Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

„Azt akartam, hogy másnak is rossz legyen” – párja rendszeresen bántalmazta, ezért ölhette meg jótevőjét a 47 éves nő Budapesten

Több mint 15 késszúrással végzett 77 éves szomszédjával Újpesten egy 47 éves nő a napokban. A tettes azt mondta a rendőröknek, nehéz időszakon ment keresztül, ezért azt akarta, hogy másnak is rossz legyen. A szomszédok szerint az áldozat rendszeresen segítette későbbi gyilkosát.  Kiabálást hallottak a szomszédok  A társasház lakói kedd délután segélykiáltásokra lettek figyelmesek, ezért hívták a rendőröket. Az egyik szomszéd könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy a megölt asszony mindig támogatta a késelőt és annak párját. „A férfival nem volt különösebb probléma, csak az élettársa volt. Őt viszont én úgy ismertem, hogy nem jó ember”. A Kékvillogó hírportált a friss adatok […]

Ezt olvastad?

Végső búcsút vettek a 47 éves korában, autóbalesetben elhunyt Jertyity Gyula tűzoltó főtörzsőrmestertől

Közúti balesetben, október 12-én életének 47. évében hunyt el Jertyity Gyula címzetes tűzoltó főtörzsőrmester, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer-kezelője.  Önkéntes tűzoltóként kezdte  Jertyity Gyula 2001. december 05-től 2007. május 31-ig önkéntes tűzoltó volt Hajdúszoboszlón, majd 2007. június 01-jén szerelt fel a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományába beosztott tűzoltónak. 2009. január 1-től áthelyezték a Hajdúszoboszlói Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állományába mint beosztott tűzoltó. 2014. február 1-től gépjárművezető lett a Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrsön, majd 2021. március 18-tól a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon töltött be gépjárművezetői beosztást. 2023. augusztus 15-től különlegesszer-kezelői feladatokat látott el. A Kékvillogó hírportált a friss adatok […]

Ne hagyd ki

Gázolt a villamos a Fehérvári úton, egy férfi lába beszorult a szerelvény alá – videó a mentésről

Embert gázolt a villamos csütörtök este Budapest tizenegyedik kerületében, a Fehérvári út és a Bocskai út kereszteződésénél – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán. A férfi egyik lába a padka és a villamos közé szorult, miután kiszabadították, mentővel vitték kórházba. A mentésről készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  Tűzoltók szabadították ki a férfit  A fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével megbontották a villamosmegálló korlátját, emelőpárna segítségével megdöntötték a szerelvényt, majd hordágyra fektették és kiemelték az idős férfit, akit a mentőszolgálat munkatársai ezután kórházba szállítottak. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Gázolás a Batthyány téren  Amint […]

Hírek

19 ezer lélegeztetőgépet vettek 2000 kórházi ágyra a Szijjártó Péterék a Covid alatt: bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók

Az NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást szeptemberben Orbán Anita feljelentése alapján. A külügyminiszter által elrendelt belső vizsgálat ugyanis feltárta, hogy a Külügyminisztérium  jogelődje, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  a koronavírus-járvány idején több 10 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a különböző védőeszközök beszerzéseivel kapcsolatos intézkedések révén. 19 ezer lélegeztetőgépet vásároltak  A feljelentés és az ennek alapjául szolgáló belső vizsgálat szerint Magyarország a KKM irányításával 2020 tavaszán 19 002 lélegeztetőgépet, valamint további védőeszközöket szerzett be mintegy 300 milliárd forintért. Ennek során azonban nem mérték fel vagy nem vették figyelembe az intenzív terápiás ellátáshoz […]

Hírek

Intim videókkal zsarolta áldozatait a Tik-Tok sztárja: egy ismert énekest is becserkészett, akit 5 millió forinttal húzott le

Idén márciusban, Budapesten, a Marina-parton lévő egyik luxuslakásban fogták el a rendőrök a 35 éves M. Laurát. A nő egy internetes csalássorozatot működtetett. A hatóságok immár 160 sértettet azonosítottak országszerte, s bizonyítottan legalább 110 esetben állapították meg a csalás tényét. Laura 40.000. forinttól 1, 8 millióig vert át embereket. Profi hálózatot működtetett  Nem létező luxuscikkeket, elektronikai berendezéseket, játékokat, kozmetikumokat árult az interneten, a portékáiról készült fotókat pedig innen-onnan lopkodta össze. A nő 17 bankszámlát tartott fent, 8 telefonszáma, és hogy ne legyen feltűnő, a csalásokba a barátnőit is bevonta. A csaló nő jelenleg is letartóztatásban van a Budaörsi Rendőrkapitányságon folyamatban levő, […]

Hírek

Azbesztet találtak a gyömrői Cifra utcán, a konténeriskolához vezető úton: Kisberk Szabolcs polgármester szerint a Magyar Közút építette, ezért vigyék is el a szennyezett anyagot

Kétféle azbesztet is kimutattak a gyömrői Cifra út mellett, azon az úton, amely a konténeriskolához vezet. Kisberk Szabolcs polgármester szerint a szakaszt a Magyar Közút építette, tőlük legkésőbb november 6-ig kérik a szennyezett anyag elszállítását. Azbeszt az iskolánál Megérkeztek a gyömrői azbesztvizsgálatok laboreredményei, és az egyik útszakaszon kétféle azbesztet mutattak ki. Ez a Cifra út, amely a város konténeriskolájához vezet. A szennyezett anyag az úttest melletti padkában és a Gróf Almássy utca melletti terület egy részén van. A részleteket Kisberk Szabolcs polgármester ismertette a közösségi oldalán. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Ezt mutatták ki […]

Hírek

Ügynökakták: az egykori MTV műsorvezetőinek kartonjai is nyilvánosságra kerültek

Több ismert, egykori televíziós személyiség neve is megtalálható a ma nyilvánosságra hozott ügynökakták között. Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben kormányzati felhatalmazást kap a TISZA Párt, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. 2026. november 4-től, 36 évvel a rendszerváltás után, nyilvánossá váltak az egykori kommunista állambiztonsági szervek hálózati nyilvántartásainak jelentős részei. A nyitottaktak.hu oldalon bárki rákereshet az egykori állambiztonsági hálózati személyek adataira.  Művészek és újságírók a listán A most közzétett dokumentumokban több tízezer név szerepel, köztük politikusoké, művészeké és közéleti szereplőké. A ma nyilvánosságra került nevek között akadnak olyanok, akik elismerték egykori együttműködésüket, olyanok, akik kényszer hatására írták alá a beszervezési nyilatkozatot, és […]

Hírek

Azt hitte megúszta és munkába állt Vecsésen a TOP50-es emberrabló – Lecsaptak rá a fejvadászok

Társaival rendőrnek adta ki magát, hogy kifosszon egy idős asszonyt, majd elrabolt egy férfit egy tartozás miatt. Cs. Henrik két évig bujkált, de a TOP50-es körözési lista fejvadászai Vecsésen a nyomára bukkantak. Bilincs Vecsésen Vecsésen egy háznál dolgozott a keresett férfi. Évekig úgy tett, mintha nem is lenne semmi baja a világgal. Több mint két éve bujkált, és talán már hozzászokott a gondolathoz, hogy megúszta. Aztán megjelentek a fejvadászok. Ő más adatokat mondott magáról, remélve, hogy egy kitalált név megmenti. Nem menekült meg. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, […]

Hírek

Patkányinvázió Békésben: A város panelházai alatt annyi veszélyes rágcsáló él, hogy még a profi patkányvadászok is meghátráltak

Egy csőtörés miatt feltörték a betont a panelházak között, és a lakások alól patkányok tömegei bukkantak elő. Tudták, hogy nagy a baj, hívták a hivatásos patkányvadászokat, akik annyira kockázatosnak ítélték meg a helyszínt, hogy az állataikat nem engedték be a patkányvárba a rágcsálók ezrei közé. Melyik településről lehet szó? Meglepetés a beton alatt Egy átlagos csőtörés javításának indult, és senki nem gondolta, hogy a beton alatt egy egész patkányváros vár rájuk. Ahogy a szakemberek egyre több betonlapot szedtek fel, a lapok alól sorra bukkantak elő a patkányok, annyian, hogy még a sokat tapasztalt, felnőtt férfiakat is megijesztették. A Kékvillogó hírportált a […]

Ne hagyd ki

Deutsch Tamás fúrcsa felszólalása – Magyar Péter szerint “A nemzet portolója teljesen összeomlott a Parlamentben”

Váratlan jelenetnek lehettek tanúi a Parlamentben ülők kedd délután, amikor Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szót kért és kapott. Az MTK sportegyesület elnöki tisztségét is betöltő fideszes politikus a sporttörvény módosítása kapcsán tartott felszólalása során váratlanul német nyelvre váltott. Ez mellett számos fúrcsaság történt még. Magyar Péter miniszterelnök szerint “A nemzet portolója teljesen összeomlott a Parlamentben”. Az elképesztő videót a cikkünk alján nézheted meg. Veszélyben az MTK és a Fradi elnöki széke A vita előzménye, hogy a Tisza Párt olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná, hogy az 500-nál több igazolt sportolóval rendelkező sportszervezetekben politikai vagy állami tisztséget viselő személyek […]

Hírek

Az autósok figyelmetlenségére vadászott két férfi: hét autót fosztottak ki pár hét alatt

Egy sietős boltba ugrás, egy bezáratlan autó, és kész is a zsákmány. Tiszavasváriban hetekig így zajlottak a lopások, mígnem a rendőrök a bejelentésekből összerakták a kirakós darabjait. Hét autót fosztottak ki, a kár több százezer forint. Egy perc figyelmetlenség Képzelj el egy átlagos napot Tiszavasváriban. Beugrasz a boltba két percre, a kulcs a zsebedben van, az autót viszont nem zárod be, hiszen úgyis ott áll az orrod előtt, és úgysem tart sokáig a vásárlás. Mire kijössz, a kesztyűtartó nyitva áll, az ülésről pedig eltűnt az, amit otthagytál. Hét lezáratlan autót fosztottak így ki a városban az elmúlt hetekben. A Kékvillogó hírportált […]

Hírek

Már fejvadászokat is ráállítottak a szökésben lévő Matolcsy Ádám elfogására, külföldön bújkálhat a letartóztatásban lévő jegybank egykori elnökének fia

Megváltozott a körözési eljárást lefolytató szerv Matolcsy Ádám és Stofa György ügyében, eddig mindkettejük körözését a 12. kerület, Maros utcai rendőrkapitányság vezette. Hétfőn azonban ez átkerült a Készenléti Rendőrségen belül a Nemzeti Nyomozó Irodához. Fejvadászok vadásznak Matolcsy Ádámra  Az MNB-ügy kapcsán nemzetközi körözés alatt álló Matolcsy Ádám és Stofa György körözési eljárása hétfőn átkerült a 12. kerületi Maros utcai rendőrkapitányságtól a Készenléti Rendőrség keretein belül működő Nemzeti Nyomozó Irodához.  A Telex több forrásból úgy értesült, hogy a volt jegybankelnök fiának és Stofának a szökési ügye az NNI körözési osztályához került át, akiket fejvadászokként is emlegetnek.  Kiket üldöznek a fejvadászok?  Ez alapján […]

Hírek

Balhé a parlamentben: üvöltve próbálta megvédeni az Operaház éléről menesztett Ókovács Szilvesztert felesége, megvonták tőle a szót

Amint arról beszámoltunk, Nagy Ervin, kulturális államtitkár közösségi oldalán jelentette be hétfő délután, hogy Tarr Zoltán azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát. A hírt a parlament hétfői ülésén Magyar Péter is bejelentette. Ókovács Szilveszter felesége, a KDNP-s Máthé Zsuzsa azonnal nekiesett a miniszterelnöknek. A képviselőasszonytól Forsthoffer Ágnes megvonta a szót.  Kirúgták Ókovács Szilvesztert  A Magyar Állami Operaház pénzügyi átvilágítása után Ókovács Szilveszter munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. “4,8 millió forintos havi fizetés sem volt elég… Az Operaház főigazgatója és helyettese külön prémiumokkal emelte meg saját fizetését, mindezt a minisztérium jóváhagyása nélkül” – közölte közösségi […]

Hírek

Halálos baleset Vas megyében: szörnyethalt az anyuka, a másfél éves gyermeket kórházba vitték

Halálos baleset történt 7366-as úton, Bögöte közelében hétfőn délelőtt. A tájékoztatás szerint árokba sodródott és felborult egy személyautó, a rendőrség azt közölte, a balesetben egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni. Így történhetett a baleset Hétfő reggel, Hosszúpereszteg irányába tartott egy Hyundai személyautó. Egy erősen jobbra ívelő kanyart követően a jármű a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és az oldalára, tetejére borult, majd az eredeti menetirányával szembe fordulva állt meg. A 112press információja szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mi miatt húzódott ennyire az út szélére a Hyundai vezetője. Nem kizárt, hogy szemből […]

Hírek

Keresleti rohamot hoztak az Otthon Start Program utolsó napjai: Hároméves csúcsra ugrott az eladó lakások kínálata

Bár az Otthon Start Program kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre. A támogatási forma lezárulta után a szakértők stagnáló árakat jósolnak. Megugrott a telefonos érdeklődések száma a hajrában Októberben mintegy 250 ezer érdeklődő telefonált az eladó lakások és házak hirdetőinek a piacon. A napi átlagos kereslet szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy évvel korábbi szinthez képest még így is 15 százalékos visszaesést mutat. A szakértők rámutattak arra, hogy ha nem lett volna a lezárás előtti hajrá, akkor az érdeklődések alapján mért piaci kereslet két százalékkal […]

Hírek

Óriási dugók lesznek hétfőtől az M0-ás és a M7-es autópályán – itt folytatódnak a felújítások

November 2-án, hétfőn folytatódnak a burkolatjavítási munkálatok az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd november 5-től az M7-es autópálya budaörsi szakaszán végez beavatkozásokat. A munkavégzés idején sávlezárásokra és torlódásokra kell számítani. M0 – Diósd M0-s autóút – Diósd térsége, november 2–5. Az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, a 7-es főúti csomópontnál, a diósdi kihajtótól mintegy 2 kilométer hosszan lezárják a külső forgalmi sávot. A munkavégzés ideje alatt a forgalom a két belső sávon haladhat. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Így alakulnak a munkálatok  […]