Aktuális
Azt hitte megúszta és munkába állt Vecsésen a TOP50-es emberrabló – Lecsaptak rá a fejvadászok
Társaival rendőrnek adta ki magát, hogy kifosszon egy idős asszonyt, majd elrabolt egy férfit egy tartozás miatt. Cs. Henrik két évig bujkált, de a TOP50-es körözési lista fejvadászai Vecsésen a nyomára bukkantak. Bilincs Vecsésen Vecsésen egy háznál dolgozott a keresett férfi. Évekig úgy tett, mintha nem is lenne semmi baja a világgal. Több mint két éve bujkált, és talán már hozzászokott a gondolathoz, hogy megúszta. Aztán megjelentek a fejvadászok. Ő más adatokat mondott magáról, remélve, hogy egy kitalált név megmenti. Nem menekült meg. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, […]
Tudj róla
Patkányinvázió Békésben: A város panelházai alatt annyi veszélyes rágcsáló él, hogy még a profi patkányvadászok is meghátráltak
Egy csőtörés miatt feltörték a betont a panelházak között, és a lakások alól patkányok tömegei bukkantak elő. Tudták, hogy nagy a baj, hívták a hivatásos patkányvadászokat, akik annyira kockázatosnak ítélték meg a helyszínt, hogy az állataikat nem engedték be a patkányvárba a rágcsálók ezrei közé. Melyik településről lehet szó? Meglepetés a beton alatt Egy átlagos csőtörés javításának indult, és senki nem gondolta, hogy a beton alatt egy egész patkányváros vár rájuk. Ahogy a szakemberek egyre több betonlapot szedtek fel, a lapok alól sorra bukkantak elő a patkányok, annyian, hogy még a sokat tapasztalt, felnőtt férfiakat is megijesztették. A Kékvillogó hírportált a […]
Szponzorált cikkek
Ilyen falatok dukálnak egy nyári partihoz
A nyári hónapok a szabadtéri összejövetelek, családi ünnepségek, céges rendezvények és baráti...
Ezt olvastad?
Deutsch Tamás fúrcsa felszólalása – Magyar Péter szerint “A nemzet portolója teljesen összeomlott a Parlamentben”
Váratlan jelenetnek lehettek tanúi a Parlamentben ülők kedd délután, amikor Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szót kért és kapott. Az MTK sportegyesület elnöki tisztségét is betöltő fideszes politikus a sporttörvény módosítása kapcsán tartott felszólalása során váratlanul német nyelvre váltott. Ez mellett számos fúrcsaság történt még. Magyar Péter miniszterelnök szerint “A nemzet portolója teljesen összeomlott a Parlamentben”. Az elképesztő videót a cikkünk alján nézheted meg. Veszélyben az MTK és a Fradi elnöki széke A vita előzménye, hogy a Tisza Párt olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná, hogy az 500-nál több igazolt sportolóval rendelkező sportszervezetekben politikai vagy állami tisztséget viselő személyek […]
Szponzorált cikkek
Potencianövelő, amit sok férfi választ bizalommal
Előfordulhat, hogy egy férfi úgy érzi, most nem a legjobb formáját hozza. A mindennapi nyomás, a...
Ne hagyd ki
Hópihének hívta a fehér port, grammját 15 ezerért árulta, aztán jöttek a zsaruk – három drogügy három megyében
Hópihének hívta a fehér port a férfi, amiből egy grammot tizenötezer forintért adott. Zalaegerszegen, Ózdon és Szegeden is lecsaptak a rendőrök, és a három ügy jól mutatja, mekkora a különbség a díler és a fogyasztó sorsa között. Rajtaütés a vendéglátóhelyen Egy zalaegerszegi vendéglátóhelyen egy férfi a vevőit várta. A műanyag dobozában tizenöt kiporciózott, alufóliába csomagolt adag lapult, bennük a droggyanús fehér por, amelyet ő hópihének nevezett. Az üzletből nem lett semmi: a zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével rajtaütöttek, mielőtt a pénz gazdát cserélhetett volna. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a […]
Szponzorált cikkek
Biztonságos potencianövelő használat
A modern életvitel, a stressz és az egészségi állapotok egyaránt hozzájárulhatnak a merevedési...
Hírek
Már fejvadászokat is ráállítottak a szökésben lévő Matolcsy Ádám elfogására, külföldön bújkálhat a letartóztatásban lévő jegybank egykori elnökének fia
Megváltozott a körözési eljárást lefolytató szerv Matolcsy Ádám és Stofa György ügyében, eddig mindkettejük körözését a 12. kerület, Maros utcai rendőrkapitányság vezette. Hétfőn azonban ez átkerült a Készenléti Rendőrségen belül a Nemzeti Nyomozó Irodához. Fejvadászok vadásznak Matolcsy Ádámra Az MNB-ügy kapcsán nemzetközi körözés alatt álló Matolcsy Ádám és Stofa György körözési eljárása hétfőn átkerült a 12. kerületi Maros utcai rendőrkapitányságtól a Készenléti Rendőrség keretein belül működő Nemzeti Nyomozó Irodához. A Telex több forrásból úgy értesült, hogy a volt jegybankelnök fiának és Stofának a szökési ügye az NNI körözési osztályához került át, akiket fejvadászokként is emlegetnek. Kiket üldöznek a fejvadászok? Ez alapján […]
Hírek
Balhé a parlamentben: üvöltve próbálta megvédeni az Operaház éléről menesztett Ókovács Szilvesztert felesége, megvonták tőle a szót
Amint arról beszámoltunk, Nagy Ervin, kulturális államtitkár közösségi oldalán jelentette be hétfő délután, hogy Tarr Zoltán azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát. A hírt a parlament hétfői ülésén Magyar Péter is bejelentette. Ókovács Szilveszter felesége, a KDNP-s Máthé Zsuzsa azonnal nekiesett a miniszterelnöknek. A képviselőasszonytól Forsthoffer Ágnes megvonta a szót. Kirúgták Ókovács Szilvesztert A Magyar Állami Operaház pénzügyi átvilágítása után Ókovács Szilveszter munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. “4,8 millió forintos havi fizetés sem volt elég… Az Operaház főigazgatója és helyettese külön prémiumokkal emelte meg saját fizetését, mindezt a minisztérium jóváhagyása nélkül” – közölte közösségi […]
Hírek
Halálos baleset Vas megyében: szörnyethalt az anyuka, a másfél éves gyermeket kórházba vitték
Halálos baleset történt 7366-as úton, Bögöte közelében hétfőn délelőtt. A tájékoztatás szerint árokba sodródott és felborult egy személyautó, a rendőrség azt közölte, a balesetben egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni. Így történhetett a baleset Hétfő reggel, Hosszúpereszteg irányába tartott egy Hyundai személyautó. Egy erősen jobbra ívelő kanyart követően a jármű a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és az oldalára, tetejére borult, majd az eredeti menetirányával szembe fordulva állt meg. A 112press információja szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mi miatt húzódott ennyire az út szélére a Hyundai vezetője. Nem kizárt, hogy szemből […]
Szponzorált cikkek
Milyen esetben van szükség az injektorok kódolására?
Amikor a dízelüzemű gépkocsikban használatos injektorokhoz tartozó kódokat programozzák vagy...
Hírek
Keresleti rohamot hoztak az Otthon Start Program utolsó napjai: Hároméves csúcsra ugrott az eladó lakások kínálata
Bár az Otthon Start Program kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre. A támogatási forma lezárulta után a szakértők stagnáló árakat jósolnak. Megugrott a telefonos érdeklődések száma a hajrában Októberben mintegy 250 ezer érdeklődő telefonált az eladó lakások és házak hirdetőinek a piacon. A napi átlagos kereslet szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy évvel korábbi szinthez képest még így is 15 százalékos visszaesést mutat. A szakértők rámutattak arra, hogy ha nem lett volna a lezárás előtti hajrá, akkor az érdeklődések alapján mért piaci kereslet két százalékkal […]
Hírek
Óriási dugók lesznek hétfőtől az M0-ás és a M7-es autópályán – itt folytatódnak a felújítások
November 2-án, hétfőn folytatódnak a burkolatjavítási munkálatok az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd november 5-től az M7-es autópálya budaörsi szakaszán végez beavatkozásokat. A munkavégzés idején sávlezárásokra és torlódásokra kell számítani. M0 – Diósd M0-s autóút – Diósd térsége, november 2–5. Az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, a 7-es főúti csomópontnál, a diósdi kihajtótól mintegy 2 kilométer hosszan lezárják a külső forgalmi sávot. A munkavégzés ideje alatt a forgalom a két belső sávon haladhat. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Így alakulnak a munkálatok […]
Hírek
Félresikerült a gyömrői lakópark halloweeni ünnepsége: szöget rejtettek az egyik gyermek csokijába, másokat alkohollal itattak
Szöget találtak egy gyerekeknek szánt édességben a gyömrői Liget Lakóparkban rendezett halloweeni esemény során – adta hírül a helyi önkormányzat a Facebook-oldalán. Az egyik hozzászóló szerint volt olyan fogadóház, ahol 13-15 éves gyereket alkohollal itattak. Szándékosságról lehet szó “A szándékosság sajnos biztosra vehető ugyanis a csokoládépapírban nem is csokoládé volt, hanem egy tejkaramella, amiben el volt rejtve a szög. Szerencsére ezt a kislány időben észrevette és nem nyelte le” – írta Gyömrő Város Önkormányzata közösségi oldalán. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Felhívást intéztek a szülőkhöz A várásvezetés reméli, hogy egyedi esetről van szó, egyúttal felhívják […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit a párkeresés során szinte senki sem úszhat meg?
A feltett kérdést olvasva minden bizonnyal a szerelmi csalódások, a kínos randik és a még cikibb...
Ne hagyd ki
Sávos vízdíj bevezetését szorgalmazza a Víz Koalíció civil szervezet – Szentendrén mutatták be új tanulmányukat, állítják: 300 év kellene a magyar ivóvízhálózat felújításához
A lakossági vízdíjak és a valós előállítási költségek közötti jelentős szakadék, valamint a hálózat finanszírozási válsága állt a Víz Koalíció szentendrei konferenciájának középpontjában. A szakértők szerint a jelenlegi árak mellett a közműcégek képtelenek kitermelni a halaszthatatlan felújítások költségeit, ezért egy sávos, a pazarló fogyasztást piaci áron büntető vízdíjrendszer bevezetését javasolják. A jelenlegi beruházási ütemben több mint három évszázadra lenne szükség a folyamatosan elfolyó ivóvízhálózat teljes rekonstrukciójához. Szentendre az elsők között lépett a vízvédelemben A szentendrei tanácskozáson Fülöp Zsolt polgármester köszöntőjében a közösségi felelősségvállalás és a hosszú távú tervezés elengedhetetlen szerepét emelte ki. Szentendre az elsők között csatlakozott a Víz Koalíció nevű […]
Hírek
Váratlan zenei meglepetés a Belvárosban: Azahriah énekelt egy gitáros oldalán az Astoria aluljárójában – Videóval
Hatalmas meglepetésben volt részük azoknak a járókelőknek, akik pénteken a megszokott rohanás közben haladtak át az Astoria aluljáróján. Budapest egyik legnépszerűbb utcazenész helyszínén ugyanis az ország jelenlegi legnépszerűbb előadója, Azahriah bukkant fel. A többszörös stadionkoncertet adó énekes teljesen spontán csatlakozott az aluljáróban játszó utcazenészhez, Oláh Marcellhez egy közös akusztikai örömzenélés erejéig, megállítva a fővárosi csúcsforgalmat. Videó a cikkünk alján! Az Astoria aluljárója a budapesti utcazene fellegvára Budapesten meglehetősen kevés olyan pont akad, ahol rendszeresen lehet igényes utcazenészekkel találkozni, de az Astoria aluljárója évek óta kivételnek számít. A helyszín kiváló akusztikája és az óriási gyalogosforgalom miatt a fiatal zenészek kedvelt találkozóhelye. Az […]
Hírek
5 év börtönt kapott Boldog István, volt fideszes országgyűlési képviselő: a megítélt pályázatokból származó, készpénzes visszaosztásokban vett részt
Nyomkövetőt kapott Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő, miután a Fővárosi Törvényszék pénteken nem jogerősen öt év börtönre ítélt vesztegetés miatt. A bíróság az ügyészség által indítványozott letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendelt el Boldog és munkatársa, Fehér Petra esetében. Mindketten fellebbeztek, az ügy másodfokon folytatódik. Ez az ítélet Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselőt a pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyben a Fővárosi Törvényszék pénteken. A volt képviselőt emellett öt évre eltiltották a közügyektől, valamint 6,6 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el ellene. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a […]
Hírek
A halottak napi forgalom miatt felfüggesztették az M0-áson és az M7-esen a korlátozásokat
Mindenszentek és halottak napja miatt szünetelnek a burkolatjavítások az M0-son és az M7-esen. A hétvégére megszüntetik a munkálatok miatti korlátozásokat. Megszűnik a forgalomkorlátozás A Magyar Közút tájékoztatása szerint 2026. október 30-án, pénteken szüneteltetik a burkolatjavításokat az M0-s autóúton és az M7-es autópályán a mindenszentek és halottak napja miatt várható megnövekedett forgalomra tekintettel. A munkálatokhoz kapcsolódó forgalomkorlátozásokat a hétvégére elbontják. A burkolatjavítások november 2-án, hétfőn új ütemezés szerint folytatódnak. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről és kihagyhatatlan programokról szóló friss cikkeinket ide kattintva éred el. Burkolatjavítás a […]
Szponzorált cikkek
Hogyan kell ápolni a szarvasmarhák csülkét és patáját?
Ahhoz, hogy magas szintű legyen a termelés, fontos, hogy ne hanyagoljuk el a szarvasmarhák...
Hírek
Karácsony Gergely: Januártól Budapest és környéke teljes közösségi közlekedését a BKK szervezi
2027-től alapjaiban változik meg a közösségi közlekedés Budapesten és a környező településeken. A Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén zöld utat adott Karácsony Gergely előterjesztésének, amelynek értelmében a BKK regionális szervezővé alakul át, a magyar állam pedig fele-fele arányban válik tulajdonossá és finanszírozóvá. Egységes közlekedés Évtizedes probléma végére kerülhet pont a főváros és környéke közlekedésében: a jövőben nem működik különálló hálózatként a budapesti és az agglomerációs közlekedés. A pénteki közgyűlésen 17 igen szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás értelmében 2027. január 1-jétől a társaság BKK Budapesti Várostérségi Közlekedési Központ Zrt. néven működik tovább. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő […]
Hírek
Borzalmas baleset a Blahán: áthajtott a 7-es busz egy férfin, akinek állapota kritikus
Kedden délután Budapesten, a Blaha Lujza téren, egy 40 éves férfi egy induló csuklósbusz alá esett. A 7E jelzésű járat áthajtott rajta, a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Egy közlekedési szakember szerint a buszsofőr nem feltétlenül láthatta a jármű mellett futó, majd megbotló férfit. A rendőrség szabálysértési eljárást indított az ügyben, a sérült állapota pedig a beszámoló szerint kritikus. A busz alá esett Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a TV2-nek elmondta, hogy a férfi ugyan kommunikált a helyszínen, viszont medence- és belső sérülései életveszélyesek voltak. A mentősök a helyszínen ellátták a sérültet, de kritikus állapotban szállították kórházba. A Budapestkörnyéke.hu a főváros […]
Hírek
BKK: mostantól a felszállás után is be lehet olvasni az elektronikus jegyeket, emelik a pótdíjak összegét
Jelentősen könnyebb lesz mostantól a jegyérvényesítés a BKK felszíni járatain. Október második felétől „minden felszíni közösségi közlekedési járat belső terében digitális jegyek érvényesítését segítő QR-kódos matricákat helyeznek ki. A BKK azt is bejelentette, hogy november 2-tól emelkednek a pótdíjak árai is. Utastérben is érvényesíthetik a jegyeket A BKK a járművek belsejében kihelyezett matricákkal is lehetőséget biztosít a digitális jegyek érvényesítésére – írja közleményében a BKK. Mostantól a járművek utastérben elhelyezett kód beolvasásával is érvényesíteni lehet majd a jegyeket. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! QR-kód leolvasót helyeznek ki Az autóbuszokon és trolibuszokon a jegyérvényesítő készülékekre kerülnek […]
Szponzorált cikkek
Hogyan nyerd vissza bőröd ragyogását és természetes egyensúlyát?
A bőrünk sok mindenről árulkodik, többek között az egészségi állapotunkról és a korunkról is. Az...