A LikeNews.hu is beszámolt róla, hogy nemrégiben elvesztette az édesanyját Réka. A fitneszedző a tragédia óta először jelentkezett be élőben a Facebook-oldalán, ahol köszönetet mondott a támogatásért, de azokról is szót ejtett, akik még a gyász időszakában is támadják.

Ilyenkor válik felnőtté az ember

Réka az élővideóban tegnap este elmondta, hogy habár a szíve összetört édesanyja halála után, de az élet megy tovább. “És bármennyire is fontos számomra a család, és bármennyire is fontos volt nekem az édesapám és az édesanyám, de azt mondják, hogy ilyenkor válik felnőtté az ember, úgyhogy meg kell tanulnom ezzel együttélni” – mondta a fitneszedző.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Erre biztat mindenkit

A tréner a felvételen mindenkit arra biztatott, hogy addig ölelje át a szeretteit, amíg teheti és szeresse őket, mert egy pillanat alatt elveszítheti őket. Hozzátette, hogy továbbra is számíthatnak rá azok, akikkel együtt szokott tornázni.

Jöttek gyűlölködő kommentek is

Réka elmondta, hogy nagyon sok gyűlölködő kommentet is kap a közösségi felületein. “Hogy pusztulnátok ki a tetves Schobert családdal együtt. Tombol a covid és te még ki is posztolod, rúgj még az emberekbe, retardált nő” – olvasta fel Réka a bejegyzést, amit egy olyan személy közösségi oldalára írt valaki, aki tagja az alakreform közösségnek. A fitneszedző hozzátette, hogy ez alá olyan kommentek érkeztek, mint például: “mit lehet tőlük várni, két napja volt a temetés és már utaznak” – amire Réka elmondta, hogy természetesen nem igaz.

Fogalmuk sincsen

Réka a gyűlölködő kommentek felolvasása után elmondta a véleményét, szégyennek tartja, hogy olyan emberek írnak le ilyen dolgokat, akiknek gőzük sincs arról, hogy milyen egy ember élete, vagy a mindennapjai hogyan zajlanak.

Nem kellene neki ilyen példa

“Ezek az emberek gyermeket nemzenek, vagy nemzettek, vagy nagyszülőként próbálnak példát mutatni a kisunokáiknak. Hát, nekem ez a példa sem gyermekként, sem unokaként nem kellene. Hát, ilyen a világ. Nagyon érdekes. Én mégis azt mondom, töltse meg a szíveteket, lelketeket a szeretet, itt a hosszú hétvége legyetek minél többet együtt” – kérte a követőit Réka. A tréner hozzátette, hogy jövőhéten már újra munkába áll és edzéseket fog tartani.

Réka tegnapi élő bejelentkezését itt nézhetik vissza

Édesanyja mellé temették

Szülővárosában helyezték végső nyugalomra Rubint Réka édesanyját, Zsuzsanna asszonyt. Réka anyukáját akarata szerint édesanyja mellé temették el a kazincbarcikai temetőben. KAPCSOLÓDÓ! Utolsó útjára kísérték Rubint Réka édesanyját: kiderült, hogy hol helyezték végső nyugalomra

Norbi tudatta a követőkkel korábban a szomorú hírt

Norbi egy posztban elmondta, hogy nem szeretnék találgatást és bulvár pletykát éppen ezért elejét véve a találgatásoknak szomorúan tudatják, hogy sajnos Réka édesanyja elhunyt. Mint Norbi a bejegyzésben írta “A mai napon kora délután Réka édesanyja, szeretett Anyósom, egy szokásos boldog családi látogatás után, kifelé menet, a garázs előtt, jómagam, Lara, Norbika és Réka kezei között elhunyt.” 

Próbálták újraéleszteni

“Fiammal próbáltuk újraéleszteni, a mentők 10p alatt kiértek, percekkel később mentőhelikopter is jött, de 1 óra küzdelem ellenére sem tudták a szívét újra elindítani. Ezúton köszönöm a mentők, orvosok, rendőrök, szomszédok igyekezetét. A sokk és a fájdalom elmondhatatlan. Nagyon féltem Rékát. Ölellek Benneteket! Norbi” – írta a bejegyzésben korábban Norbi. KAPCSOLÓDÓ! Meghalt Rubint Réka édesanyja – Mentőhelipokter is érkezett a helyszínre, de már nem tudták megmenti, a karjaik között hunyt el

Korábban koronavírusos volt

Mint ismert Rubint Réka édesanyja korábban elkapta a koronavírust, kétoldali tüdőgyulladása volt, ám ebből akkor felépült. Gyógyulásáról Réka akkor a közösségi oldalán adott hírt: “Tegnap említettem, hogy megosztom veletek azt a CSODÁT, ami velem/velünk történt az elmúlt hetekben. Könnyekkel és félelemmel teli időszakon vagyunk túl, de mint mindig, most is megtapasztaltam, hogy a szeretetnek óriási ÉLTETŐ ereje van!” 

Tüdőembólia okozta a halálát

Ahogy mi is megírtuk, Rubint Réka édesanyja tavaly év végén megfertőződött a koronavírussal és vélhetően ennek a szövődményeként tüdőembólia miatt hunyt el. “Hiába szedte a vérhígítót, amit egyébként is évek óta használt, sajnos, elkerülhetetlen volt a tragédia. A szakorvos azt mondta, ha éppen nem velünk van, hanem 400 kilométerrel odább, akkor is ugyanabban az időpontban lett volna rosszul. Mindig szoros volt a kapcsolatunk, de az utóbbi hónapokban a megszokottnál is több időt töltöttünk együtt. Éppen a betegség miatt, nagyon megijedtünk akkor, hogy elveszítjük, ezért akartuk a közelünkben tudni, hogy vigyázzunk rá” – folytatta Norbi a Blikknek nemrégiben.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A gyerekek nehezen dolgozzák fel

A fitneszguru azt is elmondta, hogy két nagyobbik gyermekük Lara és Norbi, akik jelen voltak a tragédiakor érthető módon nagyon nehezen dolgozzák fel. Nagylányuk reggel is sírva ébredt fel. ” Nagyon erősek, de hiányzik nekik, ők Réka anyukájának a kezeiben nőttek fel, erős kötődés volt köztük”. OLVASD EL! “Szegény Réka, itt van 43 évesen, és most se édesapja, se édesanyja, árva lett” – Schobert Norbi megszólalt a családjuk tragédiájáról

Kiemelt kép: Rubint Réka – Forrás: RTL Klub