Tóth Andi elárulta, hogy volt időszak, amikor pszichológustól kellett segítséget kérnie, mert nem tudta elfogadni önmagát. Többször került már a támadások kereszttüzébe, legutóbb Tóth Gabival szólalkoztak össze.

Állandóan kritizálják

Andit a közösségi oldalain ismert személyként állandó kritika éri, legfőképpen azért is, mert sosem fogja vissza magát, nem fél önmagát adni, ám a rosszakarók rengeteget bírálják vadóc személyiségéért, valamint külsejéért. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Tóth Gabival való konfliktusáról is beszélt

Az énekesnő a Best Magazinnak árulta el, hogy jól érzi magát a Tóth Gabival való online csatározás után: „Hatalmas igazságérzettel áldott meg a Jóisten, emellett nagy szám is van, szóval elképzelhető, hogy hamarosan újabb lavina sodor majd magával” – nyilatkozta Andi. Andi egyébként nem szeret vitázni, de hozzátette, hogy erősebbé teszik az ilyen konfliktusok.

Emiatt rúgták össze a port Gabival

Mint megírtuk Andi a napokban osztott meg egy fotósorozatot, amin éppen kávézik és ami egyébként egyben egy tequila reklám is volt, a képek pedig Andihoz híven egy kicsit erotikusra sikerültek. Valószínűleg Gabi ezen paprikásodhatott fel, ugyanis egy titkos Facebook csoportban keményen odapörkölt a képek kapcsán ifjú kolléganőjének.

Ez is érdekelhet:

Kemény szavak

“Van, akinek kávé nélkül nem indul a napja, Andikának tequila nélkül nem megy 20 évesen….bravo…jó üzenet a fiataloknak…imitálj spermiumot az arcodon a reggeli kávés tequiláddal.” – írta állítólag a posztban Gabi.

Andihoz eljutott

A bejegyzést persze Andi is látta, mint utóbb kiderül, ő is tagja volt ennek a csoportnak: “Igazából tudom, hogy lassan 1 éve próbál tüzet szítani köztünk különféle megalázó posztokkal (amiket később rendre eltávolít), privát üzenetek tucatjával és nyilvános commentekkel. Ugyanez az ember sírja el magát nektek a kamerában. Csak azt találom szomorúnak, hogy létezik egy ilyen facebook csoport, ahol hazánk ismert előadói gúnyolják és bántják szakmabeli kollégáikat. Tényleg jó lenne már, ha vége lenne a karanténnak, mert túlságosan unatkoznak művésztársaim. Gabi no para nem haragszom! Csak törődjön mindenki a saját dolgával.”

Gabi is reagált

Mindezek után Gabi egy hosszú posztban és egy videóban reagált a történtekre, sőt a 2014-es megismerkedésükről is szót ejtett. „Sokat gondolkodtam, hogy írásban reagálok az elmúlt nap eseményeire, de hamar rájöttem, hogy az nagyon hosszú lenne, és vélhetően kevesen olvasnák végig. Kérlek Titeket, hallgassátok meg az alábbi videó-bejegyzést! – erről részletesen itt írtunk.

Nem a háta mögött bántotta

“Fontos: Andit nem a háta mögött ‘bántottam’, hanem egy zárt csoportban, amelynek ő is tagja volt, véleményt alkottam egy bejegyzéséről! Nem alpári stílusban kritizáltam, nem a tehetségét vontam kétségbe, hanem hangot adtam a véleményemnek, miszerint egy közszereplő nem ilyen üzeneteket kellene, hogy közvetítsen, pláne nem így. Andinak (aki ahogy mondtam, szintén a csoport tagja volt) lett volna lehetősége megvédenie magát, ahogy amúgy ebben a csoportban szokás, de ő más utat választott. Ez a csoport arról szól, hogy valóban szakmabeli és szakma közeli emberek őszintén megfogalmazhatják a véleményüket, és egy dolog tilos: megsértődni. Elhangoznak pro és kontra érvek, őszintén, kendőzetlenül, és még eddig soha nem volt belőle konfrontálódás. Elém is tartottak már a csoporttagok görbe tükröt, amivel néha fájt szembesülni, de pont az a lényeg, hogy itt olyan kritikákat forgalmazunk meg, amin bizony néha nem árt elgondolkodni” – írta Tóth Gabi korábban az események hatására. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Tóth Gabi és Tóth Andi vitájáról itt olvashatsz még!

Kiemelt kép: Tóth Andi, TV2