A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy vádat emeltek Berki Krisztián ellen. Mint ismert az izomceleb néhány évvel ezelőtt – a vád szerint – indokolatlan fékezéssel egy utasokat szállító autóbuszt kényszerített vészfékezésre.

Végrehajtandó börtönbüntetést kértek rá

Berki Krisztiánnal szemben néhány nappal ezelőtt az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Azóta azonban Berki Krisztián maga is folyamatosan magyarázza a bizonyítványát, a felesége, Mazsi is a védelmére kelt, a hozzászólók szerint viszont ezen a történeten nincs mit szépíteni. A celeb ennek ellenére nemrégiben is megpróbálta….A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez történt 2018-ban

Az esetről korábban a LikeNews.hu hírportál is beszámolt, mint megírtuk Berki Krisztián még 2018-ban egy Bentley-vel Párkányból tartott hazafelé, amikor megelőzte a BKK buszát, majd utána jobbra akart befordulni. Csakhogy a busz hátulról nekiment, összetörte a 70 millió forintos luxusautó farát. 

A busz a megállóhoz érve lassított

A vád szerint a vádlott 2018. március 17-én, Budapest, 3. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le – és felszálló utas hiányában nem állt ott meg, áll az ügyészség közleményében.

Záróvonalon előzött

A vádlott záróvonal és előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind a vádlott, mind a busz vezetője dudált egymásra.

Túllépte a megengedett sebességet, majd jött a vészfékezés

A vádlott ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt. Az autóbusz vezetője vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést.

Az utasok megütötték magukat

A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.

Közúti veszélyeztetés

Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti vádiratában a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, közügyektől-, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

Vétlenből gyanúsított

Az ügyben korábban egyébként Berki Krisztián vétlenségét állapították meg, mint megírtuk a balesetet a rendőrség akkor kivizsgálta, és egyértelműen megállapította a buszsofőr hibáját. Éppen ezért Berki nagyot nézett, amikor annak idején megkapta az idézést és rájött: újra kezdődik a procedúra, ráadásul most már gyanúsítottként kellett megjelenjen a rendőrségen.

Szerintük nem történt közúti veszélyeztetés

Berki Krisztián ügyvédje akkor a Blikknek mondta el, hogy a BKK videofelvételét visszanézve azt látták, hogy a busz fékezés nélkül simán nekiment az izomceleb autójának s bár a gyanú szerint közúti közlekedés szabályait megszegve veszélyeztette mások testi épségét, szerintük nem ez történt.

15 milliós kár keletkezett az autójában

“Korábban tanú voltam, most pedig hirtelen gyanúsított lett belőlem” – mondta közel egy évvel ezelőtt a Blikknek Berki Krisztián. “Megnéztem a BKK buszának videófelvételét, s egyértelműen látszik, hogy se közúti balesetet nem okoztam, se bűncselekményt nem követtem el, a balesetről a sofőr tehet. Számomra egyértelmű, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester fennhatósága alá tartozó BKK a buszjegyemet sem tudja kifizetni, nemhogy a Bentley-m javítását. Ugyanis míg a buszban 2,5, az én autómban 15 milliós kár keletkezett.” – mondta akkor.

Mazsi is a védelmére kelt

Miután a vádemelés híre körbejárta a sajtót Berki felesége, Mazsi feltöltött egy videót az Instagram oldalára, ahol férje álláspontját igyekszik alátámasztani. Mazsi még a baleset helyszínére is visszament, onnan prezentálta mondanivalóját, ám a szemfüles kommentelők azonnal kiszúrták, hogy ez bizony nem ugyanaz a helyszín, mint ami a vádiratban szerepel. Mazsi többször is hangoztatja, hogy nem is volt záróvonal, nos ahol ő felvette a videót, a Boglár utcában valóban nincs, ám a vádiratban szereplő Pünkösdfürdő utcában van. EZ IS ÉRDEKELHET: Puzsér Róbert és Tibi atya és alaposan beleállt Berki Krisztiánba – Egyikük sem finomkodott a szavakkal

Puzsér Róbert is elmondta a véleményét

Közben Puzsér Róbert egy videót tett közzé, ahol arról is beszél, hogy Berki Krisztián feleségét, Berki Mazsit sajnálja, ahogy a megmagyarázhatatlant próbálja megmagyarázni, utalván a büntetőfékezős ügyre. “Bevallom, nagyon sajnálom Berki Krisztián feleségét, Mazsit, ahogy sírva magyarázza a magyarázhatatlant, ahogy politikai összeesküvésekkel vádaskodik, az egyszerűen tragikus. Ilyenek lehetnek a szekták mélyén élő szerencsétlenek, akiknek kimosták az agyát, elvették a józan eszét és az erkölcsi érzékét. Alighanem ez az, amihez Berki Krisztián egyedül ért” – mondta Puzsér a videóban. KAPCSOLÓDÓ! “Soha nem sodort volna veszélybe a férjem” – Berki Krisztián felesége, Mazsi is reagált a férje vádemelésre

Azt mondja azt se tudja, mi az a büntetőfékezés, de motorral is csinálta már

„Én nem tudom, hogy mi az a büntetőfékezés, nagyon jó lenne, ha valaki ezt elmondaná” – ezt Berki Krisztián nyilatkozta pénteken reggel a Mokkában, azonban ez a 2018-as események fényében már eleve hihetetlen, arról pedig nem is beszélve, hogy nagyon úgy fest: nem a buszos balhé volt az egyetlen. A Blikk birtokába jutott ugyanis egy felvétel, amin állítólag szintén Berki Krisztián látható, és amin szintén a büntetőfékezős módszert veti be.

Mutatjuk!

Most az Instagramon magyarázza a bizonyítványát

„Nem azt kapod amit akarsz. Hanem, amire szükséged van jelen pillanatban. Az élet jobban tudja. Bízz benne. Egy erős sikeres emberben mindig a hibát keresik és azt várják, hogy hibázzon… a tömeg mindig ellen drukker. A szakértői jelentésben a szakértő feltesz egy kérdést amin érdemes elgondolkodni”… – írja a bejegyzésben Berki. IDE KAPCSOLÓDIK: Nem folytatja a közös munkát a LifeTV Berki Krisztiánnal

Vajon a busz vezetője (akit azóta a BKK “kirúgott”) az enyhe fékezést követően miért vette le a lábát a fékpedálról mintegy 30 méteren keresztül….? – teszi fel a kérdést az izomceleb, aki választási lehetőségeket is felajánl:

• szándékosság,
•ilyesztegetés,
•gondatlanság
•emberek veszélyeztetése…..

Nem büntetőfékezhetett, legalábbis ő ezt mondja

A posztban továbbá arról is beszél, hogy a „Bentley vezetője nem büntetőfékezhetett hiszen a fékezésének a sebessége nem érte el az 5m/s fékezés mértékét tehát a Bentley vezetője azaz ebben az esetben Berki Krisztián nem vészfékezett és nem is büntető fékezett!”

Szerinte ez látszik a videón

„Pusztán a videón is jól látható, hogy egy mellékútra szeretett volna bekanyarodni amely mellék út előtt (éppen épülő Village lakópark) folyamatosan 4.5 másodpercen keresztül fékez (a féklámpa folyamatosan világít miközben a visszapillantó biztonsági visszajelző fénye is bizonyítja az index helyes szakszerű használatát) egy óriási tócsa tátongott”

A kommentelők azonnal kiszúrtak valami furát

A kommentelők azonnal kiszúrtak Berki posztjában valami furát, mi is szándékosan nem javítottuk ki fentebb. Na, ki találja meg? . A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Segítségül itt van Berki posztja is, mert még ő maga sem javította:

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: LifeTV