Kategória: Közélet
Aktuális
Családi dráma Gárdonyban: megölte anyját, majd magával is végzett egy férfi
Vasárnap délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Gárdonyban egy lakóházban holtan találtak egy idős asszonyt, akinek halálát idegenkezűség okozta. Üzenetet küldött A nyomozás során eddig rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekmény elkövetését az elhunyt fia egy hozzátartozónak küldött üzenetben elismerte, majd ezt követően öngyilkosságot követett el. Az ügyben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást, az elsődleges nyomozási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Tragédia Kunfehértón Megölte feleségét, majd magával is végzett egy 78 éves férfi Kunfehértón – közölte a […]
Tudj róla
Brutálisan drága légvédelmi rendszert telepít a honvédség Pécelre, egy Oroszország felől érkező támadás esetén innét védenék Budapestet
Nagy a riadalom Pécelen, kiderült, hogy a gazzal benőtt egykori magyar és szovjet katonai laktanya területén ismét mozgolódnak a katonák. Győrből közelebb hozták a keleti határhoz azt a vadászgép és drónelhárító rakétarendszert, amely egy esetleges Oroszország irányából érkező támadás esetén Budapestet is jobban védhetné. Egyes hírek szerint a 2020-ban vásárolt légvédelmi rendszer értéke meghaladja a 126 milliárd forintot. Fotózni már nem lehet a környéken. A polgármester sem tudta Még a péceli polgármester, Kőváry Alexandra sem tudott semmi biztosat arról, hogy pontosan mi történik a település régi katonai bázisán, mi a mozgolódás, munkagépek megjelenésének oka, míg a Honvéd Vezérkar vezérezredese, Böröndi […]
Szponzorált cikkek
Potencianövelő, amit sok férfi választ bizalommal
Előfordulhat, hogy egy férfi úgy érzi, most nem a legjobb formáját hozza. A mindennapi nyomás, a...
Ezt olvastad?
Ütötte-verte feleségét egy nyíregyházi férfi, miután az asszony el akart válni tőle: a férj közös gyermekük megölésével is fenyegetőzött
Ütötte, rúgta, majd a hajánál fogva húzta a földön a feleségét egy nyíregyházi férfi. A nő ugyanis el akart válni tőle, már bírósági távoltartás volt érvényben ellene, de néhány napja ismét rátámadt, sőt azzal fenyegette, hogy megöli. Családon belüli erőszak Óriási családi balhé történt pár napja Nyíregyházán. Egy férfi súlyosan bántalmazta feleségét. A verések szinte mindennaposak voltak a házaspár életében. Amikor a nő el akart válni férjétől, az még jobban megverte, sőt azzal fenyegetőzött, hogy a közös fiukkal is végez vagy leugrik az ötödik emeletről. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen […]
Szponzorált cikkek
Biztonságos potencianövelő használat
A modern életvitel, a stressz és az egészségi állapotok egyaránt hozzájárulhatnak a merevedési...
Ne hagyd ki
„Nem haragszom a testvéremre” – forró főzőlapra tette a kétéves kisfiút a nagybácsi: Milánka súlyos égési sérüléseket szenvedett
Tavaly ősszel egy debreceni családban szörnyű baleset történt. Az édesanya kétéves kisfia csupaszon szaladgált és sírt, amikor a nagybátyja felkapta, de a gyerek kezdett kicsúszni a kezéből. A férfi ekkor a főzőlapra tette, ami éppen nagyon forró volt, mert az anya nemrég főzött rajta kávét. Súlyosan megégett A kisfiú feneke és lába súlyosan megégett, hatalmas fájdalmakat élt át. Másnap vitték kórházba, sebei három hét alatt gyógyultak be. “Borogattam neki hideg törölközővel az égést. Mivel rendszeresen gyújtok be a cserépkályhába itthon, ami meg szokta égetni a kezem, felkészültem, és az ilyen sérülések kezelésére ajánlott kenőccsel azonnal bekentem őt. Másnapra viszont csúnyább […]
Szponzorált cikkek
Az ideális orsó feeder horgászathoz
A feederezés a horgászat egyre népszerűbbé váló válfaja, ezért az ehhez illeszkedő felszerelés...
Hírek
Egy nap alatt két BKV-busz gyulladt ki Budapesten, veszélyben vannak az utasok
A tegnapi József Nádor téri busztűz után ma délelőtt is kigyulladt egy kék busz, ezúttal a budai oldalon. Mi történik a fővárosi buszokkal? Biztonságban vannak az utasok? Teljesen kiégett Kigyulladt a 16-os BKV-busz szerda délelőtt Budapest belvárosában, a József nádor tér közelében, a lángok a motortérben csaptak fel és átterjedtek a szomszédos épületre és a jelzőlámpára is. A tűzoltók 46 perc alatt eloltották a tüzet, a busz teljesen kiégett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Újabb busz lángolt A tegnapi baleset után csütörtök reggel újabb busz […]
Hírek
Bántalmazás a piarista óvodában: egy volt óvodás szerint 15 éve is folyamatosan verték és megszégyenítették a gyerekeket
Már a 2010-es évek elején is előfordult, hogy szóban és fizikailag bántalmazta a gyerekeket a nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Óvoda egyik óvónője – állítja egy egykori áldozat. Pofonsorba állították a gyerekeket Az elmúlt hetekben írtunk arról, hogy a szülők szerint büntetés gyanánt felpofozta, a folyosóra lökte és még fagypont alatt is az udvaron futtatta a gyereket a nagykanizsai óvónő. A rend a történtekre reagálva bocsánatot kért, és a vizsgálat idejére augusztus 2-tól felfüggesztett egy óvodapedagógust az állásából – számolt be róla az RTL. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. […]
Hírek
„Ezt nem lehet felfogni ami velünk történt” – a boltból biciklizett haza a 9 éves kislány, amikor halálra gázolta egy autó
Döbbenetes tragédia történt hétfő késő délután. Halálra gázoltak egy kislányt Sátoraljaújhelyen.Egy autó kanyarodás közben elsodort és elgázolt egy azonos irányba haladó kerékpáros gyermeket. A 9 éves kislány a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják a baleset körülményeit. Halálos gázolás Halálra gázolt egy autós egy 9 éves bicikliző kislányt hétfő délután Sátoraljaújhelyen. A rendőrségi adatok szerint a kislány rossz irányból kerülte meg a járdaszigetet, ezért a sofőr nem látta, elsodorta, majd áthajtott rajta. Az autón nem keletkezett sérülés, de a gyereket nem tudták megmenteni. „Még arra a gyerekre egy élet várt” – […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit a párkeresés során szinte senki sem úszhat meg?
A feltett kérdést olvasva minden bizonnyal a szerelmi csalódások, a kínos randik és a még cikibb...
Hírek
Eltitkolták gyógyíthatatlan betegségét a kistarcsai kórházban, halála előtt pár nappal tudta meg a családanya, hogy menthetetlen
Csak halála előtti napokban szóltak egy édesanyának a kistarcsai kórházban, hogy betegsége gyógyíthatatlan, családja az utolsó pillanatig reménykedett, hogy meggyógyul. A valós állapota a hivatalos dokumentumokba sem került bele. Férje az ápoláshoz sem kapott segítséget, pedig a hospice ellátás is elérhető lett volna számukra, sőt, el is kellett volna rendelni. Nem kaptak megfelelő tájékoztatást Elmulasztotta tájékoztatási kötelezettségét a kistarcsai kórház azzal, hogy csak az utolsó napokban tájékoztatott a végstádiumról egy súlyos daganatos betegségben szenvedő beteget és családját. Az orvosok emberi méltóságot sértő helyzetbe hozták a családot, ami miatt per indult a kórház ellen – írja a TASZ. Sérelemdíjat fizettek A […]
Hírek
Dagad a Lidl-botrány Gazdagréten: Most kiderül, hogy a Lidl és a helyi pap nagyívben tesz-e az emberek véleményére vagy sem
Ahogy azt az elsők között megírtuk a gazdagréti templom mellett épülne egy Lidl, állítólag a helyi pap és az áruházlánc ebben meg is egyeztek, a pap pedig kijárta a KDNP-s barátainál, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás legyen az építkezés. A helyi népszavazáson azonban elbukott a projekt, nagy kérdés, hogy ezek után mit lép a Lidl és a katolikus egyház: megépítik az emberek akarata ellenére az áruházat, vagy sem. Nem akarnak Lidl-áruházat A Gazdagréten és Madárhegyen lakók világosan üzentek: nem kérnek a Szent Angyalok plébánia mellé tervezett Lidl-áruházból. Az Újbuda Önkormányzata által kiírt hivatalos véleménynyilvánító szavazáson a résztvevők 70 százaléka elutasította […]
Hírek
„Építkeztek, gyereket terveztek” – rengeteg terve volt a balesetben szörnyethalt mentőtisztnek, Barbara és a férje egy részeg sofőr miatt halhatott meg
Amint arról nemrég beszámoltunk, frontálisan ütközött két személyautó a Fejér vármegyei Kisláng és Soponya közötti összekötő úton péntek esete. Egy fiatal házaspár vesztette életét a halálos balesetben. Az Országos Mentőszolglálat szombaton kiadott egy közleményt a szörnyű tragédiával kapcsolatban, amelyben kiderült, hogy egy fiatal mentőtiszt és férje hunyt el az ütközés következtében. Részeg lehetett a sofőr Részeg lehetett az a sofőr, aki miatt meghalt a fiatal házaspár pénteken Kisláng és Soponya között. A terepjárót, amely frontálisan az autójukba csapódott, egy 59 éves orvos vezette, a helyiek azt mondták, rendszeresen száguldozott és gyakran vezetett részegen. A mentőtiszt és a férje gyereket szeretett volna, ezért építkeztek, erről […]
Szponzorált cikkek
Hogyan kell ápolni a szarvasmarhák csülkét és patáját?
Ahhoz, hogy magas szintű legyen a termelés, fontos, hogy ne hanyagoljuk el a szarvasmarhák...
Ne hagyd ki
Vízhiány a székesfehérvári szülészeten: ismét palackos vízzel fürdetik a kismamákat és a csecsmőket
Ismét palackos vízzel kell fürödniük a kismamáknak a székesfehérvári kórházban, ugyanis újra teljes vízkorlátozás van a szülészeten, fertőtlenítés miatt, a kismamák azt mondják, hogy már legalább egy hete nem lehet inni a csapból az épületben. Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint azért nem, mert, ahogy fogalmaztak, „a víz emberi fogyasztásra nem alkalmas”. Ezt mondja a kormány A Belügyminisztérium közleményében visszautasította, hogy az intézményben hónapok óta ne lenne ivóvíz. Szerintük korlátozás csak a fertőtlenítési időszakokban – jellemzően néhány napig – volt érvényben. A tárca hangsúlyozta: bárhol, bármikor előfordulhat fertőzéses eset vagy műszaki probléma a vízhálózatban, de a kórház a legszigorúbb higiéniai előírások […]
Hírek
Három napon belül két magyar karona is meghalt: a 29 éves honvédnak gyakorlatozás közben állt meg a szíve
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint két veszteség érte pár napon belül a magyar honvédséget. Egy 47 éves főtörzsőrmester Szarajevóban vesztette életét, egy 29 éves szakaszvezető pedig gyakorlat közben lett rosszul, és nem tudták újraéleszteni. Haláleset Szarajevóban Két magyar katona is életét vesztette az elmúlt napokban. 2025. augusztus 5-én elhunyt egy magyar főtörzsőrmester, aki az EUFOR békefenntartó misszióban, Szarajevóban teljesített szolgálatot. A 47 éves katona 2024 augusztusa óta szolgált a misszióban az MH Légi Műveleti és Irányítási Központ állományából. Az elhunyt hazaszállítását a Magyar Honvédség biztosította. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél […]
Hírek
Tragikus: 24 óra alatt három motoros baleset történt, ebből kettő halállal végződött
Súlyos baleset történt Budapesten, az Árpád út és az István út kereszteződésében. A BRFK egyelőre nem közölt információt az esetről. A helyszíni információk szerint a motoroshoz mentők is érkeztek, akik már nem tudtak segíteni a sérülten. A motoros a helyszínen elhunyt. Nem járnak a villamosok Baleset miatt A 12-es és a 14-es villamos Újpest-központ M és Angyalföld kocsiszín között nem közlekedik. A kimaradt szakaszon pótló autóbusszal lehet utazni. A 30-as, a 230-as és a 30A autóbusz igénybevételét ajánlja a BKK. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Veszélyes keresztezős “Annyira […]
Hírek
Késelés Szolnokon: hatalmas erőkkel vonultak ki a rendőrök a vasútállomáshoz
Hatalmas erőkkel vonultak a rendőrök csütörtökön kora este a szolnoki vasútállomás előtti térre. Helyszíni beszámolók szerint nyakon szúrtak egy embert. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg az információt. Késelés Szolnokon Rengeteg rendőr vonult ki csütörtök délután a Jubileum térre, ahol az egyik padon történhettek az események. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást – írja a szoljon.hu. Nemrég tömegverekedés volt a városban. A polgármester 2 hete megkongatta a harangot, Győrfi Mihály szerint rettenetes a közbiztonság a városban. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Teltházas koncert Szolnok, úgynevezett Mentetlen részén, egy […]
Szponzorált cikkek
Hogyan nyerd vissza bőröd ragyogását és természetes egyensúlyát?
A bőrünk sok mindenről árulkodik, többek között az egészségi állapotunkról és a korunkról is. Az...
Hírek
Fogva tartották és brutálisan megverték a 15 éves lányt Veszprémben: a balatonalmádi bántalmazót egy év után fogták el
Elfogták azt a körözött balatonalmádi lányt, aki a gyanú szerint megkínozta és orrvérzésig verte a 17 éves barátnőjét egy veszprémi lakásban. A brutális bántalmazásról videó is készült, amelyet cikkünk végén tudsz megnézni. Verte a barátnőjét Az eset tavaly július 23-án, egy veszprémi lakásban történt, melynek során egy 16 éves lány ütötte-verte a 17 éves barátnőjét. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása a 16 éves lány megalázó módon bánt vele, és arra kényszerítette, hogy kiszolgálja a lakásban tartózkodó társaság tagjait. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Az utcán is verekedtek Amikor pedig távozni akart, […]
Hírek
„Nem tudta feldolgozni hogy elveszíti élete munkáját és délután belehalt ebbe a fájdalomba” – pár órával a Ruszwurm Cukrászda bezárása után kapott végzetes szívinfarktust Szamos Miklós
Szabályosan megszakadt a szíve Szamos Miklósnak, miután a Budavári Önkormányzat végrehajtókkal üríttette ki a Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos és az önkormányzat 10 évig pereskedett, végül az üzlethelyiséget át kellett adni az önkormányzatnak. Szamos Miklós ezután lett rosszul, pár óra múlva pedig meghalt. Gyászolnak a kollégák „Kedves Vendégeink a Ruszwurm Cukrászda utolsó bejegyzését írom. Tegnap az önkormányzat elvette 20 ember munkáját, bezáratta a Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos, a mi főnökünk nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját és délután belehalt ebbe a fájdalomba. Nincsenek tovább szavak, csak az üresség maradt” – írta a műhely egyik dolgozója a közösségi oldalon. A Budapest […]
Hírek
Tömegbaleset miatt beállt az M1-es Biatorbágynál: több kilométeres a torlódás
Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé, Törökbálint térségében baleset történt. A 16-os km-nél csak a belső sáv járható. A torlódás több km-es, már az M0-s autóútra is visszanyúlik, az M7-es autópálya csomópontjáig. Baleset Biatorbágynál Összeütközött három személygépkocsi és egy kisteherautó az M1-es autópálya 16-os és 17-es kilométere közötti szakaszán, a Győr felé vezető oldalon, Biatorbágy térségében, a forgalom jelenleg egy sávon halad. A baleset az M1-M0 csomópont közelében történt, jelentős torlódást okozva a reggeli órákban. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Tűzoltók a helyszínen A törökbálinti hivatásos tűzoltók […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit feltétlenül pakolj be a bőröndbe?
Amikor végre eljutunk oda, hogy a szabadság előtti utolsó munkanapnak is vége, akkor kerülnek elő...