Aktuális
Ügynökakták: Szikora Robi, Medveczky Ilona, B. Tóth László és Dévényi Tibi bácsi kartonja is nyilvánosságra került
Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben kormányzati felhatalmazást kap a TISZA Párt, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. 2026. november 4-től, 36 évvel a rendszerváltás után, nyilvánossá váltak az egykori kommunista állambiztonsági szervek hálózati nyilvántartásainak jelentős részei. A nyitottaktak.hu oldalon bárki rákereshet az egykori állambiztonsági hálózati személyek adataira. Művészek és újságírók a listán A most közzétett dokumentumokban több tízezer név szerepel, köztük politikusoké, művészeké és közéleti szereplőké. A ma nyilvánosságra került nevek között akadnak olyanok, akik elismerték egykori együttműködésüket, olyanok, akik kényszer hatására írták alá a beszervezési nyilatkozatot, és olyanok is, akiknek a neve ugyan felbukkant a nyilvántartásban, de ez önmagában még nem […]
Tudj róla
Budapest és környéke új kedvence lehet a kínai SUV: csendes, masszírozós az ülése és ingázáshoz elég az akksija – itt van az ára
A Geely eddigi legnagyobb autója, a Monjaro EM-i november második hetében érkezik a magyar kereskedésekbe, és már előrendelhető. A 4,8 méteres, konnektorról tölthető hibrid SUV 14,29 millió forintról indul, az összkerekes, 334 lóerős változatok 15,99 millióról startolnak. Nagy kedvence lehet az agglomerációs családoknak. Megérkezik a legnagyobb Geely A kínai Geely a párizsi autószalonon mutatta be új zászlóshajóját, amely a Skoda Kodiaq méretosztályában száll versenybe. Itthon ez a márka negyedik modellje, és a legnagyobb. A hazai előrendelés elindult, az első példányok a tervek szerint a hónap második hetében érkeznek. Összeszedtük, mennyibe kerül, milyen lehet vezetni, és mit tud. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb […]
Szponzorált cikkek
Ilyen falatok dukálnak egy nyári partihoz
A nyári hónapok a szabadtéri összejövetelek, családi ünnepségek, céges rendezvények és baráti...
Ezt olvastad?
Megöltek egy idős nőt Budapesten, a rendőrség még a házban elfogta a feltételezett elkövetőt
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2026. november 3-án 15 óra 30 perc körül érkezett bejelentés, hogy egy 4. kerületi társasház egyik lakásában egy idős nőt holtan találtak.A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és szemlét tartottak, mely során felmerült az idegenkezűség gyanúja. Elfogták az elkövetőt A fővárosi nyomozók a beszerzett adatok alapján rövid időn belül a társasházban elfogtak egy 47 éves nőt, aki megalapozottan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról […]
Szponzorált cikkek
Potencianövelő, amit sok férfi választ bizalommal
Előfordulhat, hogy egy férfi úgy érzi, most nem a legjobb formáját hozza. A mindennapi nyomás, a...
Ne hagyd ki
Kábítószer kisokos: 12 drog, amiről tudnod kell, mielőtt egyszer megkínálnak vele
Milyen a hatása? Mennyibe kerül? Mi van benne? Miért veszélyes? Összeszedtük a magyar feketepiac tizenkét leggyakoribb drogját, amelyek rendszeresen felbukkannak a rendőrségi közleményekben. Itt van minden, amit tudnod kell róluk: árak, hatás, függőség. Jól gondold meg, hogy elfogadod-e amikor kínálják és azt is gondold át, hogy tényleg a barátod, barátnőd-e az az ember, aki téged droggal kínál. Drogprevenciós cikk, közérthetően, mellébeszélés nélkül. 1. Marihuána és hasis Magyarországon a kannabisz a legelterjedtebb illegális szer, a felnőttek közel tíz százaléka kipróbálta már. A marihuána a kannabisznövény szárított virágzata és levele, a hasis pedig a növény gyantájából préselt barna tömb. A hazai fű jellemzően […]
Szponzorált cikkek
Biztonságos potencianövelő használat
A modern életvitel, a stressz és az egészségi állapotok egyaránt hozzájárulhatnak a merevedési...
Hírek
Megválasztották az új legfőbb ügyészt, Fejes Pétert sem az ellenzék nem támogatta
Az Országgyűlés 139 igen szavazattal megválasztotta a legfőbb ügyészt. Fejes Péter a Fidesz és a KDNP frakciója nem támogatta, előzetesen bejelentették, hogy nem vesznek részt a szavazáson. Baka András október közepén jelentette be, hogy miután az Országgyűlés az első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt leszavazta, Dr. Fejes Pétert jelöli legfőbb ügyésznek. Fejes korábban a Vas Megyei Főügyészség büntetőjogi […]
Hírek
Szemészeti vizsgálatra érkezett a szakrendelőbe, majd rosszul lett és meghalt egy nő Hajdúszoboszlón
Hétfő délután a hajdúszoboszlói Járóbeteg-Ellátó Centrumhoz riasztották a mentőket, miután az egyik beteg összetett a folyosón. A helyszínen lévő egészségügyi dolgozók azonnal megkezdték a nő újraélesztését. A szakrendelőhöz mentő is érkezett, akik átvették az életmentést, de a megfeszített küzdelem ellenére nem sikerült megmenteni a np életét. A folyosón lett rosszul Tragédia történt hétfő délután a hajdúszoboszlói Járóbeteg-Ellátó Centrumban. A folyosón egy nő összeesett, majd a helyszínen életét vesztette. Az Országos Mentőszolgálat a haon.hu-nak azt írta, az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták már megmenteni a nő életét. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a […]
Hírek
Azonnali hatállyal kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről, súlyos pénzügyi szabálytalanságokat találtak
Ókovács Szilveszter munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter 4,8 millió forintos havi fizetés sem volt elég… Az Operaház főigazgatója és helyettese külön prémiumokkal emelte meg saját fizetését, mindezt a minisztérium jóváhagyása nélkül – közölte közösségi oldalán Nagy Ervin. 4,8 milliós fizetés “A Magyar Állami Operaház átvilágítása egészen elképesztő dolgokat tárt fel. Miközben az intézmény vezetése újra és újra arra hivatkozott, hogy több állami támogatásra van szüksége, az intézmény első számú vezetője havi bruttó 4,8 millió forintos fizetése mellé további juttatásokat állapítottak meg” – írja a kulturális államtitkár. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide […]
Szponzorált cikkek
Milyen esetben van szükség az injektorok kódolására?
Amikor a dízelüzemű gépkocsikban használatos injektorokhoz tartozó kódokat programozzák vagy...
Hírek
Bombafenyegetés miatt szállt le egy Wizz Air-járat Budapesten – Gripenek kísérték Ferihegyre
Ismét éles helyzetben bizonyított a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálata, miután gyanús esemény miatt kellett közbeavatkozniuk a magyar légtérben. Bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely emiatt megszakította eredeti útvonalát, és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kért rendkívüli leszállási lehetőséget. A katonai vadászgépek azonnal reagáltak az eseményre, garantálva a főváros és a repülőtér biztonságát. ALPHA-riasztást rendeltek el a NATO parancsnokságán A fenyegetésről szóló információk beérkezését követően a NATO légvédelmi készenléti szolgálata azonnal ALPHA-riasztást rendelt el a magyar egységek számára. A riasztás következtében a Magyar Honvédség Gripen vadászgépe percek alatt a levegőbe emelkedett a kecskeméti bázisról. A készenléti pilóták […]
Hírek
Kigyulladt egy elektormos roller akkumulátora egy 5. kerületi lakásban, a tűz miatt 13 lakónak kellett elhagynia az épületet
Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora Budapesten, egy 5. kerületi lakásban. A Veres Pálné utcában keletkezett tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltók rohantak, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését. A munkálatok idejére tizenhárom lakót kísértek le a negyedik emeletről, akik ideiglenesen az alsóbb szinteken élő lakóknál tartózkodtak. Tűz a belvárosban A Veres Pálné utcai társasház negyedik emeleti lakásában keletkezett tűzben az elektronos roller akkumulátora mellett a környezete is lángra kapott összesen mintegy négy négyzetméteren – írta közleményében a katasztrofavedelem.hu. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! 13 lakót költöztettek ki A fővárosi hivatásos […]
Hírek
Játékfegyverrel rabolta ki a soponyai postahivatalt egy férfi, a rendőrök két órán belül elfogták a tettest – videó a cikkben
Két órán belül elfogta a rendőrség azt a férfit, aki péntek délután kirabolta a soponyai postahivatalt. A nyomozók a férfinél megtalálták az lopott pénzt is. A rendőrségi videót a tettes elfogásáról cikkünk végén tudod megnézni. Kirabolta a postát Bejelentés érkezett a rendőrségre október 30-án, nem sokkal 15 óra után, egy ismeretlen férfi lépett be a soponyai postahivatalba és fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az alkalmazottat, majd mintegy egymillió forint készpénz átadására kényszerítette. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Gyalog menekült el a […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit a párkeresés során szinte senki sem úszhat meg?
A feltett kérdést olvasva minden bizonnyal a szerelmi csalódások, a kínos randik és a még cikibb...
Ne hagyd ki
Jó hír: tíz balatoni vasútállomás felújítását indítja el a kormány
Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítását indítják el, miután elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források. Október végén már hatályba léphetnek a nemrég aláírt kivitelezői szerződések, utána el is indulhatnak majd el a munkálatok. Egy régi épület bontása ellen petícióval tiltakoztak a civilek, a tárca pedig letett az átépítésről. Felújítják az állomásokat “Nem elég, ha jó vonatok járnak a Balatonra, az sem mindegy, milyen állomásokon várjuk az utasokat. Az évtizedes felújítási adósságot ma is látni a leromlott épületeken, az alacsony és nem akadálymentes peronokon és a rendezetlen állomási környezeten” – írta vasárnap reggeli posztjában Vitézy Dávid. A BalatonKörnyéke.hu az erősebb napokon a Balaton […]
Hírek
Durva dolgokat művelt az újbudai gyújtogató – Először az autók égtek, aztán 4000 szék, végül egy alvó ember sátra mellett lobbant a láng
Egy férfi mélyen aludt a sátrában, amikor közvetlenül mellette tűz csapott fel, és a tűzre fel sem ébredt. Újbuda gyújtogatója addigra két autót és 4 ezer széket is felégetett, a rendőrök azonban még időben érkeztek, így gyilkossági kísérletért kell felelnie a tettesnek. Lángok az alvó férfi mellett Egy használaton kívüli újbudai telephelyen, egy lakhatásra használt […]
Hírek
Rátámadt 72 éves anyjára egy férfi Sződligeten, majd nem engedte, hogy a mentők ellássák az idős asszonyt
Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból. Az idős nő az ablakon keresztül próbált segítséget kérni. Túl hangos volt a zene A túl hangos zene miatt alakult ki vita október 25-én délelőtt egy 46 éves sződligeti férfi és 72 éves édesanyja között. A rendőrség beszámolója szerint az asszony arra kérte fiát, hogy halkítsa le vagy kapcsolja ki a zenét, ám ezt követően a helyzet gyorsan elfajult. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Uborkával dobálta édesanyját „A férfi először egy uborkát dobott az […]
Hírek
Vége a balatoni álomnak: Varga Judit túladott a balatonhenyei nyaralón, amelyet Magyar Péterrel vettek, 300 millióért hirdették
Néhány hónap alatt vevőre talált az a Káli-medencei ingatlan, amely egykor a korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit és volt férje, Magyar Péter közös otthona volt. A Balatonhenyén álló takaros, zöld spalettás házat idén nyáron 299 millió forintért hirdették meg a piacon, és a közelmúltban végleg gazdát cserélt, ezzel végleg lezárult egy korszak a magyar miniszterelnök életében. Tízmilliós CSOK-támogatással építették a balatoni házat A balatonhenyei ingatlan hosszas történetre tekint vissza, hiszen még 2013-ban került a volt házaspár közös tulajdonába. Négy évvel később jelentős hitelt vettek fel a lakóingatlan felépítésére, amelyhez a 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt is igénybe vették. Ez a […]
Szponzorált cikkek
Hogyan kell ápolni a szarvasmarhák csülkét és patáját?
Ahhoz, hogy magas szintű legyen a termelés, fontos, hogy ne hanyagoljuk el a szarvasmarhák...
Hírek
„Már nagyon vártuk államtitkár asszony” – ügyvédje szerint így fogadták az őrök a kecskeméti börtönben a Hankó Balázs volt államtitkárát
A rácsok mögött, vaságyon várja a karácsonyt a Kulturális és Innovációs Minisztérium két korábbi vezetőke: Hankó Balázs volt miniszter és korábbi államtitkára, Varga-Bajusz Veronika. Bár a bíróság szerdán újabb három hónappal, 2027. február 1-jéig meghosszabbította a letartóztatásukat, a védelem nem hagyja annyiban: Varga-Bajusz ügyvédje már be is nyújtotta a fellebbezést az elsőfokú döntés ellen. A Nemzeti Kulturális Alap korábbi támogatásai miatt kirobbant ügy azért robbant ki, mert a gynú szerint 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 1079 esetben, összesen 17,3 milliárd forint értékben használták fel az adófizetők pénzét, a törvényi céloktól eltérően. Az ügyészség álláspontja alapján a pénzekről nem […]
Hírek
Nemzetközi hajtóvadászat: Milyen élet vár a szökésven lévő Matolcsy Ádámra? Luxusrejtőzködés vagy rettegés vár rá?
Európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben Matolcsy Ádámmal és az MNB-ügyben szintén gyanúsított Stofa Györggyel szemben. A jegybankelnök fiát és üzlettársát gazdasági csalással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, de a hatóságok egyelőre nem tudják, pontosan merre bujkálnak. Ha a két gyanúsított külföldön tartózkodik és nem akar önként a magyar hatóságok rendelkezésére állni, a kiadott körözések miatt rendkívül nehéz és kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Nemzetközi adatbázisok szorításában a szökevények A nemzetközi elfogatóparancs kiadását követően Matolcsy Ádámék adatai automatikusan bekerülnek az Interpol Red Notice, vagyis a Vörös Riasztás nevű nyilvántartásába. Ezután gyakorlatilag esélyük sincs arra, hogy legálisan repülőre üljenek vagy egy hivatalos határátkelőn lebukás […]
Hírek
Dunakeszin semmi sem változott: Nem engedi fellépni Somogyi András humoristát a helyi fideszes kultúrház vezető Csoma Attila
Rendületlen népszerűségnek örvend a hazai stand-up comedy és paródia műfajának egyik legmeghatározóbb alakja, Somogyi András. A szókimondó humorista az elmúlt években a közösségi médiában és a színpadokon is egyedülálló hangot ütött meg, amellyel reakciók ezreit váltja ki a közönségből. Legújabb önálló estjével folyamatosan járja az országot, mindenhol teltház fogadja. Dunakeszi fideszes kultúrház igazgatója szerint viszont náluk senki sem kíváncsi rá, ezért nem is adja neki bérbe a színpadot. Egyedülálló paródiák a magyar közéletről Somogyi András munkásságának egyik legfőbb védjegye a hazai politikai, közéleti és bulvár szereplők pontosságig menő utánzása és karikírozása. A humorista rendkívüli élességgel ragadja meg az ismert közszereplők hanghordozását, […]
Szponzorált cikkek
Hogyan nyerd vissza bőröd ragyogását és természetes egyensúlyát?
A bőrünk sok mindenről árulkodik, többek között az egészségi állapotunkról és a korunkról is. Az...