Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Pósfai Gábor, Budaörs környékének egyéni képviselője lesz a Tisza-kormány belügyminisztere

Csütörtök este jelentette be Magyar Péter a leendő Tisza- kormány két újabb miniszterét. Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője  vezeti a belügyi tárcát, Az igazságügyi miniszter pedig Melléthei-Barna Márton ügyvéd, a Tisza Párt jogi vezetője lesz. Lezárul egy korszak  „Pósfai Gábor minisztersége garancia arra, hogy lezáruljon az a korszak, melynek során a politikai utasítások sokszor felülírták és aláásták a szakmai szempontokat a rendvédelem területén” – írta Facebook-posztjában Magyar Péter.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Pósfai Gábor pályája  Pósfai Gábor a Decathlontól érkezett a Tisza Párthoz […]

Tudj róla

Elfogadta a Fidesztől a kétmilliós pozíciót a Pest vármegyei közgyűlésben, majd kilépett a DK-ból Jószai Teodóra

A Demokratikus Koalíció megerősítette, hogy kilépett a pártból a Pest vármegyei közgyűlésen a Fidesszel közösen szavazó Jószai Teodóra. Az érintett ülésen a Fidesz és a DK egy negyedik alelnöki posztot szavazott meg, miután utóbbi szervezet elutasította az alelnöki javadalmazásokat. Jószai Teodóra így egy 2 millió forinttal járó tisztséget kapott a Fidesztől. A DK-t elhagyó képviselő függetlenként lesz jelen a jövőben. Kilépett a pártból Jószai Teodóra, a Pest megyei közgyűlés DK-s képviselője a Fidesszel közösen szavazott testületi posztokról, egyúttal szerdán elfogadta a közgyűlés alelnöki pozícióját. „A párt vezetése a szavazás előtt világosan jelezte, hogy nem tűrünk semmilyen, a Fidesszel kötött alkut. […]

Ezt olvastad?

Városi sztrádát csinált az utcából: 107 km/h-val száguldott a tragédia felé, most mélyen a zsebébe nyúlhat a salgótarjáni gyorshajtó

Megdöbbentő felelőtlenségről tett tanúbizonyságot egy autós Salgótarjánban, aki a megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott át a városon. A rendőrség sebességmérő eszköze 107 km/h-t rögzített ott, ahol a gyalogosok, kerékpárosok és a sűrű városi forgalom miatt az 50 km/h az abszolút felső határ. A sofőr nemcsak a saját és mások életét kockáztatta, hanem egy olyan büntetési tételt is „összehozott”, amely után garantáltan elmegy a kedve az esztelen száguldozástól. Fényes nappal mértek be egy száguldozót Az eset április 27-én, a kora délutáni órákban történt Salgótarján egyik forgalmas útszakaszán, a Füleki úton. Pontosan 13 óra 52 perckor, amikor a legtöbben még az […]

Ne hagyd ki

Korrupcióval gyanúsították meg Sára Botond főispánt, Józsefváros korábbi fideszes polgármesterét

A Központi Nyomozó Főügyészség váratlan lépése rázta meg a fővárosi közigazgatást: hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg Sára Botondot. A budapesti főispán ellen egy nepáli munkaerő-toborzással kapcsolatos ügyben indult eljárás, amelyben a gyanú szerint befolyással való üzérkedés és jogtalan előnyök elfogadása is szerepet játszott. Az ügy szálai egészen a kormányzati körökig és politikai kapcsolatokkal büszkélkedő vállalkozókig érnek, miközben a hatóságok hivatali visszaélés gyanúját vizsgálják. Megalapozott gyanú a főispán ellen A Központi Nyomozó Főügyészség Sára Botondot korrupciós bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg. A főispán elleni eljárás alapja egy nepáli munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó hálózat tevékenysége, amelynek gyanúsítottjai szoros kapcsolatot ápoltak hivatali személyekkel. A nyomozóhatóság szerint […]

Hírek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájába – elfogták az elkövetőt

Kedden kora délután ismeretlen eszközzel belőttek a solymári Váci Mihály utcában lévő Kék Óvoda épületébe, írta szerda reggel a Facebook-oldalán a Solymári Polgármesteri Hivatal. A rendőrség egyelőre semmilyen részletet nem közölt az esetről.  Belőttem a csoportszobába  „Az egyik csoportszoba nyitott ablakán keresztül, a lehúzott, zárt redőnyt egy lövedék törte át. A lövedék a helyiség faláról a földre esett. Személyi sérülés nem történt” – írták a posztban. A pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő az eset után gyorsan kiértek a helyszínre és előállították a feltételezett elkövetőt. Részletek még nem ismertek  A rendőrség egyelőre még nem reagált a sajtó megkereséseire. “Elfogták akkor igazan […]

Hírek

Már nagyon várja a pénzcsapok megnyitását Csőzik László, Érd polgármestere – állítja: felkészültek az uniós és állami milliárdok fogadására

Érd polgármestere nem titkolja tovább: a városvezetés ugrásra készen áll, hogy a friss politikai változások nyomán azonnal lecsapjon a megnyíló állami és uniós forrásokra. Elkészült az a két gigantikus, több száz oldalas stratégiai dokumentum, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy Pest vármegye legnagyobb települése végre érdemi fejlesztési pénzekhez jusson. Csőzik László a közösségi oldalán tette egyértelművé: […]

Hírek

Nyolc órával a baleset után találtak rá a fonyódi csatornában a 19 éves pécsi kosaras autójára, Márkus Péter már menthetetlen volt

Borzalmas részletek derültek ki a fonyódi tragédiáról, amely szombat éjszaka történt. A 19 éves sportoló éjszaka indult haza, de menet közben elveszítette uralmát az autója felett, ami az útmenti csatornába zuhant, fejjel lefele állt meg. A beömlő víz miatt már nem tudott kimenekülni a fiú, akinek kocsijára csak reggel találtak rá. Márkus Péter autójára csak 8 óra múlva találtak rá, az életét már nem tudták megmenteni.  Gyászolnak a kosarasok  „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa. Hatalmas szíve és küzdeni akarása példa értékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk […]

Hírek

Tragédiai a pécsváradi lőtéren: fejbe lőtte magát egy férfi, mentőhelikopterrel vitték kórházba

Fejbe lőtte magát egy szentlőrinci férfi a pécs-vasasi lőtéren. A beszámolók szerint pár nappal a 43. születésnapja után, április 26-án vasárnap utazott a lövészetre, ahol saját maga ellen fordította a fegyvert, a helyszínről őt kórházba szállították, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a hétfői nap során elhunyt. Kórházba vitték  Az OMSZ kommunikációs referense, Rácz Renátó  a bama.hu-nak azt mondta, a férfit a helyszínről súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Magánéleti gondjai voltak  A tragédia hátterében magánéleti problémák állhatnak. A férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek […]

Hírek

Sokkoló gyilkosság Tolnában: egy 57 éves nő holttestét találták meg egy kútban

Borzalmas gyilkosság történt Tolna megyében, ahol egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban. A nőt két hete nem látták, ezért kezdett el nyomozni a rendőrség.  Két hete nem látták a nőt  Bejelentés érkezett 2026. április 27-én a délutáni órákban a Dombóvári Rendőrkapitányságra, hogy egy döbröközi nőt már csaknem két hete nem láttak. A rendőrök a körözés elrendelését követően, az eltűnt lakóhelyére mentek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. A kútból emelték ki  Az ingatlan átvizsgálása során, az udvaron lévő kútból – a katasztrófavédelem […]

Hírek

Droggal fizette le a kiskorú lányokat a nyíregyházi vállalkozó, majd testileg kihasználta őket

Letartóztattak egy nyíregyházi építési vállalkozót a napokban. A gyanú szerint az ötvenes éveiben járó férfi nemcsak kábítószerrel kereskedhetett, hanem a Huszár-telepen (a régi Guszev-lakótelepen) élő, kiszolgáltatott helyzetű kislányokat hálózott be, hogy sze.uális szolgáltatásaikért cserébe „kristályt” és készpénzt adjon nekik. A legfiatalabb áldozat mindössze 13 éves. Megfigyelték a férfit  A Nemzeti Nyomozó Iroda már hosszabb ideje figyelte az 50-es évei közepén járó nyíregyházi férfit. A gyanú szerint a vállalkozó 2025-től kezdődően építette ki hálózatát, amelynek célpontjai elsősorban fiatal, gyakran kiskorú lányok voltak. A nyomozók a titkos felderítés során lehallgatásokat és rejtett kamerákkal figyelték a férfit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél […]

Ne hagyd ki

„Hatalmas szíve és küzdeni akarása példa értékű volt mindannyiunk számára” – csatornába zuhant és meghalt a PVSK-Panthers 19 éves kosarasa

Elhunyt a PVSK-Panthers kosárlabdacsapat 19 éves tagja. U21-es játékos, Márkus Péter, autóbalesetben vesztette életét. A sportoló halála sokkolta a klubot, a játékos családját és barátait. A 19 éves fiú autója Fonyódon egy csatornába zuhant. Péter életét már nem tudták megmenteni.  Elhunyt a sportoló  Tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, a PVSK-Veolia férfikosárlabda U21-es csapat kosarasa. A kosárlabda-szövetség honlapja szerint a tehetséges sportoló utoljára december 19-én húzhatta magára a PVSK U21-es gárdájának mezét, akkor egy 102–62-es diadalnak lehetett részese. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Csatornába zuhant  Márkus Péter  gépjárműve Fonyódon a […]

Hírek

Saját traktora alá szorult egy férfi Balástyán, mentőhelikopterrel vitték kórházba

Saját traktorja alól mentettek ki egy idős férfit vasárnap egy balástyai tanyán. A férfi a munkagép alá szorult. Egy hónappal ezelőtt, saját, rögzítetlen traktora gázolta halálra a mőcsényi gazdát.  Traktor alá szorult  Traktora alá rekedt egy férfi saját tanyáján, a csongrádi Balástya településen. A balesethez a szegedi és a kisteleki hivatásos, valamint a balástyai kutató és mentőcsoport tagjait riasztották.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Mentőhelikopterrel vitték kórházba Egy speciális emelőpárnát használtak a tűzoltók a mentéshez, a sérült férfit ennek segítségével tudták kiemelni a kistraktor alól, akit ezt követően […]

Hírek

Hajós András hülyének nézi a nézőket: pont ugyanonnét kapta a pénzt, ahonnét a TV2 Tények propagandistái, de szerinte ő nem volt része a Fidesz-propagandának

Hajós András szerint a TV2 showműsorai nem azonosak a Tények propagandagépezetével. Erről beszélt az RTL Heti hetesében. Hajós szerint tehát egy propaganda tévétől pénzt kapni, növelni annak nézettségét, részt venni a műsoraiban nem baj, ha ő kapja a pénzt. Ez csak akkor probléma, ha valaki ugyanannál a csatornánál hírműsort készít.  Az RTL-ben kibeszélték a TV2-t A TV2-nél szerzett tapasztalatairól is anekdotázott a vasárnap esti Heti Hetesben Hajós András, aki a propaganda tévének tartott TV2 több műsorában is szerepelt zsűritagként. A Telex beszámolója szerint Hajós elmondta, hogy a TV2 szórakoztatórészlegét nem szabad összemosni a többivel. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide […]

Hírek

Állatkínzás Abonyban: villanyoszlophoz csapkodta a kutyát egy férfi, mert az állat ellopta az egyik csirkéjét

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy abonyi férfi ellen, aki brutálisan bántalmazott egy kutyát. Az eset 2025. december 1-jén, a reggeli órákban történt, amikor a férfi észrevette, hogy egy kutya elragadta az egyik baromfiját. Kivette a csirkét a kutya szájából A férfi azonnal a kutya után eredt, elvette az állattól a csirkét, majd az ebbel szemben példátlan kegyetlenséggel lépett fel – írja a Pest Vármegyei Főügyészség.  Villanyoszlopnak csapta  Megragadta a kutyát a hátsó lábainál fogva, majd többször a betonból készült villanyoszlopnak verte, aztán eldobta. Később, amikor érzékelte, hogy a baromfija elpusztult, visszatért az eszméletlen állathoz, amelyet ismét bántalmazott: megtaposta […]

Hírek

Orbán Viktor nem veszi át parlamenti mandátumát, nem lesz az új Országgyűlés tagja

Nem veszi át parlamenti mandátumát Orbán Viktor – ezt jelentette be a leköszönő miniszterelnök szombat délután. A Fidesz április 12-én történelmi vereséget szenvedett, az országgyűlésben a KDNP-vel együtt mindössze 52 képviselője lesz, míg a Magyar Péter vezette Tisza Pártnak 141 fős frakciója lesz.  Ő alapította a Fideszt Orbán Viktor politikai pályafutása a rendszerváltás idején indult, amikor a fiatal jogászként részt vett a demokratikus ellenzék munkájában. Az 1988-ban alapított Fidesz egyik alapító tagjaként hamar ismertté vált, különösen az 1989-es Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével, amelyben a szovjet csapatok kivonását követelte. A párt kezdetben liberális, antikommunista ifjúsági mozgalomként működött, Orbán pedig ennek […]

Hírek

Későn ismerték fel egy nő halálos infarktusát, szakmai mulasztás miatt vizsgálják a Szent Imre kórházat

Több mulasztást is feltételez a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ annak a szívinfarktusban elhunyt, 89 éves nőnek az esetében, akit kórházba szállítását követően nem megfelelően vizsgáltak meg, hazaengedték, majd pár óra múlva meghalt. Az eset 2024-ben történt a budapesti Szent Imre kórházban Mellkasi panaszai voltak  2024. szeptember 5-én este fél nyolckor Piroska felhívta a fiát, azzal, hogy „Gyere, légy szíves, azonnal, nagyon rosszul vagyok, annyira fáj a hátam, fulladok” – mondta. A férfi taxiba ülve sietett haza, és útközben hívta a mentőket. Otthon édesanyját ájulás közeli állapotban, verejtékezve, hát- és mellkasi fájdalomra panaszkodva találta. A kiérkező mentők este fél kilencre […]

Hírek

„Zsolti bácsi ott volt, akit így ismernek most ez egy politikus személy volt” – megszólalt a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója elleni eljárás koronatanúja

Megrendítő interjút adott Bangó Sándor a Kontrollnak. A fiú 14-15 éves korában került a Szőlő utcai javítóintézetbe csoportos rablás miatt. A fiatal azt állítja, tudja ki az a Zsolti bácsi, mivel ő egy sötét szobában találkozott vele, a férfi pedig szexuálisan használta őt. Sándor a Juhász Péter Pál elleni eljárás koronatanúja. A teljes interjút cikkünk végén tudod megnézni.  Az igazgató közeledése  Sándor a Covid alatt került a Szőlő utcai intézetbe, ahol Juhász Péter Pál volt az, aki „orvosilag kivizsgálta”. Az igazgató azt kértetőbe, húzza le a nadrágját és mutassa meg neki a nemi szervét. Utána bekerült a csoportba. Eleinte csak […]