Az RTL Klub képernyőse több, mint 20 éve vezeti együtt a Híradót Erős Antóniával. Most azonban hosszú ideje nélkülözniük kell egymást a képernyőn.

Több mint 20 éve dolgoznak együtt

Védjegyévé vált az RTL Klub Híradójának Erős Antónia és Szellő István. A páros több, mint 20 éve dolgozik együtt, a nézők minden este az ő tolmácsolásukban hallhatják a világ legfontosabb híreit. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az utóbbi időben nem tudtak együtt dolgozni a koronavírus miatt

Az utóbbi időben azonban el kellett tekinteniük a közös munkától, ilyen hosszan még soha nem dolgoztak külön.

Tavaly március óta tart ez

„Egy-két hónap kivételével tavaly március óta, biztonsági okokból felváltva vezetjük a műsort Erős Antóniával. Így az elmúlt egy év az, amely a leghosszabb időszak talán, hogy nem dolgozunk együtt. Bár sosem számoltam, hogy hány adás van mögöttem, biztos vagyok benne, hogy ilyen hosszan nem dolgoztunk még külön” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Szellő István, aki spontán személyiség.

Énekhangját is megmutatta a Nagy számban

Ebből a nézők is ízelítőt kaphatnak a páros műsorvezetések alkalmával. „Spontán jönnek az adás végi megnyilvánulásaim. Antónia ezekre biztosan jobban emlékszik, nekem ezek nem maradnak meg igazán” – árulta el a híradós, aki nemrég énekhangját is megcsillogtatta az RTL Klubon látható ’Nagy szám’ című műsorban.

Nem tud énekelni

Szellő István nem tagadja, nagyon távolinak érzi magától a dalban való megnyilvánulást. „Nem volt nagy felkészülés, nem tudok énekelni, nem is szoktam énekelni. A műsorban szereplőknek –  többségében színészek, énekesek – nem nagy dolog elénekelni egy dalt.” EZ IS ÉRDEKELHET: Fluor Tomi egy nagyon fontos feladatot vállalt magára, ez most sok mindenre hatással lehet

Meghatározó élmény

„Egy televíziós műsorvezetőnek, újságírónak viszont egészen más. Nemcsak azért választottam a ’Tavaszi szél vizet áraszt’ című dalt, mert ott voltam a ’86-os Queen-koncerten, ahol Freddie Mercury elénekelte azt és ez meghatározó élmény volt számomra, hanem azért is, mert nem mertem volna mást elénekelni. Azzal csak kinevettettem volna magam” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Szellő István. 

Ez volt Szellő István nagy száma:

A Nagy számról

A Nagy szám néhány héttel ezelőtt startolt el az RTL Klub műsorán, melyet Kovács Patrícia vezet. A csatorna új, saját gyártású riportfilmsorozatában népszerű sztárok mutatkoznak be eddig ismeretlen oldalukról, egy számukra fontos és meghatározó zeneszámon keresztül. NE HAGYD KI! Liptai Claudiával és Fluor Tomival rajtol el az RTL Klub új riportfilmsorozata, meglepő titkokat árulnak el Kovács Patríciának az életükről a sztárok

Új oldalukról mutatkoznak be a sztárok

A produkció márciu 3-án startolt el, Kovács Patrícia műsorvezetésével, riportfilmsorozatban a legnagyobb magyar sztárok, számos színész, előadóművész és más területről ismert híresség is bemutatkozik eddig ismeretlen, egészen új oldaláról! IDE KAPCSOLÓDIK: Pataky Attila a házasságáról vallott: elárulta okozott-e valaha gondot a 23 év korkülönbség és az is kiderült, miről faggatják mindig Orsit – videó

Egy adásban két sztár

Egy adáson belül két sztár életútját kísérhetjük végig számtalan izgalmas epizódon át, amelyek egy számukra fontos és meghatározó zeneszám köré épülnek. A riportban előrehaladva soha nem hallott történeteken keresztül derül ki, a zene milyen szerepet játszik és játszott a főhős életében, miben határozta meg és miért ez élete legfontosabb dala. A műsor egyik legizgalmasabb részeként a kiválasztott dalt is előadják. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szellő István – Forrás: RTL Klub