A szokásosnál két órával hosszabb nyitva tartással ünnepelhetik az angliai és a walesi pubok Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle esküvőjét – értesült a LikeNews.

Amber Rudd brit belügyminiszter vasárnap ismertetett rendeletében közölte, hogy az angliai és a walesi pubok az esküvő napjára virradó éjjel, valamint a ceremónia után is hajnali 1 óráig fogadhatják a vendégeket. Egyes eseti kivételektől eltekintve az Angliában és Walesben működő pubok rendszerint 23 óráig szolgálhatnak fel szeszesitalt.

Az idén 34 éves herceg, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája és a 37 éves amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be. Az esküvő május 19-én lesz Windsorban, a legősibb angliai királyi rezidencián.

A brit belügyminiszter vasárnapi rendeletének indoklásában hangsúlyozta: a hercegi esküvő országszerte alkalmat teremt a helyi közösségeknek arra, hogy együtt ünnepeljék „a királyi család és az egész nemzet számára nagy jelentőségű és örömteli eseményt”. Amber Rudd szerint a közvélemény is pártolja, hogy hosszabb ideig emelhesse poharát Harry herceg és Meghan Markle tiszteletére „a nemzeti vigalom napján”.

A pubok népe korántsem első ízben köszöntheti hajnalba nyúló ünnepléssel a királyi család valamely jeles eseményét. A kormány hasonló nyitva tartási engedményről döntött 2011-ben, amikor Harry bátyja, Vilmos herceg, a brit trón majdani várományosa és menyasszonya, Kate Middleton – a világraszóló londoni esküvő óta viselt címe szerint Katalin cambridge-i hercegnő – kelt egybe, valamint 2012-ben, II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóján, és 2016-ban is, az uralkodó 90. születésnapja alkalmából.

A vasárnap bejelentett újabb hasonló intézkedést örömmel üdvözölte Brigid Simmonds, a Brit Sör- és Pubszövetség vezérigazgatója. Simmonds közleménye szerint a szövetség „elragadtatással” nyugtázza a kormány döntését, amely lehetővé teszi, hogy „a nemzet felelősségteljes módon emelhesse poharát Harry és Meghan tiszteletére”. A szakmai szervezet vezérigazgatója szerint az intézkedés emellett jót tesz majd „a nagyszerű brit sör- és pubszektor” forgalmának is, „aminek épp ideje”.

MTI