Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás – erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.

Ezt jelenti a 2,5 millió beoltott

Szlávik János szerint ehhez az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen. Mint mondta, a több mint 2,5 millió beoltott embernek „már van hatása a járványra”, ami nem jelenti azt, hogy az új fertőzöttségi esetszámok drámaian csökkennének, de valamelyest javulnak majd az adatok.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az oltási hajlandóság

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy – ez látszik más országok példáján is – egy idő után lanyhulni kezd az oltási hajlandóság, amit oltásra buzdító kampányokkal lehet ellensúlyozni.

Erre kell törekedni

Ugyanakkor kiemelte, arra kell törekedni, hogy minél több ember oltva legyen, megerősítve bennük az oltások hatékonyságát, hiszen amíg a lakosság többsége nem lesz oltva, bizonyos szabályokat továbbra is be kell tartani, az emberek „nem érezhetik magukat szabadnak”.

Az AstraZeneca

Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban elmondta, az Európai Gyógyszerügynökség valóban kapcsolatba hozta a vérrögképződést az oltással, de ezek ritka esetek voltak a beadott oltások számához viszonyítva. Hozzátette: az oltást továbbra is javasolja, hiszen annak előnyei jócskán meghaladják hátrányait.

Az egydózisú oltóanyag

Jelezte, jövő héttől elérhető lesz Magyarországon is a Janssen cég koronavírus-elleni egydózisú vakcinája, ezzel már hat védőoltással oltanak itthon. Mint azt a LikeNews.hu hírportál is megírta ennek első szállítmánya nemrégiben érkezett meg az országba.

Folyamatos az oltás

Szlávik János elmondta, hogy folyamatos az idősek, a krónikus betegek, a kritikus infrastruktúrában és a köznevelésben dolgozók, valamint a pedagógusok oltása. Utóbbiakkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy minél többen élnek az oltás adta védettség lehetőségével.

Erre hívta fel a figyelmet a szakember

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus brit mutánsa egyre több fiatalt betegít meg, a tapasztalatok szerint 30-40 éves fiatalok kerülnek sokszor súlyos tünetekkel kórházba. Ez azt mutatja – tette hozzá -, hogy a fiataloknak is kérniük kell az oltást, hiszen ők is veszélyben vannak a fertőzéstől.

Az elmúlt 24 óra hírei

Mint ahogyan azt a LikeNews.hu hírportál is megírta az elmúlt 24 órában 2837 új fertőzöttet regisztráltak és meghalt 272 beteg.

1209-en vannak lélegeztetőgépen

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 431 124 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 272 974 főre emelkedett. 10 818 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 209-en vannak lélegeztetőgépen. 

Fontos a védelmi intézkedések betartása

Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 30%-a már kapott oltást, szemben az uniós 15%-os átlaggal. A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de még most is nagyon sokan fertőződnek meg, ezért a védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szlávik János – Forrás: TV2