A bántalmazó kapcsolatokról ma már sokat lehet olvasni, aminek kifejezetten örülök. Hiszen amíg rejtegetünk valamit, addig az nem tud megváltozni. Ha van valami, amiről beszélnünk kell, akkor az a gázlángozó kapcsolatok, a verbális bántalmazás és fizikai erőszak, de legfőképpen az ebből való túlélés. A LikeNews szakértőjének, Zelend Niki, Access Bars és Facelift facilitátornak az írása.

Sokak számára nyújt segítséget, ha felismeri önmaga kapcsolatának mérgező virágait. Egy ilyen kapcsolat súlyos érzelmi fogság, mert az áldozatot a legtöbb esetben nem engedik kiszállni. A bántalmazó ugyanis verseng, mert ő magát hasonlítja hozzád.

Soha nem fogja elismerni az értékedet, soha nem fogja elismerni a választásaidat, soha nem fogja elismerni a nagyságodat. Te pedig szép lassan traumatizálódsz. Trauma minden olyan dolog, ami a józan eszedet meghaladja. A gázlángozás ennek egy elég erős változata, de szeretném tudatosítani, hogy van belőle kiút és túl lehet élni. 

Hazugság, hatalom

Mit nevezünk gázlángozásnak? Nem mást, mint azt a pszichológiai játszmát, ami egy kifinomult manipulációs technikán alapul. Briliáns ördögi csikicsuki, amikor egy személy úgy növeli az erejét, hogy közben az áldozata már-már megkérdőjelezi saját valóságát, szinte észre sem veszi és erőtlenné válik. 

Ebből a 11 jelből azonnal rájöhetsz, hogy gázlángozó a partnered:

  1. Hazudik, méghozzá rezzenéstelen arccal. Cél, hogy te bizonytalan legyél.
  2. Tagad folyamatosan, ezáltal te megkérdőjelezed magad.
  3. Támad, főleg abban, ami a legfontosabb neked. 
  4. Lehúz és padlóra küld időről időre, fokozatosan, periodikusan.
  5. Mást mond és mást csinál. Nincs benne összhang.
  6. Értéktelennek tart, néha mégis megdicsér. 
  7. Összezavar, hogy ne érezz stabilitást.
  8. Kivetít. Megcsal, mégis téged vádol ezzel.
  9. Ellened hangol bárkit. 
  10. Őrültnek titulál, megkérdőjelezi a józanságodat.
  11. Elhiteti veled, hogy mindenki más hazudik, csak ő nem. 

Szeretném, ha tudnád, hogy bántalmazásra soha nem lehet ok. Lélekgyilkolásra soha nem lehet ok. Aki rendben van önmagával, az nem gázlángozik. 

Igaz történet arról, hogyan kegyetlenkedett szerencsétlen nővel otthon az élettársa. Mindez Magyarországon történt, kattints ide a részletekért!

Kiút a bántalmazásból

Elsőként ismerd fel, hogy nem rólad szól ez az egész. Hanem róla. A kulcs a következő: vedd vissza az erődet. Azért hagytad eddig, hogy bántalmazzon, mert nagyobbnak és erősebbnek láttad őt magadnál. De csak azért tudott látszólag erősebb lenni, mert te megengedted neki. 

Hajlandó vagy-e nem bevenni többé hazugságokat? Hány hazugságot vettél be magadról? Ha igazzá teszel minden szót, amit más mond neked, akkor hagyod, hogy a bántalmazó hatalmat szerezzen feletted és benne maradsz a bántalmazás energiájában.

Bántalmazónak és bántalmazottnak lenni egyaránt ugyanaz, önmagunk el nem ismerése. Minden bántalmazó komoly sérülésekkel küzd, hiszen nem tudja elismerni saját értékeit, nagyságát és képességeit. Ha látod a mozgatórugóikat, ha ismered a működéseiket, soha többé nem fogod önmagad rosszá tenni.

Erős vagy!

Szeretném, ha tudnád, hogy nagyszerű és erős vagy! Azért lettél kiszemelve és bántalmazva. Mert ha téged legyőz, úgy érzi, hogy győzött. Kérlek, tudatosítsd magadban, hogy csak magadért vagy felelős, senki másért. Főleg nem azért, aki bántalmazott téged. Elismerni csak önmagad tudod magadat!


Zelend Niki, Éberség fejlesztő, Access Bars Facilitátor korábbi írásai:

Zelend Niki, Access Bars és Facelift facilitátor, Tudatosság fejlesztő

Niki hitvallása: „Hiszem, hogy végtelen éberséggel, lehetőséggel és választással – magunk teremtjük az életünket!”


Kiemelt kép: illusztráció – Depositphoto