Aktuális
Megúszta a börtönt a sofőr, aki szándékosan gázolta el a biciklis futárt Erzsébetvárosban
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és örökre eltiltották a vezetéstől azt a 28 éves férfit, aki 2021-ben szándékosan elgázolt egy biciklis futárt Budapesten. A bíróság első fokon felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy év öt hónap, a végrehajtását három évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős, mert a sofőr enyhítésért fellebbezett. Ráhúzta a kormányt a futárra A két férfi 2021. október 28-án a belső-erzsébetvárosi Dob utcában került konfliktusba, miután az autós a forgalommal szemben haladt, és ráhúzta a kormányt a kerékpárosra. A futár utána ment, hogy tisztázza a történteket. A gázolás már a szomszédos Kisdiófa utcában történt, ahol az autós a mellette álló biciklisre […]
Tudj róla
Kapkodva menekíti Orbán Viktor köre a lopott pénzt külföldre, a NAV már utalásokat állított le, közben egymás után szállnak fel a magánrepülők Ferihegyről és a bécsi reptérről
Nagyüzemben próbálják kimenekíteni a magyar emberektől ellopott pénzeket az Orbán Viktorhoz köthető oligarchák. Annyira nincs takargatni valójuk, hogy egymás után hagyják el az országot a családjaikkal. Már nem csak Ferihegyről indulnak a gépeik, többen a bécsi reptérről indulnak a Közel-Keletre, Amerikába vagy éppen valamelyik Dél-amerikai országba. Magyar Péter felszólította a NAV, az ügyészség és a rendőrség dolgozóit, hogy ne engedjék elvinni a lopott pénzt, tartassák be a törvényeket. Menekítik a vagyont Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják – írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian. A lap azt […]
Szponzorált cikkek
Virág vagy vibrátor? Mi fog tetszeni egy modern nőnek Valentin-napon
A Valentin-nap azzal a kérdéssel jár, hogy milyen ajándékkal kedveskedjünk a párunknak. Bár a...
Ezt olvastad?
Pánik és lövöldözés a gálavacsorán: Kimentették Trumpot a testőrök – Rejtély, miért a nemrég Magyarországon járt alelnököt menekítették ki előbb – VIDEÓ
Drámai percek zajlottak le Washingtonban a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján, amikor egy váratlan biztonsági riasztás miatt a Titkosszolgálat azonnal félbeszakította az ünnepséget. Donald Trump elnököt és feleségét, Melaniát a testőrök gyűrűjében menekítették ki a teremből, ám az eseményekről készült felvételeken egy különös szakmai részlet is feltűnt. Előbb menekítették ki az alelnököt, mint az elnököt. A Kékvillogó utánajárt a szigorú biztonsági szabályzatnak és annak, miért tűnt el az alelnök hamarabb a helyszínről, mint az USA első embere. Riadó a washingtoni fények alatt A 2026. április 25-i díszvacsora a Washington Hilton szálloda báltermében éppen a tetőpontjához közeledett, amikor lövések dördültek el és […]
Szponzorált cikkek
Nyári gardrób kislányoknak: kötelező darabok szandáltól az alkalmi ruháig
A nyári hónapok közeledtével minden szülő fejében megfogalmazódik a kérdés: milyen...
Ne hagyd ki
Túszejtés Kelenföldön: Nem engedte ki a lakásból barátnőjét egy férfi, TEK-esek vonultak a helyszínre
Mesterlövészek és TEK-esek lepték el szombat reggel Kelenföldön az Etele út környékén lévő társasházat. A helyiek szerint túsztárgyalás folyik, mert egy férfi fogva tartja párját. A helyszínre mesterlövészek is érkeztek. Kommandósok Kelenföldön Golyóálló mellényben több tucat kommandós lepte el szombat délután Kelenföldet. Egy társasház környékén parkoltak le a TEK járművei. Helyi beszámolók szerint egy férfi meg akarja ölni a párját, emiatt érkeztek a kommandósok. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Túszejtés zajlik “Elvileg túsztárgyalás történik az épületben. Érkeztek mesterlövészek is a házhoz. Több TEK-es is van az […]
Szponzorált cikkek
Mi történt a derekunkkal? – Az emberek 80%-ának fáj a dereka!
A derékfájdalom szinte mindenki életében megjelenik legalább egyszer. Krónikus változata egyre...
Hírek
„Szemléletváltásra van szükség az oktatásban” – Lannert Judit lesz a Tisza-kormány gyermekvédelmi és oktatási minisztere
Lannert Judit oktatáskutató lesz a Tisza-kormány gyermekvédelmi és oktatási minisztere – jelentette be Magyar Péter péntek délután. A leendő miniszterelnök az utóbbi napokban több oktatási szakértővel konzultált, közel 20 gimnáziumi igazgató véleményét is kikérte, ezután döntött a miniszter személye mellett. Pályafutása Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. 1990 óta foglalkozik oktatáskutatással, egyik elindítója volt az Országos Közoktatási Intézet szakmai műhelyében készült Jelentés a magyar közoktatásról sorozatnak. Kutatói érdeklődése elsősorban a tanulói továbbhaladásra, az iskola és munka világa közötti átmenetre és a pályaválasztási aspirációkra terjedt ki. Több tucat hazai kutatásban és jó néhány nemzetközi összehasonlító vizsgálatban […]
Hírek
Fogműtétje közben esett kómába egy kétgyermekes apa a budapesti magánklinikán: háromszor élesztették újra, lebénult az egyik oldala
Egy kétgyermekes családapát fogászati beavatkozás közben háromszor kellett újraéleszteni, miután összeomlott a keringése. Az ébredés után lebénult a jobb oldala, ráadásul csak angolul és franciául tudott megszólalni. Egy rutin bölcsességfogműtétből lett élet-halál harc. Ráadásul a klinika a többszáz ezer forintos számlát küldött neki. Kettétört a foga A férfinak 2021 májusában kettétört egy foga, emiatt felkeresett egy budapesti magánklinikát. Ahol kifejezetten kérte, hogy a beavatkozást altatásban végezzék el, mert egy gyermekkori sérülés miatt problémája volt az állkapcsával. Az altatás előtt a klinika azonban nem végezte el a szokásos vizsgálatokat (vérkép, gyógyszerallergia, kardiológiai vizsgálat). A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! […]
Hírek
Eltűnik a Nyugati felüljárója, kizöldül a Bajcsy: Vitézy Dávid bemutatta a pesti villamoshálózat új terveit
Alapjaiban rajzolhatja át Budapest belső arcát az a nagyszabású terv, amelyet Vitézy Dávid mutatott be a minap. A „Pesti fonódó” névre keresztelt elgondolás lényege, hogy a villamosok ismét visszatérjenek a Bajcsy-Zsilinszky útra, összekötve Észak- és Dél-Pestet. Az agglomerációból érkezők számára a leglátványosabb változás a Nyugati téri felüljáró elbontása és a Lehel tér teljes megújítása lenne. Búcsú a Nyugati téri felüljárótól A tervek egyik legbátrabb pontja a Nyugati tér felett átívelő autós felüljáró lebontása. Az építmény évtizedek óta meghatározza a városképünket, de Vitézy szerint mára eljárt felette az idő. Az elbontásával a tér visszakapná tágas, szellős jellegét, a forgalmat pedig a […]
Szponzorált cikkek
Őszi esős napok – Hogyan foglaljuk le a gyerekeket?
Az ősz varázslatos évszak, amikor a levelek színes ruhát öltenek, és a hűvös szellő hozza a friss...
Hírek
Óbuda polgármestere után Újpest polgármestere is kilépett a Demokratikus Koalícióból
Kilép a Demokratikus Koalícióból és függetlenként vezeti a továbbiakban Budapest 4. kerületét Trippon Norbert. A polgármester azután lépett ki a pártjából, miután április 12-én, a DK a szavazatok alig több, mint 1 százalékát szerezte meg az országgyűlési választásokon. A múlt héten Óbuda polgármestere jelentette be, hogy kilép a DK-ból, ő azt írta, a pártvezetés megértő volt a döntését illetően. KIlépett a DK-ból „Nem csűrném-csavarnám szép frázisokba bújtatva. A sokak által tudott igazság az, hogy már régóta érett bennem a döntés, melyet a napokban meg is hoztam. Elbúcsúztam a pártomtól és a jövőben független, Újpest párti, lokálpatrióta polgármesterként folytatom a munkámat” […]
Hírek
Előkerült a 30 éves Bence, aki két hónappal ezelőtt tűnt el nyomtalanul tiszaugali otthonából
Előkerült Budai István Bence, aki február 23-án tűnt el tiszazugi otthonából. A 30 éves férfit szülei égen-földön keresték. Mobilját Dunaújvárosban, egy hajléktalannal találták meg, aki azt állította, egy másik hajléktalantól kapta. Az örömhírt Bence édesanyja osztotta meg a Facebookon. Nyomtalanul eltűnt Február 23-án kora hajnalban tűnt el tiszaugi otthonából a 30 éves férfi. Bencét éjfél után fél órával még felvette a településen egy térfigyelő kamera, a telefonját két nap múlva egy elhagyott dunaújvárosi gyártelepen mérték be. A készülék akkor egy ott meghúzódó hajléktalantól került elő, aki azt állította, egy másik fedél nélküli társától kapta, akit nem sikerült azonosítani. A Kékvillogó legfrissebb […]
Hírek
Távozik a honvédségtől Orbán Gáspár, a leköszönő miniszterelnök fia
Távozik a honvédségtől Orbán Gáspár, a leköszönő magyar miniszterelnök, Orbán Viktor fia, aki a csádi katonai misszió előkészítője volt. A Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt a kontroll.hu kérdésével, így egyelőre nem lehet tudni, ki kezdeményezte Orbán Gáspár leszerelését. Leszerel a honvédségnél Szerdán, személyügyi elbeszélgetésre hívták be a Magyar Honvédségnél Orbán Gáspárt. A kontroll.hu úgy tudja, a megbeszélésen a feletteseivel az a megállapodás született, hogy az eddig századosként szolgáló Orbán Gáspár néhány napon belül leszerel és elhagyja a honvédséget. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te […]
Szponzorált cikkek
Hogyan állítsunk össze egy arcápolási rutint érzékeny bőrre?
Egy megfelelő szépségápolási rutin összeállítása már önmagában sem egyszerű feladat, de mindezt...
Ne hagyd ki
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter: Lőrincz Viktória és Ruff Bálint, politika elemző is a Tisza-kormány tagja lesz
Újabb két minisztert jelentett be Magyar Péter. A leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt frakcióülése után, 7 kormánytagot nevezett meg. Szerdán a Miniszterelnökség és a vidékfejlesztési tárca várományosait nevezte meg. 16 minisztere lesz a Tisza-kormánynak Magyar Péter hétfőn bejelentette, 16 minisztere lesz a Tisza-kormánynak. Ebből 7 minisztert nevezett meg. A pénzügyminiszter Kármán András lesz, a gazdasági- és energetikai miniszter Kapitány István, a külügyminiszter Orbán Anita, az egészségügyi miniszter Hegedűs Zsolt, a honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz, az élő környezetért felelős miniszter, régi nevén környezetvédelmi miniszter Gajdos László lesz, az agrár- és élelmiszerminiszter pedig Bóna Szabolcs. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide […]
Hírek
Élő adásban akasztotta fel magát a tiktokozó férfi, az egyik nézője buzdította, hogy tegye meg – vádat emeltek ellene
Élő adásban akasztotta fel magát egy Németországban élő férfi. Egy Siklóson élő nézője az interneten biztatta arra, hogy tegye meg. A Siklósi Járási Ügyészség vádat emelt a magyar férfi ellen. Kábelt kötött a nyakára A sértett tavaly októberben saját közösségi médiás csatornáján élő adásban nyakára helyezett egy kábelt, amelynek másik végét egy fához rögzítette, nézőinek pedig többször kijelentette, hogy öngyilkosságot kíván elkövetni oly módon, hogy kábellel a nyakában lelép a mellette lévő létráról. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Biztatta a halálra Az élő közvetítéshez többen is csatlakoztak, akik […]
Hírek
Meggyilkolta feleségét egy férfi Egerben – megszólalt az áldozat lánya
Brutális gyilkosság történt Egerben az egyik csendes kis utcában, a Lajosvárosban, április 20-án este. Egy férfi meggyilkolta a feleségét. Az áldozat lánya közösségi oldalán azt írta, édesanyja családon belüli erőszak áldozata lett. Gyilkosság Egerben Szörnyű tragédia történt hétfőn este, az egri társasházat rendőrök lepték el. Gyilkosság miatt helyszíneltek. Egy férfi végzett a feleségével a Kiskanda utca egyik társasházi lakásában – írja a heol.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Megszólalt a gyászoló lány Az áldozat lánya Facebookon osztotta meg a gyászhírt. A gyászoló nő azt írta, hogy édesanyja tragikus hirtelenséggel […]
Hírek
Rejrélyes körülmények közt tűnt el egy családapa és három lánya Kiskunhalasról
Április 10-e óta semmit nem tud családja a kiskunhalasi Haskó Attiláról és három lányáról, a 8 éves Lilienről, a 11 éves Evelinről és a 17 éves Ivettről. A rendőrség körözést adott ki. Az édesapa egyedül neveli három lányát. Egyedül nevelte lányait Haskó Attila és felesége közösen nevelte három lányukat, 5 évvel ezelőtt azonban a pár házassága tönkre ment. Anita elköltözött, Attila maradt otthon a gyerekekkel. “Egyedül nevelte őket, csak értük élt. A legnagyobb lány, a gimnazista Ivett együtt lovagolt a mi lányunkkal, innen ismertük őket. Hihetetlen, amit az a férfi egyedül megtett a gyerekeiért” – mondta a Blikknek a család […]
Szponzorált cikkek
A luxusmedencékben élmény a strandolás
Léteznek csuda érdekes helyek a világban, ahol már majdnem szó szerint leesik az ember álla....
Hírek
Magyar Péter bejelentette a Tisza-kormány 6 miniszterét
Hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be Magyar Péter, hogy megtartotta a Tisza Párt első frakcióülését, amelyen több személyi kérdésről is döntöttek. A leendő Tisza Párt országgyűlési frakcióját Bujdosó Andrea Anna, Pest vármegye 3. számú választókerületének egyéni megválasztott képviselője vezeti majd. A frakciónak 141 tagja lesz. A Tisza-kormány tagjai Magyar Péter bejelentette, 16 minisztere lesz a Tisza-kormánynak. volt ennél, ezért Magyar azt üzente a propagandának, hogy „nézzenek utána”. Magyar szerint nem a miniszterek száma feltétlen a meghatározó, hanem az, hogy csúcsminisztériumok nem lesznek a Tisza alatt. a pénzügyminiszter Kármán András lesz, További minisztereket jelentenek be Magyar Péter elmondta, a héten további minisztereket […]
Hírek
Fejszével verte agyon az alvó párt, miután azok megtudták a nevelt lányától, milyen szörnyűségeket művelt vele
Borzalmas bűncselekmények miatt ítélete el a bíróság azt a férfit, aki öt éven keresztül erőszakolta a félárva lányt, majd miután lebukott, fejszével kivégzett egy tószegi házaspárt, hogy ne derüljön ki a titka. A bíróság tényleges életfogytiglanra ítélte a férfit. Meghalt az anya A hatvanas évei elején járó férfi 2010-től élettársi kapcsolatban élt egy nővel, és annak kiskorú lánya is velük lakott. Az anya azonban öt évvel később meghalt. A férfi lett a gyerek gyámja, és innentől ketten éltek tovább a kislány által megörökölt ingatlanban. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]
Hírek
Visszakéri a Margitszigetet és a Honvédkórház fejlesztéséről egyeztetne az új kormánnyal a 13. kerület polgármestere
Az április 12-i országgyűlési választásokat értékelte a 13. kerület polgármestere. Tóth József az interjúban arról beszélt, hogy a kerületnek vissza kell kapnia a Margitszigetet, amelyet az állam még Tarlós István idején a fővárosnak “ajándékozott”. Újra kell szabni az önkormányzatok szerepét “A törvényalkotás szintjén fontos kérdés az önkormányzatok helyzete. Nem tartható az az állapot, hogy távolodunk az Európai Önkormányzati Chartától, és az önkormányzatokra végrehajtó szerepet osztanak úgy, hogy feladatokat kapnak, de forrásokat nem. Az önkormányzatokat a helyükre kell tenni, ez a hatalmi ágak és az ellensúlyok rendszerének egyik alapvető kérdése” – mondta a napokban a TV13 műsorában Budapest 13. kerületének polgármestere. A […]
Szponzorált cikkek
Amit a 3 részes ipari támasztólétrákról tudni érdemes
Akár csak a lakásban szeretnénk valamit egy magasabb polcról levenni, akár mindennapi munkavégzés...