Az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője, F. Balázs ma állt először bíróság elé. 260 milliós sikkasztással vádolják, természetesen tagadja bűnösségét. 5 év börtönt ajánlott neki az ügyész, ha beismerő vallomást tesz.

260 milliót lopott a milliárdostól

260 millió forintot sikkasztott el az OTP egyik régióvezetője, F. Balázs, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte.

Tetemes számla

A Csányi Sándor milliárdos bankvezért lehúzó 19 vádlott között menő borászok és luxuséttermek vezetői is vannak, akiknél a férfi a bank pénzén mulatozott, majd visszakérte a részét a kifizetett tetemes számlából. 

Belső vizsgálat során bukott le

Az OTP Bank a BudaPestkörnyéke.hu hírportál szerkesztőségének küldött közleményében leszögezi: „F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.

Szinte mindent a bank fizetett

A vádirat szerint a csaló bankár, a régióvezetői pozíciójával visszaélve a magánéleti szükségleteinek fedezésére fokozatosan olyan munkahelyi légkört és ügyviteli gyakorlatot épített ki, ami jelentős részében a bank pénzeszközeinek és humán erőforrásainak magáncélú felhasználásán alapult. 

Színlelt utazások

Az elsőrendű vádlott rendszeresen intéztette beosztottjaival a saját és családtagjai magánjellegű bevásárlásait, postai küldeményeinek feladását és átvételét, vagy használta fel a bank titkárságának reprezentációs keretét, továbbá színlelt utazási elszámolásokat készíttetett beosztottjaival, melyek összegeit az érintett beosztottaktól a pénztári kifizetést követően beszedte és eltulajdonította.

Mindent tagad

F. Balázs vallomásában cáfolni igyekezett a vádakat, azt állítva, hogy nem ő, hanem a szintén megvádolt beosztottja sikkasztotta el a vád tárgyát képező összeg egy részét, másik részét pedig jogosan, reprezentációra használta fel.

Pécsről naponta a Balatonra vitte neki sofőrje az újságot

A tanúvallomások szerint a bankár két kézzel szórta a bank pénzét, például a 40. születésnapján 70 fős megabulit tartott az egyik legmenőbb villányi borászatban, sofőrjével vásároltatott be a szupermarketben, és még a helyi újságot is minden nap a sofőrje vitte Pécsről a balatoni nyaralójába.

Luxusélet a bank pénzén

Az ügyészség felsorolta a sikkasztásban érintett vállalkozások neveit is, melyből kiderült többek között, hogy egy pécsi olasz étteremben csaknem egymillió forintot pizzázott el, vagy a VIP ügyfeleknek egy angol divatmárka sáljait adta karácsonyi ajándékba, de egy dél-dunántúli kastélyszálló szolgáltatásait is használta. A bankár előszeretettel étkezett exkluzív balatoni éttermekben Fonyódon és Balatonszemesen is – írja a Bors.

Elképesztőan pofátlan volt

Az ügyészség korábban azt is közölte, hogy a bank dél-dunántúli beruházásait végző építési cégek az ő kérésére túlszámlázott projektekből adtak vissza különböző összegeket, és a bank pénzén ezekkel a cégekkel végeztette saját lakás- és nyaralófelújítását is. A régióvezető beosztottjaitól is pénzt követelt, rávette őket, hogy a munkábajáráshoz igényeljenek autójukra útiköltséget, amit minden hónapban le kellett adni neki.

Négy évig nyomoztak ellene

Az ügyészség 19 vádlott ellen emelt vádat. Öten a bank volt alkalmazottai, a többi vádlott az érintett gazdasági társaságok képviselői, illetve vállalkozók. A rendőrség négy éven át nyomozott, végül öt másik vádlott terhelő vallomást tett rá.

Kiemelt kép: Csány Sándor az OTP elnöke – BPK-montázs