Nem akartak a koronavírustól rettegni és bezárkózni. Eladták a budapesti lakásukat, az árából vettek egy lakóautót és elindultak világot látni. Az 50 éves Adányi Mihály és Uhl Veronika már Spanyolországban autózik és szebbnél-szebb tájakat fedeznek fel.

Elegük volt, utazni akartak

Adányi Mihály és Uhl Veronika 50 évesen úgy döntöttek, hogy amíg mások bezárkóznak, ők megvalósítják régi álmukat és világot látnak. Még jóval a vírus előtt tervezték el, hogy egy 1 éves, lakóautós körútra indulnak Európába, írja a BudapestKörnyéke.hu.

A lakóautós világjárásról ide kattintva érhetők el a videók

Tudatosan készültek

Lányaik már felnőttek, ápolásra szoruló szüleik nincsenek, megélhetésükről előre gondoskodtak. “Az elmúlt 10 év alatt, tudatosan egy online vállalkozást építettem fel, hogy szabad legyek és bármikor utazhassak” – mondta el Adányi Mihály.

A budapesti lakás árát utazzák el

“Eladtam a budapesti lakásomat, hogy megvalósíthassuk régi vágyunkat, miszerint beutazzuk a világot, amíg még elég fiatalok vagyunk ehhez” – tette hozzá Mihály. Az utazó páros egyébként kecskeméti, ott van szép családi házuk, az utazás végén pedig majd oda térnek vissza.

Lakóautót vettek

Készültünk, megvettük életünk első lakóautóját, motort, tandemet, kamerát és minden eszközt, amire szükségünk van az utazáshoz. Elkezdődött a visszaszámlálás. Már csak 110 nap volt hátra, amikor beütött a vírus – mesélte Adányi Mihály.

Jó döntést hoztak

Ennek ellenére, némi bizonytalankodás után úgy döntöttek, útra kelnek. Most úgy gondolják, hogy életük egyik legjobb döntését hozták meg. Mit mondják: Mindennap egy izgalmas, új csoda.

A telet Spanyolországban töltik

A telet egy napfényes, pálmafás helyen töltik Spanyolországban. Összességében úgy gondolják, hogy a félelem bénító, emiatt reményvesztettség és kilátástalanság érzés uralkodhat el az emberen, így az immunrendszer védekezőképessége gyengülhet.

Koronavírus ellen is jól jöhet

Az utazás, a csodás hegyek, a tengerpart, a sós vízben való fürdőzés, a napfény pedig felszabadít és erősíti a szervezetet, így szerintük sokkal ellenállóbbak lesznek a vírussal szemben is.

Több országot már bejártak

Júliusi indulásuk óta bejárták Ausztriát, Németországot, Hollandiát, Belgiumot, valamint Franciaország nyugati részét, jelenleg pedig a napfényes spanyol partokon haladnak Portugália felé.

Egy magyar orvos is figyeli őket

Kalandozásukról videókat készítenek.  Mint fogalmaztak: “Annak örülünk a legjobban, hogy a beszámolóinkkal, videóinkkal és fotóinkkal sok embernek segítünk. Sok hálás visszajelzést kapunk, melyek arról szólnak, hogy a mi utazásunk tartja bennük a lelket, rajtunk keresztül ők is átélhetik a nyaralás örömeit, régi utazásaik emlékét elevenítjük fel, egy kis örömet, vidámságot kapnak ebben az őrült helyzetben. Van olyan orvos is, akinek a rengeteg túlóra és stressz mellett mi jelentjük a kikapcsolódást és a lazítást” – mesélték el az utazás szerelmesei.

Kiemelt kép: Adányi Mihály és Uhl Veronika – Forrás: Facebook/I Love Utazás