvétel közben esett össze a Barátok közt színésznője

Bántják a rosszindulatú kommentek

Alexát sem kímélik a rosszindulatú kommentelők a közösségi oldalain. „A kommentek nagyon bántóak tudnak lenni, bár aki csak annyit ír, hogy rossz a bőröm, azt elfogadom, de nem tartom szépnek, ha valakit olyasmi miatt bántanak, amiről nem tehet. Sokan szerintem nem is gondolták, hogy ezzel mennyi lelki és pszichés kárt tudnak okozni” – mesélte a színésznő.

Nem hazudik

Alexandra egyébként ma már sokkal erősebbnek érzi magát, de még mindig nagy levegőt vesz, ha kozmetikusnál, vagy az orvosnál le kell mosnia a sminkjét, ám ennek ellenére a követőinek sem hazudik a problémájáról. ” A közösségi oldalon sem titkolom, hogy mi a helyzet, bár igaz, egy minimális kis retus van a képeimen, hiszen számomra is fontos, hogy esztétikus legyen az oldalam, de nem próbálom meg úgy előadni, mintha én így néznék ki a nap minden percében, nem hazudok a követőimnek.”

Maradna az RTL Klubnál

LikeNews is megírta, hogy véget ér az 1998 óta futó Barátok Közt sorozat. Idén augusztusban a tízezredik epizód adásba kerülését ünnepelhették. Nagy Alexandra szintén állandó szereplője a sorozatnak, aki elárulta, hogy a széria befejezése után is szeretne az RTL Klubnál dolgozni, ugyanis a csatornánál ő két magazin társműsorvezetője is. KAPCSOLÓDÓ! Megszólaltak a Barátok Közt színészei: mi lesz velük?

Kiszivárgott történetszál?

A rajongókat meglepetésszerűen érte a hír, miszerint véget ér a kultikus sorozat, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a Barátok közt utolsó egy hetének a teljes történetvonala kiszivárgott. A Blikk azt írja, hogy egy 120 oldalas dokumentumot juttattak el hozzájuk, ami számos meglepő információ tartalmaz. Azonban számos jogi dolog miatt ebből ők sem idézhetnek, annyit azonban elárult a lap, hogy hogy azt már a Barátok közt több mint két évtizede alatt megszoktuk, több izgalmas családi és magánéleti történettel és persze, meglepő fordulatokkal készülnek lezárni az RTL Klub népszerű sorozatát, amelynek utolsó időszakában néhány korábban erősen meghatározó szereplő is feltűnik majd. 

Belső vizsgálat indult

Ondruss Ilona, a széria producere elmondta, hogy belső vizsgálat indult az ügyben. Elképzelhető, hogy egy bennfentes szivárogtatta ki a dokumentumokat. A stáb nagyjából 50 fős, de a gyártás és adminisztrációs dolgozókkal együtt nagyjából 100-an dolgoznak a Barátok Köztön.

Nem valószínű, hogy egy szereplő volt

Blikk megírta, hogy nem túl valószínű azonban, hogy a sorozat egyik szereplője volt a kiszivárogtató, ugyanis a Story Magazinnak többen elárultak, hogy csupán 1-2 héttel előre kapják meg a cselekmény történetét, valamint a szövegkönyvet. “Olyanok vagyunk, mint egy család, 22 éve dolgozunk együtt, el nem tudom képzelni, kinek állhatott ez érdekében” – nyilatkozta egy szereplő a hetilapnak. KAPCSOLÓDÓ! Bosszúból szivárogtathatta ki valaki a Barátok Közt befejező részeinek a történetét

Bosszú állhat a háttérben

“Szerintem bosszú áll a háttérben, talán valakit kirúgtak, vagy aki végleg elveszti az állását, ha befejeződik a sorozat. Érvényes a mondás: nem harapunk abba a kézbe, amelyik kenyeret ad, de úgy tűnik, valaki nem kapott kenyeret…” – folytatta egy szereplő a Storynak.

Egy másik forrás is ezt mondja

A Story egy másik forrása egy olyan személy, aki a produkció készítőit jól ismeri szintén úgy gondolja, hogy bosszúról lehet szó. “Sokan haragszanak az RTL Klubra, hog megszűnik a munkájuk. A szivárogtató olyan illető lehet, aki vastagon benne van a sorozat készítésében. Ezzel a húzásával amúgy tovább ártott volna a már nem túl jó nézettségnek és megakadályozhatta volna a méltó búcsúzást”. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Nagy Alexandra – Forrás: Youtube-videó