Ma reggel hiába vártuk, hogy közreadják az elmúlt 24 óra koronavírus adatait, ugyanis ez a megszokott időben, vagyis reggel 8 és 9 óra között nem történt meg. Azóta is türelmetlenül várjuk, ám egyelőre semmi.

Galgóczi Ágnes 8 ezer új fertőzöttről beszél

Mindeközben Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában 8 ezer új fertőzöttről beszélt, vagyis könnyen lehet, hogy az elmúlt 24 óra új regisztrált fertőzöttei kapcsán nyilatkozott. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A tegnap reggel adatok

Az szinte kizárt, hogy a tegnap reggel megjelent adatokat ismertette volna újra, ugyanis mint ahogyan arról a LikeNews.hu is beszámolt, tegnap reggel 7263 új betegről jött hír.

Erről beszélt még Galgóczi Ágnes

Galgóczi Ágnes az interjúban számos dologról beszélt, többek között arról, hogy húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felívelő szakaszában vagyunk, illetve arról is szólt, hogy a brit mutáció sokkal gyorsabban és könnyebben terjed az első hullámot okozó vírusnál.

Szűk családi kör

A járványügyi osztályvezető éppen ezért arra kéri a lakosságot, hogy a járvány terjedésének megakadályozásáért mindenki a legszűkebb családi körben töltse a húsvéti ünnepet. A beoltott nagyszülők látogatása rövid legyen, és a járványügyi és higiéniai szabályok betartása mellett történjen! – emelte ki Galgóczi Ágnes.

Az oltás fontossága

Kitért arra is, hogy az oltás folyamatos, a második vakcinát is mindenkinek biztosítják, a jövő héten a pedagógusok oltására is sor kerül, és az oltási programba a várandósok is bekerültek – tudatta Galgóczi Ágnes.

Az adatok mindeközben még mindig sehol

Mindeközben a kormányzati tájékoztató portál még mindig nem frissül, nem jelennek meg a napi adatok, éppen ezért joggal merülhet fel a kérdés: ekkora lenne a baj?

Nem valószínű, hogy a szerverrel lennének gondok

Gyanúra adhat okot, hogy az oldalon egyébként jelentek meg ma reggel már friss hírek, vagyis ez azt jelenti, hogy nem az oldal omlott össze, csupán a friss koronavírus adatokat nem közlik. A kérdés csak az: miért nem?

A fotón is jól látszik, hogy tegnap reggel óta nem volt frissítés az adatokban:

Fotó: Koronavírus tájékoztató portál

Frissítés!

Az operatív törzsnek is el kellett volna kezdődnie már 11.15-kor, de egyelőre még nem történik semmi. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Frissítés!

Időközben, valamivel 12 óra után elkezdődött az operatív törzs, 12.11-kor pedig a napi adatokat is közreadták a koronavírus tájékoztató portálon, erről a LikeNews.hu itt írt részletesen.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels