Otthonában látogatta meg a Heti Napló stábja Sas Józsefet. A humorista feleségével utazott Thaiföldre, ahol kétoldali agyvérzést kapott, és kómába esett, majd kalandos úton hazahozták, és most itthon lábadozik.

Sas József most csak kerekesszékben tud közlekedni, így egyelőre csak nagyon keveset tud menni, és ahhoz is segítség kell neki. Amúgy nagy szeretettel emlékszik vissza a thaiföldi orvosaira, és ápolóira. Akik amúgy egy-két nap után már tudták, hogy komikus.

A főorvos megkérdezte tőle, mit dolgozik itthon, mire azt válaszolta: kabarészínész. A főorvos megkérdezte, mi az a kabaré, Sas József pedig válaszul elénekelte neki régi kedvenc dalát még a nyolcvanas évekből. Mindezt pár nappal az agyvérzés és a kóma után.

A thai orvos ebből a nyelvtörő dalból tudta meg, hogy a betegség nem tette tönkre Sas József agyát. Sőt, állítólag hamarosan már a nővérek is vele dúdoltak. A legnehezebb időszakot azért élte meg viszonylag könnyen, mert érezte, hogy nagyon sokan vannak mellette. Nemcsak Thaiföldön, itthon is.

Töretlenül hisz abban, hogy visszatér majd a színpadra. Olyannyira, hogy már tudja: az Egy cigányember panaszait adja majd elő. A jelmez is megvan már hozzá. A szövegből szívesen idézett: „Jaj, de sok közöttünk a csóró. Mint mezőn a száraz kóró. Nem örömből bazseválok, de mindenkit tolerálok. Engem ki tolerál, kérem? Van egy mosókonyhám Érden. Nincs részvényem, csak köszvényem, ezt kamatoztatja a térdem. De ha baj van, előhúznak, mint a dzsókert, velem rémisztik a brókert”.

Zsuzsa asszony először nem akart beszélni, de azután csak odament a férje betegágyához. 43 éve házasok.

Amikor Sas József felébredt a kómából a feleségének egészen különös történetet mesélt. És azt hitte is. „Azt mondta, hogy van 3 gyereke, valami thai szépségtől. De ezt csak álmodtam” – emlékezett vissza Sas József. Persze nincs három thai gyerek, így nem is kellett hazahozni őket. Pedig Sas József már éppen azt pedzegette a thaiföldi betegágyán, hogy nagy a lakás, elférne itt gyereksereg.

Sas József betegségéről szóló LikeNews.hu cikketit ide, ide és ide kattintva tudod elérni.

A Heti Napló teljes riportját itt érheti el:

Kiemelt kép: ATV