Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Tragédia Várpalotán: Nem csillapodik a horrorhinta áldozatának fájdalma – „Sokszor olyan, mint egy kisgyerek”

Kilenc éve történt a hazai vidámparki rendezvények egyik legmegrázóbb balesete, de a család számára a rémálom azóta sem ért véget. A várpalotai kalapácshintából kizuhant Krisztofer ma is a túlélésért küzd: látása rohamosan romlik, munkát nem talál, édesanyja szerint pedig sokszor olyan felügyeletre szorul, mint egy kisgyermek. A pillanat, ami mindent megváltoztatott 2017. szeptember 2-án a várpalotai rendezvényen az akkor 18 éves Krisztofer családjával ült fel a kalapácshintára. A szórakozásnak induló nap pillanatok alatt változott kész horrorrá, amikor a hinta biztonsági karja menet közben meghibásodott. A fiatal fiú tehetetlenül zuhant ki a szerkezetből, és fejjel az útpadkának csapódott. Bár az orvosok […]

Tudj róla

Eltűnt egy 19 éves fiú, táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg: családja kétségbeesve kéri a lakosság segítségét

Életük legszörnyűbb rémálmát élik át egy 19 éves fiatalember, Fülöp István hozzátartozói. A fiúnak a hajnali órákban veszett nyoma a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Bár a személyes tárgyai és az iratai előkerültek, Istvánt jelenleg is nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok. Kétségbeesetten könyörög a testvér A fiú testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában tett közzé egy szívbemarkoló, kétségbeesett felhívást. Bejegyzésében azt írja, hogy megszakad a szíve, amiért imádott testvérének nyoma veszett. A drámai posztból kiderül, hogy a hajnali órákban a dunaföldvári hídnál megtalálták István táskáját, benne az összes személyes iratával, de maga a fiú sehol sem volt. […]

Ezt olvastad?

Fekete péntek az M1-esen: 40 perc különbséggel 8 embert halt meg két tragikus ütközésben

Borzalmas balesetsorozat rázta meg az országot péntek hajnalban az M1-es autópályán, Töltéstava térségében. Két egymást követő ütközésben összesen nyolc ember veszítette életét, a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljesen lezárták.A katasztrófavédelem és a rendőrség tájékoztatása szerint a tragédiák alig negyven perc különbséggel, egymástól mindössze két kilométerre történtek. Lángoló kamion és azonnali halál A drámasorozat hajnali 4 óra 30 perc körül kezdődött az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, Győr közelében. Egy Hegyeshalom felé tartó kamion eddig tisztázatlan okokból több, az út szélén álló munkagépnek hajtott neki. A becsapódás ereje hatalmas volt: a kamion szó szerint összetolta a munkagépeket, majd a teherautó fülkéje azonnal kigyulladt. […]

Ne hagyd ki

Döbbenet Mátészalkán: Mindenki szeme láttára az út közepén akarta felpofozni a piros Mazdás, dühös nő a fiatal férfit

Meglepő utcai konfliktusról posztolnak Mátészalkán. Egy bepöccent piros Mazdás hölgy teljesen elveszítette az önkontrollját, és a Penny Market előtti kereszteződésben kezdte bántalmazni és lökdösni a vele vitába keveredő másik autóst, egy fiatalembert. Közúti konfliktus Meglepő jelenetnek volt tanúja a napokban az egyik mátészalkai közösségi csoport egyik tagja, aki a látottak után nem is bírta szó nélkül hagyni a történteket. A feszült helyzet a helyi Penny Market áruház közvetlen közelében található forgalmas kereszteződésnél alakult ki, ahol a délutáni csúcsforgalomban pillanatok alatt elszabadultak az indulatok. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik […]

Hírek

Gyomorforgató botrány a Rátgéber kosárakadémián: egy kislány kamuprofiljával bukott le a neves gyógytornász, azonnal kirúgták

Azonnali hatállyal menesztették a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia más néven, a Rátgéber Akadémia gyógytornászát, L. B.-t. A férfi egy magát 13-14 éves kislánynak kiadó kamuprofillal keveredett durva sz.xchatbe, és konkrét ajánlatot is tett a gyermeknek hitt illetőnek. Nem akarnád látni azt a csetet! A kirúgott L. B. az U14-es lánycsapat mellett dolgozott, és a kosaras berkekben igazi tekintélynek számított: korábban a Tungsram, az FTC, a Pécs és még a női válogatott mellett is elismert munkát végzett. Az ügyet jól ismerő források szerint a valóság sokkoló. „Nem akarod látni azt a csetet” – nyilatkozta az Indexnek egy informátor, miközben az ex-gyógytornász […]

Hírek

Agyonverte és halálra éhezette a rabszolgaként tartott nőt a pátrohai házaspár, a halott asszonyra gyerekek találtak rá Aszódon

Ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék annak a családnak az ügyében, melynek tagjai éheztettek, rabszolgaként dolgoztattak és halálra vertek egy harmincas éveiben járó piliscsévi nőt. Amikor a család rájött, hogy az áldozatuk meghalt, kitették a holttestét a kocsiból az út szélére. A holttestet gyerekek találták meg egy bokros területen.  Rabszolgaként tartották  Egy pátrohai házaspár 2023 nyarán befogadott egy Piliscsévén élő, hajléktalan nőt, akinek szállást és ellátást ígértek, ha cserébe a nő segít a ház körüli munkákban. Ám a pár a nőt házi rabszolgaként tartotta és munkavégzésre kényszerítette. A nőnek nyár végétől a házaspár ágya mellett, a földön kellett aludnia, és napi […]

Hírek

Brutális online banki csalás: 47 milliót loptak el egy cégtől, egy 18 éves lány és társa bubott le

Újabb döbbenetes online csalás áldozata lett egy Pest vármegyei vállalkozás. A kiberbűnözőknek egyetlen telefonhívással sikerült teljesen kifosztaniuk a cég bankszámláját: csaknem 47 millió forintot tüntettek el percek alatt. A váci nyomozók azonban azonnal akcióba léptek, és hamarosan kattant a bilincs a tettesek csuklóján. Az ügy hátterét a police.hu ismertette. „Kiberbiztonsági munkatárs vagyok” – így verték át a cégvezetőt A gyanú szerint a drámai történet április végén kezdődött, amikor a sértett telefonja megcsörrent. A vonal túlsó végén lévő idegen banki alkalmazottnak, pontosabban kiberbiztonsági munkatársnak adta ki magát. A hangvétel komoly és aggódó volt: azt állította, hogy gyanús pénzmozgásokat észleltek a cég […]

Hírek

Rejtett kamera a klímában: elítélte a bíróság Balatonalmádi volt polgármesterét, aki megfigyelte a jegyzőt

Döntött a bíróság a balatonalmádi városházán kirobbant megfigyelési botrány ügyében. Jogerősen 600 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották a város korábbi vezetőjét, aki a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtett kamerával és mikrofonnal követte nyomon, mi történik a jegyző irodájában. A felvételeket a telefonján nézegette. Riasztószerelés közben bukkantak a kémeszközre A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tiltott adatszerzés bűntette miatt indított nyomozást, miután tavaly márciusban egy rejtett kamerát találtak Balatonalmádi jegyzőjének irodájában. Bercsényi László, a település jelenlegi polgármestere számolt be arról, hogy a technikai eszközre a hivatal riasztórendszerének kiépítése közben bukkantak rá a szakemberek.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél […]

Hírek

Kamionba rohant egy gyerekeket szállító kisbusz Biatorbágynál, 10 kilométeres a dugó, többen megsérültek

Ráfutásos balesetet szenvedett egy autóbusz és egy gépjármű az M1-es autópályán, Budapest felé, Biatorbágy térségében, a 18-as kilométerszelvénynél. A bicskei önkormányzati tűzoltók áramtalanították a buszt. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett pályaszakaszon 10 kilométeres dugó alakult ki.  Gyerekeket szállított a busz A baleset során a gyerekeket szállító kisbusz beleszaladt az előtte haladó kamionba – mondta Csécsi Soma, Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd kora délután. A buszon 32 gyerek utazott.  A sérülteket kórházba szállították. Úgy tudjuk, a Nemzeti Úszóprogram egyik busza szenvedett balesetet.   A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most […]

Hírek

Késelés a Havanna lakótelepen: hátba szúrta haragosát az ittas férfi

Június 3-án, szerda este a Havannai lakótelepen két férfi szólalkozott össze, majd az egyikük kést rántott és hátba szúrta haragosát. Mentősök és rendőrök lepték el a környéket, elfogták a késelőt, míg a sérültet kórházba szállították. Megszólalt a megkéselt férfi.  Ittasan kötekedett  A megkéselt férfi azt mondta, ismerte az elkövetőt. Ferenc a társasház előtt állt, amikor ittas ismerőse megjelent. Kötekedni kezdett. Ferenc szerint pár perccel később megjelent két ismerőse, két kiskutya kíséretében, akikhez ő oda ment beszélgetni.  “Amikor lehajoltam a kutyához, akkor a férfi fejbe akart rúgni, de a kutyát találta el. Azt kiabálta, hogy elloptam a telefonját, de nekem fogalmam sem volt […]

Ne hagyd ki

Újabb részletek a székesfehérvári tragédiáról: súlyos fej és belső sérüléseket szenvedett az ötödikről kizuhant diák

Amint arról beszámoltunk, súlyos tragédia rázta meg Székesfehérvárt hétfő virradóra. Egy középiskolás fiú zuhant ki a József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről. A diák csodával határos módon túlélte a zuhanást, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Eszméleténél volt a zuhanás után A fiatal közvetlenül a mélybe zuhanás után is a tudatánál volt. Az Országos Mentőszolgálat  közölte, hogy a riasztást követően azonnal két mentőegységet is a helyszínre küldtek. A mentősök tájékoztatása szerint a fiú súlyos fejsérülést és belső szervi sérüléseket szenvedett. „A fiú eszméleténél volt… Fájdalom- és vérzéscsillapítás, valamint a teljes teströgzítés után szállították a sürgősségi osztályra” – közölte az OMSZ. […]

Hírek

Magyar Péter kinevezte az ORFK új vezetőjét, Mecser Tamás lett az országos rendőrkapitány

Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal visszavonta Balogh János rendőr altábornagy országos főkapitányi megbízatását, és helyére Mecser Tamás rendőr dandártábornokot nevezte ki a magyar rendőrség első számú vezetőjévé. A budapesti főkapitány menesztése után ez már a második drasztikus váltás a csúcsvezetésben a napokban. Ő lett az ORFK vezetője  A Belügyminisztérium hétfői, MTI-hez eljuttatott hivatalos tájékoztatása szerint a döntést Magyar Péter miniszterelnök Pósfai Gábor belügyminiszter előterjesztésére hozta meg. A határozat értelmében Balogh János rendőr altábornagyot felmentették az ORFK vezetéséből, utódjául pedig azonnali hatállyal Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízták meg a szervezet irányításával. A rendőrségi csúcsvezetés átalakítása nem előzmény nélküli: a hét […]

Hírek

Életmentés a Petőfi hídon: a halálból rántották vissza a fiatal fiút a budapesti rendőrök – videó a drámai pillanatokról

Sorsdöntő pillanatok játszódtak le vasárnap délután a Petőfi hídon. Egy huszonéves fiatalember a korláton átmászva a mélybe akarta vetni magát. Már a levegőben lógott, amikor a BRFK kiérkező egyenruhásai az utolsó utáni pillanatban utána kaptak, és hatalmas küzdelem árán visszahúzták a biztos halálból. Két oldalról közelítettek a rendőrök A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vasárnap délután öt órakor futott be a segélyhívás, miszerint egy elkeseredett fiatalember áll a Petőfi híd szélén, és az életére akar törni. A helyzet kritikus volt, minden másodperc számított. Elsőként a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának két úgynevezett seriffegysége ért a helyszínre. A rendőrök azonnal felmérték a helyzet súlyosságát: […]

Hírek

Ámokfutót fogtak a rendőrök Budapesten: 50 helyett 129-el tépett, majdnem félmilliós bünti lett a vége

Elképesztő eredményt hozott a Budapesti Rendőr-főkapitányság  kéthetes csepeli razziája. A rendőrök május 18. és 31. között összesen 805 gyorshajtót dokumentáltak a 21. kerületben. A negatív rekorder a Weiss Manfréd úton bukott le, ahol a megengedett sebesség több mint duplájával száguldott. Közel félmilliós csekk a száguldásért A csepeli rendőrök fokozott ellenőrzése során megdöbbentő szabálytalanságokra derült fény. A kéthetes akció legnagyobb száguldozóját a Weiss Manfréd úton fogták, egy autós a megengedett 50 km/óra helyett 129 km/órás sebességgel száguldott. A rendőrség nem volt szívbajos, a mélyen zsebbevágó mutatványért 468 000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrre – derült ki a police.hu vasárnapi […]

Hírek

“Két kisgyerek meghalt, egy harmadik hónapok óta kómában van” – a tragikus balesetek miatt szigorítja a kormány az elektromos rollerek használatát

Súlyos és tragikus balesetek sora kényszeríti azonnali lépésre a kormányt. Külön ütemben, gyorsított eljárással szigorítják az elektromos rollerek használatát. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a helyzet tarthatatlansága miatt nem tudják megvárni a teljes KRESZ-reform végét – a rolleres szabályozás már a következő hetekben a kormány asztalára kerülhet. Sok a halálos baleset  A fővárosban és az agglomerációs csomópontokon is mindennapos látvánnyá váltak az e-rollerek, ám a népszerű járművek körül egyre nagyobb a baj. A kormány döntése mögött megrázó statisztikák állnak: idén már két 14 év alatti gyermek veszítette életét e-rolleres balesetben, egy 13 éves fiú pedig három hónapja […]

Hírek

„Együtt emlékezünk, együtt gyászolunk” – gyertyagyújtással emlékeznek iskolatársai a Bánki-tóba fulladt 15 éves Bálintra

Büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség annak a 15 éves fiatalnak a halálát, aki június 5-én, péntek délután merült el a Bánki-tóban egy osztálykiránduláson.  A fiú a tóba fulladt, holttestét hosszas keresés után a mentőcsapatok búvárai emelték ki a vízből. Osztály- és iskolatársai gyászolják a diákot. Hétfőn reggel megemlékezést tartanak a szécsényi intézményben.  Elmerült a tóba Amint arról beszámoltunk, borzasztó tragédia történt péntek délután a Bánki-tónál. A szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 9-ig osztályos tanulói osztálykiránduláson voltak. Az egyik diák, fürdőzés közben, elmerült a tóban.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 […]

Hírek

Megemenekülhet a Velencei-tó – Az új kormány külön törvényt készít a kiszáradással fenyegetett üdülőövezet megmentésére

Azonnali kormányzati beavatkozás indul a katasztrofális helyzetbe került Velencei-tó megmentéséért, miután a vízállás hetek óta drámai módon csökken. Gajdos László gazdasági és energetikai miniszter bejelentette, hogy a helyi civilekkel és szakemberekkel történt egyeztetés után egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítését kezdték meg, amely jogi és pénzügyi keretet biztosít a Budapest tágabb agglomerációjában lévő tó ökológiai védelmére. […]