Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Piti bosszú vagy szerencsétlen véletlen? Üveggyűjtő konténerekkel mérgezik a beteg asszony életét Zebegényben, a botrányos polgármester Ferenczy Ernő lehet a háttérben

Elképesztő politikai csatározás helyszínévé vált a Dunakanyar egyik legszebb települése. Zebegényben hetek óta egy idős, súlyos beteg asszony ablaka alatt csörögnek az üvegek, miután a polgármester utasítására a ház elé helyezték át a gyűjtőpontot. Az érintett asszony fia, aki független önkormányzati képviselő, nyílt politikai bosszúról és zsarolásról beszél, miközben a hatóságok már zaklatás miatt nyomoznak az ügyben. Üvegcsörömpölés a betegszoba ablaka alatt Három hete tört meg a csend Zebegény egyik lakóházánál. Egy idős, mozgásában korlátozott asszony ablaka mellé helyezték ki az üveghulladékos konténereket, amelyekbe a nap bármely szakában bedobált palackok zaja elviselhetetlenné teszi a pihenést. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy […]

Tudj róla

Vizsgálat nélkül küldték el a sürgősségiről a hasfájásra panaszkodó férfit, másnap meghalt a beteg

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a két egészségügyi dolgozót, akik a kórházi betegfelvevő pultnál ellátás helyett háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz irányítottak egy férfit, aki másnap otthonában meghalt. Sürgősségi osztályra ment a panaszaival  A beteg 2021 szeptemberében erős hasi fájdalom, hányás és folyamatos csuklás miatt kereste fel a miskolci kórházi sürgősségi osztályát. A betegfelvevő pultban dolgozó adminisztrátor háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz küldte a férfit, ezt a betegfelvételi feladatokkal megbízott mentőtiszt is tudomásul vette, és a betegnek azt javasolta, hogy a tüneteire hányáscsillapítót és B6-vitamint szedjen. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen […]

Ezt olvastad?

Öt vajúdó kismama és egy drámai életmentés – A hős rendőr nem hagyta, hogy az anyukák a dugóban szüljenek: Már az ötödik család hálálkodik a gödöllői zászlósnak

Tizenkilenc év szolgálat, öt vajúdó kismama és egy drámai életmentés – ez Kovács Márk zászlós mérlege, aki a Gödöllői Autópálya-alosztály helyszínelőjeként vált a magyar utak egyik legismertebb „szülész-rendőrévé”. Miközben a legtöbb autós csak a forgalmi akadályt látja a dugóban, a zászlós számára ezek a percek gyakran az életről és a halálról szólnak. Legyen szó a mogyoródi csúcsforgalomról vagy egy levegőt nem kapó csecsemőről, a gödöllői zsaru neve mára összefonódott a reménnyel és a profizmussal. A statisztikai valószínűtlenség bajnoka Kovács Márk tizenkilenc éve szolgál az alosztályon, és bár négy váltásban dolgoznak a kollégáival, a sors különös fintora, hogy a vajúdó kismamák […]

Ne hagyd ki

Orvosi bravúr: nyílt utcán műtött meg egy szíven szúrt férfit az onkológiai intézet főorvosa – a beavatkozásról készült videó a cikkben

Egyedülálló orvosi bravúrnak lehettek tanúi Magyarországon, amikor dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa életmentő szívműtétet hajtott végre a nyílt utcán. Az eset nemcsak hazai, hanem európai szinten is ritkaságnak számít, hiszen a beavatkozásra steril műtői környezet és modern eszközök nélkül került sor. A fiatal férfi, akinek életét megmentette, személyesen köszönte meg a főorvosnak a hősies helytállást. Az életmentésről készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  Szíven szúrtak egy embert  Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint múlt vasárnap egy 30 év […]

Hírek

Késsel fenyegetőzött, halálfélelmet keltett a vonaton: Szabadnapos nyomozónő buktatta le a szolnoki agresszort

Rémálommá vált a békés vonatút a Nyíregyházáról Budapestre tartó InterCity utasai számára, amikor egy 29 éves férfi őrjöngeni és fenyegetőzni kezdett a szerelvényen. A tragédiát egy szabadnapos, éppen a vonaton utazó rendőrnő lélekjelenléte és a szolnoki egyenruhások gyors beavatkozása előzte meg. Az eset rávilágít az egyre gyakoribb vasúti és HÉV-vonalakon történő erőszakos bűncselekményekre, ezért a […]

Hírek

Pánik után hatalmas közpénzeső: Gombfocira, csocsóra és ultibajnokságra kapott közel 5 milliárdot Lezsák Sándor alapítványa a választáson megbukott Orbán Viktor kormányától

Hiába fújt riadót a Tisza Párt elsöprő, kétharmados választási győzelme után Lezsák Sándor, az aggodalom feleslegesnek bizonyult. A leköszönő Fidesz-kormányzat még gyorsan gondoskodott a Lakiteleki Népfőiskola Alapítványról: szinte az utolsó pillanatban beesett közel ötmilliárd forintnyi adófizetői közpénz. És hogy mire költik ezt az irdatlan összeget? A listán olyan „nemzetstratégiai” fontosságú események is szerepelnek, mint az országos malombajnokság, a darts, a csocsó és a gombfoci. Riadó a választások után: Pénzt kértek a támogatóktól Az országos politikai földindulás és a Tisza Párt kétharmados győzelme után komoly pánik tört ki a Lakiteleki Népfőiskola háza táján. A szervezet vezetője, az Országgyűlés eddigi alelnöke, Lezsák […]

Hírek

Tömegverekedés Miskolcon: ütötték-verték egymást az emberek – videó a cikkben

Fényes nappal verekedett össze két társaság Miskolc belvárosában, megdöbbentő videó készült a hatalmas balhéról. A verekedést többen rögzítették. A felvételeken az látszik, hogy többen is arra néznek, de nem mernek/akarnak közbelépni. A videót cikkünk végén tudod megnézni.  Többen egymásnak estek A verekedés Miskolcon, a Búza téren, a város egyik legforgalmasabb pontján történt, ahol naponta több ezer ember fordul meg. A jelenet sokkolta a járókelőket, akik közül többen igyekeztek elkerülni a helyszínt. Férfiak és nők estek egymásnak és annyira eldurvult a verekedés, hogy többen is a földre kerültek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek […]

Hírek

Az alku művészete: 10 profi taktika vevőknek és a túlélési recept eladóknak

A magyar ingatlanpiacon az alku nem csupán matematikai művelet, hanem kőkemény pszichológiai játszma. Míg egy évvel ezelőtt a vevők örültek, ha szóba álltak velük, ma a megnyúlt értékesítési idők korszakában a vásárlók visszanyerték a hangjukat. De hogyan lehet milliókat faragni az árból anélkül, hogy vérig sértenénk az eladót? És mit tehet a tulajdonos, hogy ne roppanjon össze a folyamatos alkudozás súlya alatt? Az IngatlanHírek.com szakértői útmutatója mindkét oldalnak segít a sikeres üzletkötésben. 1. Információ az életerő: Készülj fel a hirdetésből! Vevőként az első lépés a hirdetés „kódfejtése”. Mióta van fent az ingatlan? Hányszor csökkentették az árat? Ha a lakás már […]

Hírek

Horror Üllőn: Saját barátja halálát okozta a sufnituning tűzijátékkal – Vádat emeltek a férfi ellen

Vádat emelt a Monori Járási Ügyészség az ellen az üllői férfi ellen, aki tavaly év végén, egy engedély nélkül tartott, nagy erejű tűzijáték bombával okozta barátja halálát. A férfi szaktudás nélkül, egy egyszerű vödörből próbálta kilőni a pirotechnikai eszközt, de a mutatvány véres tragédiába torkollott: a robbanófej nem a magasba repült, hanem telibe találta a közelben álló áldozatot. Tiltott eszközök a csomagtartóban A vádirat szerint a tragédia gyökerei Szlovákiáig nyúlnak vissza, ahol a vádlott olyan profi tűzijáték bombákat vásárolt, amelyeket Magyarországon kizárólag szakképzett pirotechnikusok kezelhetnének. A férfi azonban úgy gondolta, nincs szüksége segítségre, és az ünnepségre hazahozta a veszélyes eszközöket […]

Hírek

A rendőrnapról vezényelték át a TEK-eseket a kelenföldi túszdrámához – videó az akcióról

Amint arról beszámoltunk, április 25-én túszdráma zajlott Budapesten, a 11. kerületben. Egy férfi nem engedte szabadon barátnőjét, valamint rendőri beavatkozás esetén a nő megölésével fenyegetőzött. A Terrorelhárítási Központ kommandósai, rendőrök és a mentősök jelentek meg a helyszínen. A rendőrség az akcióról most egy videót tett közé, amelyet cikkünk végén tudsz megnézni.  Elhagyta a lakást  A túsztárgyalók körülbelül egy órán át próbálta meggyőzni a férfit,  hogy engedje szabadon barátnőjét. A túszejtő elhagyta a lakást, majd a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a […]

Ne hagyd ki

Fogdosta és puskát keresett a diákok nadrágjában az egyik hittantanár Kecskeméten – ezt állítják a szülők, rendőrségi nyomozás indult

Gyermekbántalmazással kapcsolatos vádak merültek fel a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában egy hitoktató pappal szemben . Az ügyben belső egyházi vizsgálat is indult. A vizsgálat idejére a római katolikus papot a főegyházmegye közlése szerint eltiltották minden, hitoktatással összefüggő tevékenységtől. Fogdosta a diákokat   Több felső tagozatos diák azt állította, hogy a pap hittanórán „fogdosta” őket, dolgozatíráskor „puskát keresve” belenyúlt a zsebükbe, illetve egyes állítások szerint ugyanezzel az indokkal le kellett tolniuk a nadrágjukat. Az egyelőre nem bizonyított vádakat egy névtelen levélíró fogalmazta meg, aki szerint több szülő megerősítette a történetet – derült ki a KecsUP című helyi lap cikkéből A lap egy szintén […]

Hírek

Megúszta a börtönt a sofőr, aki szándékosan gázolta el a biciklis futárt Erzsébetvárosban

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és örökre eltiltották a vezetéstől azt a 28 éves férfit, aki 2021-ben szándékosan elgázolt egy biciklis futárt Budapesten. A bíróság első fokon felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy év öt hónap, a végrehajtását három évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős, mert a sofőr enyhítésért fellebbezett. Ráhúzta a kormányt a futárra A két férfi 2021. október 28-án a belső-erzsébetvárosi Dob utcában került konfliktusba, miután az autós a forgalommal szemben haladt, és ráhúzta a kormányt a kerékpárosra. A futár utána ment, hogy tisztázza a történteket. A gázolás már a szomszédos Kisdiófa utcában történt, ahol az autós a mellette álló biciklisre […]

Hírek

Kapkodva menekíti Orbán Viktor köre a lopott pénzt külföldre, a NAV már utalásokat állított le, közben egymás után szállnak fel a magánrepülők Ferihegyről és a bécsi reptérről

Nagyüzemben próbálják kimenekíteni a magyar emberektől ellopott pénzeket az Orbán Viktorhoz köthető oligarchák. Annyira nincs takargatni valójuk, hogy egymás után hagyják el az országot a családjaikkal. Már nem csak Ferihegyről indulnak a gépeik, többen a bécsi reptérről indulnak a Közel-Keletre, Amerikába vagy éppen valamelyik Dél-amerikai országba. Magyar Péter felszólította a NAV, az ügyészség és a rendőrség dolgozóit, hogy ne engedjék elvinni a lopott pénzt, tartassák be a törvényeket. Menekítik a vagyont Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják – írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian. A lap azt […]

Hírek

Pánik és lövöldözés a gálavacsorán: Kimentették Trumpot a testőrök – Rejtély, miért a nemrég Magyarországon járt alelnököt menekítették ki előbb – VIDEÓ

Drámai percek zajlottak le Washingtonban a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján, amikor egy váratlan biztonsági riasztás miatt a Titkosszolgálat azonnal félbeszakította az ünnepséget. Donald Trump elnököt és feleségét, Melaniát a testőrök gyűrűjében menekítették ki a teremből, ám az eseményekről készült felvételeken egy különös szakmai részlet is feltűnt. Előbb menekítették ki az alelnököt, mint az elnököt. A Kékvillogó utánajárt a szigorú biztonsági szabályzatnak és annak, miért tűnt el az alelnök hamarabb a helyszínről, mint az USA első embere. Riadó a washingtoni fények alatt A 2026. április 25-i díszvacsora a Washington Hilton szálloda báltermében éppen a tetőpontjához közeledett, amikor lövések dördültek el és […]

Hírek

Túszejtés Kelenföldön: Nem engedte ki a lakásból barátnőjét egy férfi, TEK-esek vonultak a helyszínre

Mesterlövészek és TEK-esek lepték el szombat reggel Kelenföldön az Etele út környékén lévő társasházat. A helyiek szerint túsztárgyalás folyik, mert egy férfi fogva tartja párját. A helyszínre mesterlövészek is érkeztek.  Kommandósok Kelenföldön Golyóálló mellényben több tucat kommandós lepte el szombat délután Kelenföldet. Egy társasház környékén parkoltak le a TEK járművei. Helyi beszámolók szerint egy férfi meg akarja ölni a párját, emiatt érkeztek a kommandósok. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Túszejtés zajlik “Elvileg túsztárgyalás történik az épületben. Érkeztek mesterlövészek is a házhoz. Több TEK-es is van az […]

Hírek

A fűnyírás 10 parancsolata: Így lesz gyönyörű a kerted, és marad meg a béke a szomszéddal

Beköszöntött a jó idő, és az agglomeráció kertjeiben felberregtek a motorok. A fűnyírás a kertvárosi élet egyik alapköve, de egyben a legtöbb vita forrása is. Nem mindegy, mikor húzzuk be az indítót, ahogy az sem, milyen magasan hagyjuk a szálakat. Összegyűjtöttük azt a tíz pontot, amit minden kerttulajdonosnak érdemes betartania, ha irigyelt pázsitot és nyugodt hétvégéket szeretne. 1. Tiszteld a szomszédod pihenőidejét! Ez a legfontosabb parancsolat. Hiába ébredsz fel vasárnap reggel hétkor tettvággyal teli, ne akkor indítsd be a benzines gépet! A legtöbb településen (például Budakeszin vagy Érden) helyi rendelet szabályozza, mikor szabad zajongani. Általános szabály: hétvégén reggel 9 előtt […]

Hírek

Karácsony Gergely gratulált Vitézy Dávidnak miniszteri kinevezéséhez

Telefonon gratulált Vitézy Dávidnak Karácsony Gergely, miután Magyar Péter bejelentette, hogy közlekedési miniszter lesz a fővárosi képviselő. Vitézy Dávid 2024-ben a főpolgármester kihívója volt. Nagyon pici különbséggel a választást Karácsony Gergely nyerte, miután Vitézyék többször is újraszámolást kértek.  Politikai riválisok voltak  “Nagyon ráfér már erre a városra – és az országra is – a Budapest–vidék szembeállítás károkozását meghaladni képes, a főváros fejlesztése iránt elkötelezett közlekedési és beruházási miniszter. Az elmúlt két évben a köztünk lévő szakmai együttműködés és politikai rivalizálás közül hol ez, hol az volt hangosabb, de akár egy új politikai kultúra példamutatásának is nevezhető, hogy Dáviddal közösen előkészítettünk […]