Mint ahogyan arról december elején a LikeNews hírportál is beszámolt koronavírus fertőzésben elhunyt idősebb Kozák László Grófo, Kis Grófo édesapja. A felfoghatatlan tragédia az egész családot megviselte, Grófo azóta nem is nyilatkozott médiának, közösségi oldalán korábban csak a temetés részleteivel kapcsolatos információkat osztotta meg a követőivel.

Koronavírusos volt

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta Kis Grófo és a család több tagja, köztük az édesapja is koronavírusos volt. Kozák László kórházba is került, lélegeztetőgépen is volt, ám Kis Grófo Blikknek édesapja tragikus halálát megelőzően nem sokkal azt mondta: már jobban van a zenész.

IDE KAPCSOLÓDIK:

Kis Grófo csak szűkszavúan nyilatkozott édesapja haláláról

A tragédiát követően megszólalt Kis Grófo, aki a Bors megkeresésre, elárulta, nem tudott elbúcsúzni szeretett édesapjától. – Tragédia történt a családunkban, édesapám koronavírusban elhunyt. Sosem gondoltuk volna, hogy ebbe bele fogunk esni, hihetetlen tragédia, hogy ez megtörténhetett, mondta a lapnak korábban Kis Grófo.

Most először nyilatkozott részletesebben

Most, kicsivel több mint egy hónap után Kis Grófo megtörte a csendet, a temetés óta először beszélt édesapjáról. “Mindennap nehéz, ólomlábakon múlik az idő. A karácsony és a szilveszter is jeles ünnep számunkra, apám nélkül így különösen fájdalmas napokon vagyunk túl” – árulta el a Bors megkeresésére a zenész.

KAPCSOLÓDÓ:

Még nem fogták fel, ami történt

Kis Grófo a lapnak elmondta, hogy még nem sikerült felocsúdniuk a sokkból, még mindig mardossa a szívüket a bánat. “Hiába mondják, hogy majd idővel jobb lesz, tudom, tudom, hogy ennek így kellene lennie, de ezt ebben a percben nem tudom elhinni, elfogadni, felfogni. Talán majd enyhül egy kicsit, de elmúlni sosem fog.”

A munkában bízik

Kis Grófo a lapnak azt mondta abban bízik tavasszal újra munkába állhat, az talán majd eltereli egy kicsit a figyelmét a gyászról. “A munkába akarok temetkezni. Az öcsémmel, Pistivel az a legfontosabb számunkra, hogy édesapánk örökségét tovább vigyük. Azt mondogatjuk egymásnak, hogy erősnek kell lennünk, és el kel végeznünk a munkát, amit apánk vár tőlünk. Az ő útján megyek tovább, az ő emlékét ápolom. Méltón szeretnénk képviselni őt, folytatni azt, amit elkezdett. Tudom, hogy ő is ezt szeretné, ezt várja a fiaitól.

A temetés részleteiről itt írtunk:

Dalt fog írni az édesapjához

– Születni fog egy nóta, ami apám emlékére csendül majd fel, de még kell egy kis idő. Érzelmileg egyelőre képtelen vagyok egyetlen hangot is énekelni, ha róla van szó, mondta a lapnak Kis Grófo.

Kiemelt kép: Kis Grófo