Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

A tolvaj takarítónő milliókat lopott, kifigyelt mindent és akkor lépett akcióba, amikor senki sem számított rá

Több millió forintos lopás miatt emelt vádat a Dabasi Járási Ügyészség azzal a budapesti nővel szemben, aki takarítóként dolgozva fosztotta ki az őt alkalmazó Pest megyei vállalkozást. A gyanútlan munkáltató még lakhatást is biztosított az asszonynak, aki hálából módszeresen kifigyelte a pénzmozgásokat, majd hatalmas összeget nyúlt le az irodából. Bizalom és segítség A Pest Vármegyei Főügyészség szerkesztőségünknek küldött közleménye szerint a budapesti vádlott még 2025 nyarán helyezkedett el takarítóként egy Dabas közeli településen működő cégnél. A munkáltató rendkívül jóindulatú volt az új alkalmazottal, a takarítási feladatok ellátása mellett ugyanis azt is biztosította a nőnek, hogy a cég székhelyén kialakított lakrészben […]

Tudj róla

Letartóztatták az ismert magyar testépítőt, 1 milliárdos forgalmat csináltak a tiltott potencianövelőkkel és doppingszerekkel

Elképesztő méretű, nemzetközi gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel az agglomerációban a rendőrség. Az illegális potencianövelőkkel és teljesítményfokozókkal kereskedő bűnszervezet évente több mint egymilliárd forintos profitot termelt. A Budakörnyéki Járásbíróság most döntött az ügyben gyanúsítottként kihallgatott öt férfi sorsáról. Nemzetközi hálózat a háttérben A Budapest Környéki Törvényszék szerdai tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala bűnszervezetben elkövetett gyógyszerhamisítás és más súlyos bűncselekmények miatt folytat kiterjedt nyomozást. A gyanú szerint az öt férfi 2020 óta működött együtt egy rendkívül professzionális nemzetközi bűnözői csoporttal, amely engedély nélküli, illegális medicinákkal árasztotta el Európát. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

Ezt olvastad?

Nem adják át a Csepel SC ingatlanjait Németh Szilárdék az önkormányzatnak, keményen visszaszóltak a polgármesternek

Újabb fejezetéhez érkezett a Csepel SC ingatlanjai körüli politikai és tulajdonjogi csatározás. A sportklub éles hangú közleményben reagált Borbély Lénárd polgármester kijelentéseire, és leszögezték: eszük ágában sincs átadni a létesítményeket az önkormányzatnak. Szerintük a polgármester téves információkkal hergeli a közvéleményt. Mi robbantotta ki a legújabb vitát? A konfliktus legújabb fejezetét Borbély Lénárd csepeli polgármester május 26-i közösségi médiás posztja indította el, amelyet a Csepeli Hírmondó is idézett. A városvezető arra kérte Németh Szilárdot, hogy a Csepel SC-t – amely a polgármester megfogalmazása szerint jelenleg a politikus „magánalapítványának a tulajdonában van” – adja vissza a csepelieknek, azaz helyezze önkormányzati közvagyonba.   A […]

Ne hagyd ki

Tiltakoznak a pilisi polgármesterek a tervezett fizetéscsökkentés ellen: levelet írtak Bujdosó Andreának

Nyolc pilisi és Budakörnyéki település vezetője közösen lépett fel, miután Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott interjújában kilátásba helyezte a polgármesteri bérek csökkentését.  A településvezetők szerint visszás, hogy miközben a feladataik és felelősségük növekszik, a fizetésüket csökkentenék. Levet írtak az országgyűlési képviselőnek  A választókerület polgármesterei hivatalos levélben fordultak Bujdosó Andreához, a térség országgyűlési képviselőjéhez, aki egyben a TISZA Párt országgyűlési frakciójának vezetője, miután aggasztó hírek röppentek fel a polgármesteri fizetések tervezett csökkentésével kapcsolatban.   A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Mi […]

Hírek

Radikális változások jönnek a magyar iskolákban: akár már ősztől eltűnhetnek a 45 perces tanórák alsóban, kevesebb tantárgy, több gyakorlati tudás

Gyökeres fordulat várhat a magyar oktatásra – derült ki Lannert Judit oktatási miniszter legfrissebb nyilatkozatából. Az új Nemzeti Alaptanterv teljesen szakítana a magolással, rugalmasabbá tenné az alsósok mindennapjait, átvilágítják a Kliket, és a tankerületi vezetők cseréje is folyamatban van. Mutatjuk a legfontosabb változásokat, amelyek a Budapest környéki és az országos iskolákat is érintik. Vége a 45 perces fegyelemnek? Az egyik leginkább kézzelfogható, és akár már idén ősztől bevezethető változtatás a kisiskolásokat érinti. A miniszter a Qubitnek adott interjújában rávágott a hagyományos, merev 45 perces órakeretre. „Nem kell a kis alsósoknak 45 percet bent ülniük egy tanórán, mert lehet, hogy csak […]

Hírek

Elég volt a fideszes trafikmutyiból – Óbuda után most Siófok polgármestere is fellázadt: Betiltanák a dohányboltokban az alkoholárusítást

Elég lett az éjszakai züllésből és a kivételezett helyzetben lévő dohányboltokból. Óbuda-Békásmegyer polgármestere után most a Balaton-part legnagyobb városa, Siófok vezetője is frontális támadást indított a trafikmutyi ellen. A cél közös: a dohányboltok fejezzék be az alkoholárusítást, de legalábbis ne mentesülhessenek a helyi, éjszakai szesztilalmi rendeletek alól, és ne működhessenek illegális, kiülős kocsmaként. Óbuda polgármestere és testülete kezdte a harcot A probléma nem újkeletű, a fővárosban és az agglomerációban már régóta tarthatatlan állapotok uralkodnak a nemzeti dohányboltok környékén. Lapunk korábban megírta, hogy a lakosság elviselhetetlen és régóta fennálló panaszaira hivatkozva Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete és polgármestere, Kiss László úgy döntött, hogy az […]

Hírek

Elég volt a trafikmutyiból és az illegális kocsmákból – Siófok polgármstere azonnal betiltaná az alkoholárusítást a trafikokban, az új tiszás országgyűlési képviselőhöz fordult

Elég a siófoki éjszakai züllésből és a kivételezett dohányboltokból. Lengyel Róbert Siófok polgármestere jogalkotási javaslattal fordult a térség új országgyűlési képviselőjéhez, hogy végre pontot tegyen a Balaton-parti várost is sújtó trafikmutyi okozta áldatlan állapotoknak. A városvezető célja egyértelmű: a trafikok fejezzék be az alkoholárusítást, és ne működhessenek illegális, kiülős kocsmaként. Trafikmutyi lehet a háttérben Siófok polgármestere a legnépszerűbb közösségi oldalon jelentette be, hogy jogalkotási kezdeményezési javaslattal élt a választókerület újonnan megválasztott országgyűlési képviselője, a tiszás Csatári Ernő felé. A városvezető megelégelte, hogy miközben Siófok mindent megtesz a kulturált és biztonságos turizmusért, a nemzeti dohányboltok évek óta egy kiskaput kihasználva szabotálják […]

Hírek

Új életéről írt Gyurcsány Ferenc: magányos műfajt űz, közben könyve szereplőivel beszélget

Egy évvel a politikától való visszavonulása után újra megszólalt Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök arról írt, hogy ideje nagy részét ma már olvasással, jegyzeteléssel és írással tölti, miközben tudatosan távol marad a napi politikai vitáktól. A DK volt elnöke a könyvhétre készül, ahol találkozik az olvasóival.  Megszólalt Gyurcsány Ferenc  Gyurcsány Ferenc életjelet adott magáról, a legfrissebb bejegyzését így kezdte: „Bár volt idő, amikor politikus voltam, és a politika mégiscsak társas műfaj, a magánéletemben inkább kerültem a társaságot. Ezt akkor azzal magyaráztam, hogy egész nap emberek között vagyok, ráadásul meglehetősen intenzíven, ezért a kevés maradék időmben inkább magányra vágyom”.    A BudapestKörnyéke.hu […]

Hírek

Leváltották a gyermekvédelmi intézmények csúcsvezetőit: távozik Gönczi Veronika, aki az ország összes gyermekotthonából kitiltotta Magyar Pétert

Gyökeres személyi változásokról és egy hatalmas összegű segélyalapról számolt be Magyar Péter napirend előtti felszólalásában hétfőn. A miniszterelnök közlése szerint a szociális és családügyi miniszter ma több kulcsfontosságú gyermekvédelmi és szociális intézmény vezetőjét is azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól. A távozók között van Magyar Péter egyik korábbi nagy politikai ellenlábasa is. Fejek hullottak a minisztériumban Magyar Péter hétfői bejelentése alapján a szociális és családügyi miniszter döntése értelmében távozni kényszerül a szektor szinte teljes élvonala. A menesztett vezetők listája a következő intézményeket érinti: A döntés hátterében álló pontos indokokat egyelőre nem részletezték, de a személyi tisztogatás mértéke jól mutatja, hogy […]

Hírek

A korrupció miatt letartóztatott fideszes Láng Zsolt állítólag letiltatott egy népszerű sorozatot, a producer örül, hogy rácsok mögé került a politikus

A napokban Láng Zsoltnak, a II. kerület egykori polgármesterének neve az óbudai korrupciós ügyben merült fel, azonban a múltból felsejlik egy másik, rendkívül bizarr botrány is, amelyben főszerepet játszott. A Magyar Rádió egyik legnépszerűbb sci-fi hangjátéka, az Időfutár ugyanis azután került tiltólistára, hogy kiderült: a politikus éppen a sorozatbeli főgonosz fiktív rezidenciájának címérehúzta fel a saját luxusvilláját. Célkeresztben a kultikus hangjáték A Kossuth rádió még 2012 áprilisában indította el hatalmas sikerrel futó ifjúsági fantasysorozatát, az Időfutárt. A kultikus rádiójáték epizódjait átlagosan 80-100 ezren hallgatták feszülten a készülékek előtt. A kalandos történet olyan fiatalokról szólt, akik egy rejtélyes, idősíkokon átívelő körző […]

Ne hagyd ki

Sokkoló részletek: TEK-esek csaptak le a Pest megyei kvad- és gépcsatár bandára – videó a cikkben

A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ kommandósaival közösen felszámoltak egy gátlástalan bűnszervezetet. A banda éveken át fosztogatta a helyi ingatlanokat, építkezéseket és vendéglátóhelyeket. Volt itt minden: megrongált kapuk, ellopott luxus-kvad, teherautónyi háztartási gép, sőt, még lőfegyver is előkerült a rajtaütés során. A bűnbanda elfogásáról készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  Bűnszervezetben működtek  A Kékvillogó.hu információi szerint a bűnszövetkezetet a 56 éves ceglédi G. István irányította. A férfi és hűséges társai 2024-től kezdve szisztematikusan tarolták le Cegléd, Nagykőrös, Dabas és Kecskemét térségét. A sorozat 2024 októberében indult, amikor G. István és az 57 éves D. Pál egy elektromos kapu motorját […]

Hírek

Balhé a ceglédi buszon: egy utas nekiesett a sofőrnek, ütötte-verte a vezetőt

Súlyos incidens borzolta a kedélyeket vasárnap reggel Cegléden, a Kossuth Ferenc utcában. Egy menetrend szerinti autóbuszon elszabadultak az indulatok, miután egy utas a szabályokat megszegve, nem a kijelölt megállóhelyen akart elhagyni a járművet. A buszvezető a biztonsági és közlekedési előírásokat betartva megtagadta a kérést, ami után az utas agresszíven lépett fel, és a verbális vita végül tettlegességig fajult. Tragédia is lehetett volna A budapestkornyeke.hu információi szerint a feszült helyzet csak a gyors és határozott civil, illetve rendőri fellépésnek köszönhetően nem végződött tragédiával. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az érintett autóbusz mögött haladt gépkocsijával Ujvári Gábor, a Ceglédi Őrszem Egyesület alapítója és […]

Hírek

Dupla virágözön a teraszon: Így érheted el, hogy a leander kétszer is virágozzon ezen a nyáron, jó ehhez a muskátli tápoldat is

A leander évek óta az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb balkon- és terasznövény az agglomerációs kertekben. Nem véletlenül: hamisítatlan mediterrán hangulatot teremt, csodás szirmai pedig elvileg egész nyáron díszíthetik az udvart, sok tulajdonos azonban azt tapasztalja, hogy a nyár második felére a növény látványosan kifullad. Hogyan turbózzuk fel? A muskátli tápoldat is jó a leandernek, vagy csak a leander táp a megfelelő? Kifulladnak a nyári bimbók A nyári szezon közepére sokan szembesülnek azzal a bosszantó problémával, hogy a leander egyre kevesebb új hajtást hoz, a bimbók egyszerűen elszáradnak, és a növény már korántsem olyan dús, mint június elején volt. Létezik azonban […]

Hírek

Kiderült, mi okozta a Budapest Parkban koncertező énekesnő szívleállását: megszólalt egy szemtanú

Amint arról beszámoltunk, péntek este félbe szakadt a Budapest Park koncertje, miután a Loophia énekesnője váratlanul összeesett a színpadon. A szórakozóhely egészségügyi csapata azonnal megkezdte Szolnoki Zsófia újraélesztését.  A színpadon esett össze  Félbe szakadt a Budapest Park péntek esti koncertje, miután az Elefánt előtt fellépő Loophia énekesnője, Szolnoki Zsófia Sára hirtelen rosszul lett a színpadon. A produkcióból mindössze egyetlen dal ment le, amikor a váratlan esemény miatt teljesen le kellett állítani az eseményt. A szervezők a zenekarral egyeztetve úgy döntöttek, hogy a helyzet komolyságára való tekintettel az est főkoncertjét elhalasztják, és egy későbbi időpontban tartják meg.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél […]

Hírek

Június 20-án indul a Balaton nyári főszezoni menetrendje – itt vannak a változások

Finomhangolt menetrenddel készül a MÁV a balatoni nyárra. Június 20-án indul a főszezoni, nyári menetrend. A nyári balatoni közlekedés pedig több vonatot és egyben nagyobb kapacitást is jelent. A frissített menetrend adatai folyamatosan kerülnek be az elektronikus rendszerekbe. Finomhangolták a menetrendet  A megszokott balatoni járatok többsége idén is közlekedik, ugyanakkor finomhangolás történt az elmúlt évek tapasztalatai alapján, Közvetlen balatoni járatok  Az Alföldről, Kelet-Magyarországról és a Dunántúl több nagyvárosából is közvetlen járatokkal lehet eljutni a Balatonhoz, tavaly közel negyedmillió utas választotta ezeket a vonatokat. Hegyi Zsolt szerint évről évre közel hárommillió utazás történik a Balatonhoz. A MÁV sokat dolgoztak a lassújelek […]

Hírek

Koncert közben lett rosszul a Loophia zenekar énekesnője a Budapest Parkban, a mentők élesztették újra

Péntek este rosszul lett a Loophia énekesnője a Budapest Parkban, tudatta a Park üzemeltetési igazgatója a koncerten résztvevőkkel. A banda, ami az Elefánt előzenekaraként szerepelt a Parkban, egy számot játszott a színpadon, mielőtt a zenész rosszul lett volna.  Rosszul lett az énekes  Az Országos Mentőszolgálat érkezett a helyszínre, az énekes már stabil állapotban vitték a kórházba. Az események miatt az Elefánt sem lép színpadra, a csapat frontembere, Szendrői Csaba azt mondta: nem tudja így vállalni a fellépést, mert ilyen helyzetben nem tudnák jól érezni magukat, és a koncertet egy későbbi időpontban tartják majd meg. A résztvevőket a jegyvásárlásnál megadott email […]

Hírek

Kábítószer birkoklás miatt körözi a rendőrség a nőnek öltözött Bada Tamást

Elfogatóparancsot léptettek életbe a fiatal Bada Tamás ellen. A hatóságok a lakosság segítségét kérik, hogy a nyomára bukkanjanak. Körözik a férfit  A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a 23 éves Bada Tamás ügyében. A fiatal férfi ellen jelenleg is érvényes elfogatóparancs van érvényben, miután kivonta magát az igazságszolgáltatás alól. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény áll a háttérben. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Drog-ügyben keveredett  A rendelkezésre álló adatok szerint a salgótarjáni születésű férfi ellen a Balassagyarmati Törvényszék BV. Csoportja bocsátotta ki az elfogatóparancsot. A vád ellene kábítószer birtoklása (Btk. 178. §) […]