Ambrus Attila azon kevés emberek egyike, akinek sikerült megszöknie a rendőrség Gyorskocsi utcai fogdájából. A Viszki mindent előre eltervezett, most pedig eddig még sosem hallott részleteket árult el a szökéséről.

Közel 22 éve történt

Ambrus Attila már közel 22 évvel ezelőtt hajtotta végre a bravúrosnak számító akciót, ám máig élénken emlékszik arra a szombati napra, amikor sikerült neki lelécelni a Gyorskocsi utcából. Ehhez pedig mindössze hét percre és persze alapos felkészülésre volt szüksége. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Sosem hallott részletek

A Viszkis néven elhíresült Ambrus Attila most a Life TV-n péntek este induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsor új évadában elevenítette fel az 1999 július 10-én zajló eseményeket. Attila kihasználta a hatóságok sorozathibáit és gyakorlatilag már-már fennakadás nélkül tudott megszökni a szigorúan őrzött objektumból, írja a Ripost. Persze azért sérülés nélkül nem úszta meg az akciót.

WC papírba göngyölve vitték be neki a pénzt

„Konkrétan hét perc alatt léptem le. Volt nálam pénz, rendőrségi póló, kötél, de még csavarhúzó is…”- kezdte a műsorban döbbenten figyelő Hajdú Péternek.  „Persze volt segítségem is. az információk jöttek, mentek és bejuttatták hozzám a pénzt is, ami kellett a szökés utáni élethez. Egyébként WC-papírba tekerve hozták be hozzám a lóvét, mert ott még nem vették olyan komolyan a csomagok átvizsgálását, mint később”- mesélte a Viszkis, aki egyébként éppen ezeknek a pénzkötegeknek köszönheti, hogy egy bokaficammal megúszta a négyméteres zuhanást. EZ IS ÉRDEKELHET: Nem adta könnyen magát Ambrus Attila felesége – így tudta elnyerni a Viszkis a szívét

A tenyerén viseli szökés fájdalmas emlékét

„Nem úsztam meg sérülés nélkül a a szökést, de csak azért nem, mert nem a terv szerint alakultak a dolgok. Eredetileg az első emeletről másztam volna le a kötélen, amit lepedőkből és törölközőkből fontam, de az elsőn dolgoztak, a másodikon dolgoztak, így végül egy harmadik emeleti irodából tudtam kimászni. Ehhez persze ki kellett egészítenem a kötelet, amit kábelekkel és hosszabbítókkal oldottam meg. Több mint húsz méterről ereszkedtem és a műanyag egy életre bele is égett a tenyerembe. Végül négy méterről ugrottam és ki is ment mindkét bokám. Csak annak köszönhetem, hogy sikerült ennyivel megúszni, hogy a négyszáz-négyszázezer forint a cipőmben volt elrejtve és ezek a kötegek tompították az esést”- árulta el szökésének részleteit Ambrus Attila, aki arról is beszélt, hogy természetesen kint is akadtak segítői.

A Viszkis szökése

Kint is voltak címek, ahova mehetett

„Természetesen megvoltak a címek, ahová mehettem, hiszen az ismerőseimet figyelték, így alap volt, hogy ők ki vannak zárva a lehetőségek közül. Kétszáz ismerősömön keresztül próbáltak megtalálni” – mondta a péntek este 10-kor kezdődő műsorban Attila, akit a szökését követően három hónappal fogtak el egy zuglói lakásban. NE HAGYD KI! Ő Ambrus Attila ritkán látott felesége! Réka 20 évvel fiatalabb nála, mégis nagyon boldogok – fotó

Az előzetes itt nézhető meg

A családjáról is mesélt

Ambrus Attilát a családjáról is kérdezte Hajdú Péter. A Viszkis a kislánya kapcsán azt mondta, hogy most itt van egy kis emberi lény, akit fel kell neveljen, ez pedig óriási felelősség. Ennek kapcsán Hajdú Péter arra is rákérdezett, hogy ha Attila családban és szeretetben nő fel, akkor talán nem is lett volna bankrabló? A Viszkis ezen a ponton pedig teljesen elérzékenyült. A részletek kiderülnek az Összezárva Hajdú Péterrel ma esti adásából. EZ IS ÉRDEKELHET: Kikészíti a családját Ambrus Attila: ezt a börtönben felvett szokását nem tudja leküzdeni

Nemrég találkozott egy családdal, akik ott voltak egy rablásánál 22 évvel ezelőtt

Mint ahogyan azt a LikeNews.hu hírportál is megírta Ambrus Attila nemrégiben egy olyan családdal találkozott, akik ott voltak egy 22 évvel ezelőtti rablásánál Budapesten. Az édesanya és fia egy hihetetlen történetet meséltek el a most már keramikusként dolgozó egykori bankrablónak. IDE KAPCSOLÓDIK: Hihetetlen történet: ezt mondta egy család Ambrus Attilának, akik ott voltak egy 22 évvel ezelőtti rablásánál

Ezt köszönhetik Attilának

Böhm Alex és édesanyja elmesélték Ambrusnak, hogy bizony neki köszönhető, hogy a fiú 22 évvel ezelőtt leszokott a cumizásról: “Másfél éves voltam, amikor az édesanyám levitt a Molnár-szigetre Soroksáron, miközben Attila megjelent a helyi bankban. A rendőrök lezárták az egész környéket. Órákon keresztül nem lehetett elhagyni a helyszínt, én pedig valahol útközben elhagytam a cumisüvegemet. Olyan sok idő telt el cumisüveg nélkül, hogy hiába sírtam, az anyukám nem tehetett mást, egy szívószálas italt vett nekem megnyugtatásul. Így elmondhatom magamról, hogy Attila rablásának köszönhetően gyorsan leszoktam a cumizásról. A családban ez már örök sztori marad, és hálásak is emiatt Attilának” – monda Alex a Ripostnak, akinek Attila néhány keramikus fogást is tanított a látogatáskor. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Ambrus Attila – Forrás: LifeTV