Site icon LikeNews

Nehezen viseli a bezártságot Bangó Margit: egy káros szokást is felvett

Elege van a bezártságból Bangó Margitnak. Az énekesnő eleinte jól viselte a járványhelyzetet és az avval járó korlátozásokat, de mostanra szeretné visszakapni a régi életét. Vigasz lehet számára, hogy hamarosan megkapja a védőoltást.

Bánatevő lett

Bangó Margitot, aki köztudottan imád főzni, már a konyhában tevékenykedés sem teszi boldoggá. Sőt sajnos a pandémia alatt bánatevő lett, mert a finom falatok mindig kikapcsolták. Továbbá az elmúlt egy évben az életmódja is elég mozgásszegény volt, így bizony felmentek rá a pluszkilók. „A szomorúságomat nassolással próbáltam elűzni, úgyhogy most emiatt felhagytam a főzéssel. De már semmi sem maradt, amire azt tudom mondani, jó és örömet okozna” – nyilatkozta a Borsnak a művésznő. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hétfőn beoltják

Jó hír viszont, hogy hétfőn megkapja a Pfizer-vakcinát az énekesnő, aki mivel korábban kapott egy tüdőembóliát más védőoltást nem is kaphat meg, mert azok kockázatosak lennének számára.” Örülök, hogy végre megkapom az oltást, de azért bennem van a félsz” – mondta a lapnak az énekesnő.

A családjában többen koronavírusban haltak meg

Bangó Margit elmesélte, hogy sajnos a nagy családot nézve több rokona is koronavírus-fertőzésben hunyt el, ezért ők is nagyon vigyáznak. Hamarosan ünnepli a születésnapját, de csakis szűk körben.

Elhunyt húgát gyászolja

A LikeNews is beszámolt róla, hogy elhunyt Bangó Margit imádott húga, Irénke. A 63 éves asszony négy és fél hónapig küzdött a tüdőrákkal. Az énekesnő az utolsó napokban is látogatta a testvérét a kórházban.

Nemrég temették el a testvérét

Bangó Margit a Blikknek elárulta, hogy múlthéten kísérték utolsó útjára imádott húgát és habár mindennap kicsit könnyebb, de a lélek gyógyulása egy nagyon hosszú folyamat. Az énekesnő a búcsúztatást végig sírta. KAPCSOLÓDÓ! Fogták a kezét és elköszöntek tőle – nagyon megviseli a húga halála Bangó Margitot

Nyerészkedni akartak a fájdalmán

A LikeNews.hu is megírta, hogy akadtak olyan rosszindulatú kattintásvadász portálok, akik nyerészkedni akartak az énekesnő gyászán és inkább Bangó Margit halálhírét keltették.  

Ők a támaszai

Bangó Margit szerencsére nem maradt egyedül a gyászában. “Az unokám, a kis Tina hatalmas lelki támasz, valamint természetesen a lányom, Marika, aki minden áldott nap jön hozzám. Hiszem, Isten tudja, hogy mit miért tesz. Elvette a testvéremet, ám nem sokkal korábban visszaadta a lányomat” – nyilatkozta korábban a Blikknek az énekesnő. KAPCSOLÓDÓ! Bangó Margit lánya elárulta a békülésük részleteit: édesanyjával órákon át zokogtak a telefonban

Tudta, hogy egyszer béke lesz

Habár közel egy évtizedbe telt, de a művésznő és lánya mégis képesek voltak elásni a csatabárdot. Bangó Margit a szíve mélyén mindig is tudta, hogy egyszer újra egymásra fognak találni. “Arra gondoltam, ha Isten is képes megbocsátani, akkor ki vagyok én, hogy ugyanezt ne tegye meg? Ha volt is, ami fájt, az én szívemben sosem volt harag Marika iránt. Sosem mondtam vagy nyilatkoztam róla rosszat, és mindig hiányzott a távol töltött évek alatt, de tudtam, hogy egyszer megtörik a jég. A szeretet egy anya és gyermeke közt soha nem vész el, az mindent elfed és felülír. Szomorú, és nagyon bánom, hogy hagytam ezt a kilenc évet így elmenni, nyilván én is hibás voltam benne. A legnagyobb boldogság, hogy egymást ölelhetjük, mert ezt a fajta szeretetet nem lehet semmivel helyettesíteni. Nincs az az anya, aki a gyermekének ne bocsátana meg” – mondta a lapnak a művésznő.

Már együtt karácsonyoztak

Anya és lánya tavaly karácsonykor a szentestét már együtt töltötte, Marikáék énekelve toppantak be Bangó Margithoz. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A koronavírus hozta őket össze

Marika korábba elárulta, hogy szerinte a koronavírus-járványnak is nagy köze lehet ahhoz, hogy a békülés mellett döntöttek.“Ebben a nehéz időszakban sokan mindent átértékelnek, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. Az igazság azonban az, hogy már sokkal korábban le kellett volna ülnünk beszélgetni, hiszen mélyen legbelül mindig is nagyon szerettük egymást”.

Ezért voltak rosszban

Az énekesnő és a lánya 9 éve nem beszéltek egymással, ám a probléma valódi gyökere ennél sokkal régebbre vezethető vissza. Mint ismert ugyanis Bangó Margit párját pontosan a lánya, Marika szerette és ebből a kapcsolatból született Tina, akit mindezek ellenére a művésznő imád. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Bangó Margit – Forrás: Youtube-videó

Exit mobile version