December 19-én temették el Pécsi Ildikó színművésznőt, nyáron pedig férjét a legendás futballistát Szűcs Lajost. A házaspárnak egy közös gyermekét Csabát nagyon megviselte, hogy kevesebb mint fél év alatt vesztette el a szüleit.

Vágyott a halálra

Pécsi Ildikó férje halála után már nem is szeretett volna sokáig élni és a haláltól sem félt egyáltalán. A színésznő hitt a földöntúli életben, ahol újra láthatja szeretett édesanyját és férjét.

Édesjó Lajosával karácsonyozik

„Egy percet sem akart már tovább itt maradni, mindenáron édesapám mellett szeretett volna lenni. Roppant erős akarata volt, amit a fejébe vett, véghez is vitte, és ezt is megtette… Már együtt karácsonyoznak a mennyben édesapámmal” – mondta Szűcs Csaba édesanyja temetése előtt néhány perccel.

Aggódnak érte a szerettei

Csabáért aggódik a családja és a barátai ugyanis az elmúlt hónapok rendkívül megviselték, látszólag sokat fogyott, a szeme pedig a búcsúztató alatt is tele volt könnyekkel.

Maros Gábor is aggódik

Maros Gábor színművész és operaénekes jó barátja volt Pécsi Ildikónak és Szűcs Lajosnak, most ő is aggodalmát fejezte ki Csaba Iránt.

„Pici korától ismerem, a babakocsiban is sokszor tologattam. Én voltam neki Vuk bácsi, mert amikor Ildikóéknál jártam, mindig a főcímzenét énekeltem neki. Szomorúan láttam, hogy nagyon le van fogyva és összetört, de nem csoda, alig fél év alatt veszítette el szüleit. Hiszem, hogy a sebei begyógyulnak, ott van neki a kisfia, Zsombor és a párja, Zsuzsi, aki egy bűbájos teremtés, tartja benne a lelket. Ildikó unokája, a „kis” Csabi igyekezett tartani magát a sírnál, az a „gyerek” belül sírhatott” – mondta Maros a Blikknek.

Belebetegedett a gyászba

LikeNews is megírta, hogy a gyász annyira összetörte a Kossuth-díjas színésznőt, hogy 14 kilogrammot fogyott, valamint lelkileg és fizikálisan is belebetegedett. A vérnyomását és a vércukorszintjét az orvosok beállították, többször kapott vitaminkúrát és infúziót is.

Athina is búcsúzott

“Drága Ildikó, most azért állok itt, mert így szeretted volna, ide rendeztél. Nagyon jó volt veled együtt dolgozni. olyan rendező voltál, aki szerette a színészt, kíváncsi volt a véleményére, a gondolataira. Engedted, hogy száz százalékig benne legyünk az előadásba. Ez a rendezésed, most nem igazán teszik. Megtiszteltetés, felelősségteljes feladat búcsúztatni téged. Én most is Neked akarok megfelelni, Veled akarok beszélni. – Itt ez a mesekönyv, amit 2003-ban – Réka lányomnak adtál. Nagyszerű ember vagy, egy ország szeretett, tele voltál energiával, szeretettel, optimizmussal, Akár magánéleti, vagy szakmai problémáink vannak, de egy szóval fel tudtál emelni minket a földről. Csak egy kicsit vagyok szomorú, mert most is elérted, amit akartál. Otta akartál lenni Édesjó Lajosod mellett és ott is vagy. Nagyon sokszor fogok tőled tanácsot kérni, figyelni a jeleket, amit küldesz. Tudom hogy ott vagy nekem ezentúl is. Csak az fáj egy kicsit, hogy nem tudlak felhívni, mint eddig, nem röhögünk együtt, mint eddig. Tudom, hogy velem leszel ezután is” – búcsúzott beszédében Athina – írja a Blikk.

Ők is beszédet mondtak a temetésen

Gödöllő polgármestere, Dr. Gémesi György is beszédet mondott, valamint a színésznő jó barátja Pálos Zsuzsa is.

Végrendelkezett

Végrendeletet is hagyott hátra a színésznő. Pécsi Ildikónak nem kellett volna végrendeletet írnia, ha a vagyonát kizárólag egyetlen fiának szánja, ugyanis a törvényes öröklés rendje szerint neki járna minden.

Kiemelt kép: Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos