Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta tegnap este végre kiderült, ki nyerte idén a Sztárban Sztár versenyét. A nézők szavazatai alapján az ország legsokoldalúbb előadója díját ezúttal Szabó Ádám vihette haza.

Mégis csak az exek csatája

Mint ismert a a döntőbe, vagyis a TOP3-ba Tóth Andi, Szabó Ádám és Vastag Csaba jutott be, ám szinte mindenki az exek csatájaként írta le a végső összecsapás, hiszen Ádám és Andi a műsor kezdete előtt nem sokkal vetettek véget a kapcsolatuknak. Végül tényleg kettejük között dőlt el, ki is nyeri a Sztárban Sztár műsorát, hiszen időközben kiderült, hogy Vastag Csaba a bronzérmes.

Szabó Ádám a győztes

Azt követően, hogy Tilla kihirdette a győztest, mindenki arra várt, hogy Tóth Andi legalább a kezét nyútjsa Ádám felé és gratuláljon neki. Ez azonban a nézők szerint nem történt meg, nem sokkal később pedig meg is rohamozták Andi Instagram oldalát, ahol megkérdőjelezték a profizmusát és a szakmaiságát, szerintük ez nagyon nem szép húzás volt a fiatal énekesnő részéről.

Andit durván kikezdték a kommentelők

„Emberileg valahol megbuktál… Értem én, hogy a múlt az ex, de a magánéletet nem kellett volna a munkával egybe venni!!! Azért Ádámnak simán Gratulálhattál volna egy kézfogással is, ha már szegény megakart „ölelni”. De ő még a mondani valójában is bele tette, mennyire örült , hogy az élete része voltál te meg ” – írta az egyik kommentelő Andi legutolsó Instagram bejegyzése alá.

A LikeNews cikke alatt is megsorozták Andit

A LikeNews hírportál is beszámolt róla, hogy Szabó Ádám nyerte meg a műsor hetedik évadát, a közösségi oldalán pedig a kommentelők durván nekiestek Tóth Andinak. „Andi butuska, hiába a szép pofi, ha közben nem tudd viselkedni és annyit nem tudd mondani, hogy gratulálok” – írta az egyik hozzászóló.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Lement az exek csatája: Kiderült, hogy Tóth Andi vagy Szabó Ádám nyerte-e meg a Sztárban Sztárt | LikeNews

Tilla a nézői szavazatok összesítése után kihirdette, hogy kié a bronzérem, a harmadik helyezett pedig nem más lett, mint Vastag Csaba. Az persze benne volt a pakliban, hogy végül a nemrégiben szakított Tóth Andi és Szabó Ádám küzd majd meg a végső győzelemért, de talán ők maguk sem hitték el, hogy ez valóban megtörténhet.

Ádám a nyilatkozatában megemlítette Tóth Andit

Ádám miután kezdte felfogni, hogy valóban ő a hetedik évad győztese gyorsan elmondta, hogy nyereményét az Együtt az Autistákért Alapítvány részére ajánla fel, ezt követően pedig arról is beszélt, hogy nagyon furcsa helyzet volt a számára a végső pillanatokban Andi mellett állni, végezetül pedig hozzátette, hogy nagyon büszke rá, hogy az élete része volt.

Ez az alábbi videón nézhető vissza:

Ha pedig már az említett videónál tartunk….

Ha pedig már a műsor utolsó pillanatainál járunk, akkor érdemes egy kicsit alaposabban is szemügyre venni azt, főleg azoknak a kommentelőknek, akik durván kikezdték Tóth Andit az elmúlt néhány órában. Ugyanis miután Tilla kimondja Szabó Ádám nevét Andi látványosan megtapsolja, majd pedig 25.14-nél jól láthatóan belép valaki a kamerába, ám amögött is kivehető, hogy Andi és Ádám bizony kezet fognak.

ITT:

A képhez tartozó alt jellemző üres; szaboadamtothandi.jpg a fájlnév

Szabó Ádám közösségi oldalán védte meg Tóth Andit

Néhány perccel ezelőtt Szabó Ádám Instagram oldalán tett közzé egy felvételt, amit a nézőtérről vettek fel és amin egyértelműen látszik, hogy bizony az eredményhirdetés után Andi kezet fog Ádámmal és Ádám is viszont gratulál az énekesnőnek.

„Még mielőtt bármilyen összefoglalót és köszönetnyilvánítást írnék Nektek ezt a videot kérlek nézzétek meg! Akinek nem inge, ne vegye magára, de légyszi ne bántsunk senkit amiatt, hogy gratuláltunk e egymásnak, vagy sem! A videon a bizonyíték, Andi gratulált és én is viszont gratuláltam neki, szerintem minden a helyén volt és fair volt! Köszi a figyelmet! Később jelentkezem!” – írja bejegyzésében a friss győztes.